kedd

43. Féltékenység

Halihó! 
Igen, igen jól látjátok, itt is van a 43. fejezet. Az előzőhöz hasonlóan itt is él a lehetőség, így aki megtalálja a váltást, előbb kapja a következő fejezetet, stb... Próbálkozzatok minél többen!
Annyit még elárulok, hogy ezt is NS kezdte el és én folytattam. :))
Jó keresgélést! A válaszokat várjuk KOMMENTBEN! :)


xoxo: Shyla


Ha gyanú férkőzik valakinek a szívébe, 
az olyan, mint valami lassan ölő méreg. 
-Nem ér kihasználni, hogy te vagy az erősebb! - durcáztam, a mellkasom előtt összefonva a karomat. 
-Hát már hogyne érne? - kacagott fel Alex. - Gyere, együnk valamit - húzott egy kis bisztró felé.
Miután gyorsan letudtuk a vacsorát, és két elvitelre kért kávéval visszamentünk a szállodába.
Alig értünk be, már be is mentem a fürdőbe, hogy lezuhanyozhassak, a hajamban állt a só, és a homok. Ráadásul a barnásabb bőrömön is elég jól látszott a tenger nyoma, szóval tényleg nagy szükségem volt arra a zuhanyra.
-Szívem, csörög a telefonod! - kiáltott be Alex. A hangját tompán hallottam csak, de még így is volt benne valami ami nem tetszett.
-Ki az? - kérdeztem elzárva a csapot.
-Kellan. Mit akar ez tőled? - ráncolta a szemöldökét. - Egyáltalán mióta hívogat?
-Délelőtt vettem észre, hogy több sms és nem fogadottam van tőle. De különösebben nem érdekel - vontam vállat magam köré csavarva egy törülközőt, aztán felnéztem rá - az arcán valami furcsa rosszallás ült, amitől hátrahőköltem. - Mi van?
-Mondd, mióta megy ez köztetek?
-Ki vagy te, az FBI-nak dolgozol? - vontam fel a szemöldököm röhögve, aztán ellépve mellette a cuccaimhoz léptem, és ruha után kezdtem kutakodni.
-Komolyan kérdem. Gabi, a pasi nem hülye, ha nem válaszolsz abbahagyja.
-Egyébként, ha tudni akarod ma beszéltem Ashley-vel. Szerinte Kellant megviselte hogy téged választottalak, neki pedig esélyt sem adtam, és most esélyt akar. Alex, ne hisztizz, Kellan nem érdekel - vettem fel a pólóm, aztán egy laza mozdulattal kihúztam a hajam a textil alól. A póló nem sokat mutatott a nadrágomból, így a lábamból szinte minden látszott, de Alex erre most ügyet sem vetett, nem úgy mint máskor.
-Nem hisztizek. Gabi a francba már, mit akar ez a...
-Úgy tudtam jóban vagytok! - vágtam bele értetlenül.
-Jóban vagyunk, amíg békén hagyja a csajomat! - vágta rá.
-Akkora barom vagy! - csattantam fel. - Ha akarod nézd csak meg a telefonom, kutasd át az üzeneteimet, a híváslistáimat, és bármit amit jónak látsz! Tudod mit? Leszarom! - tártam szét a kezem, aztán egy pulcsit magamra kapva felmentem a tetőre a cigimmel.
A parázs sistergése sem tudott megnyugtatni, az enyhe égető érzés a torkomon és a tüdőmben semmit nem használt. Eddig mindig úgy éreztem, mintha az egészségemmel együtt a stresszt is felégetné, de ez más volt. Alex túl sokat jelentett nekem ahhoz, hogy hagyjam hogy pár szál cigi egyszerűen semmissé tegye amit érzek. Lényegtelen hogy az szerelem, gyűlölet vagy harag, eddig még sosem sikerült elterelni vele a figyelmem, pedig korábban mindig működött.
A pokolba az egésszel!
-Hogy az a jó magasságos Úristen az egekben...! A francért nem tud hinni nekem az a vadállat behemót hülyegyerek... - kezdtem bele egy jó cifra káromkodásba, miközben visszamentem.
Alex és köztem valami olyan kínos, és fagyos csend állt be, mintha még mindig ott járnánk, ahol azelőtt; a bunkó-utállak-barom résznél, amikor mindenki azon dolgozott, hogy mi összejöjjünk.
Az ágyban is messze feküdtünk egymásról, és míg én a kapcsolatunkat féltettem attól, hogy Kellan egy laza csuklómozdulattal szétalázza a kapcsolatomat, amiért annyit szenvedtünk.
Egész éjjel forgolódtam, nem tudtam ő mennyire van ébren, vagy hogy egyáltalán mit gondol, akarja e még ezt az egészet kettőnk között, holott semmi rosszat nem tettem. Az elmúlt időszakban még csak eszembe sem jutott Kellan, se senki, csak ő. Csak ő, és hogy láthassa a kisfiát.
-Elmész te a francba - morogtam magamnak magyarul, aztán lerúgva magamról a takarót felültem, és egész éjszaka töprengtem, olvastam, zenét hallgattam, vagy az ablakon át az eget bámultam.

Veszettül szarul esett, hogy még csak meg sem rezzen álmában, nem fintorog, nem is sóhajtozik nagyokat, mint ahogy addig, mindössze egyenletes lélegzetvételét lehetett hallani. Bezzeg Ő marha jól tud aludni, még ilyen helyzetben is. Mondjuk nem hibáztatom, hiszen eddig én akartam őt mindenáron pihenésre kényszeríteni, most meg, hogy végre nyugton van, az nem tetszik... Ő basszus Gabi, össze vagytok veszve! - intettem magam gondolatban és legszívesebben jól fel is pofoztam volna magam, amiért egyszerre képes vagyok iránta szerelmet és mérhetetlen dühöt is érezni. Miért nem lehet csak az egyik?! Minden annyival könnyebb lenne...
Újból átható pillantást vetettem Alexre, aztán úgy döntöttem, hogy most még a jelenléte is sok nekem, annak ellenére, hogy lényegében az ő tetves büszkesége és makacssága miatt jutottunk idáig. Magamra kaptam egy rövidnadrágot, és egy lenge felsőt, a hajamat copfba kötöttem és a cigimmel együtt megindultam a kijárat felé. Mielőtt az ajtóhoz értem újra megszólalt a telefonom. Az éjszaka folyamán többször csinálta ezt, bár kikapcsolni nem akartam, mivel Karen akkor sehogy sem érne el minket, mégis lehalkítottam, hogy legalább Alex ne ébredjen fel a hangra. Pedig mennyire megérdemelte volna!!
Csettegve trappoltam vissza az éjjeliszekrényig, ahol aztán elfutott a pulykaméreg a hívó láttán.
Kicsattogtam a kis nappaliba, gondosan becsuktam a háló ajtaját, aztán fogadtam a hívást.
- Mit akarsz? - tértem rá mindenféle köszönés nélkül a lényegre. Kellan még azt sem érdemli meg.. Ezek után meg...
- Morcos vagy, Cica? - kérdezte és szinte magam előtt láttam, ahogy a vonal túlsó végén jót mosolyog.
- Mondd, te nem lennél morcos, hogyha egy kibaszott idióta a nap 24 órájából 28-ban sms-ekkel és hívásokkal bombázna? - dobtam le a fotelba a cigisdobozomat idegesen.
- Ha az az idióta nálam próbálkozna és biztos válaszolnék neki, úgy tűnik, nagyon rámenős fajta...
- Abban biztos vagyok, csakhogy az az idióta cseppet sem ismer még engem és ez ennyiben is marad. Valószínűleg a csökött agyával azt sem tudja felfogni, hogy mi az a NEM, arról meg pláne nincs fogalma, hogy nekem Alex kell és nem ő - fogtam a lehető legrövidebbre.
- Mitől jobb Ő mint én? - tette fel már sokadszorra a kérdést.
- Már a tudat, hogy Ő Alex, jobb mint Te valaha leszel.. Remélem megértetted, hogy kibaszottul rühellek...
- Ez csak vicc... - röhögött a telefonba.
- Ó bazdmeg Kellan, menj, rúgj be, idd le magad tök részegre, leszarom. Szedjél fel valami ócska, szakadt ribancot, nem érdekel. Csak takarodj már a kapcsolatom közeléből, te seggfej - tettem rá a telefont. Abszolút nem érdekelt a mondanivalója, egyáltalán maga az ember nem érdekelt. Ha felfogta volna a tényállást a legelején, akkor nem kellett volna elküldenem a picsába.

Még mindig fújtattam és a telefont a kezemben szorongatva álltam a nappali közepén. A cigimmel szemeztem, már ahhoz se volt erőm, hogy kimenjek az épületből és a kora reggeli hűvös szellőben nyugodjak le. Kellett a cigi, most! Kezeim még mindig az ingerültségtől remegtek, ahogy felnyitottam a doboz tetejét, hogy kihúzzak egy szálat. Nehezen sikerült, többszöri próbálkozás után csak, meggyújtani a végét, hogy végre magamba szívhassam a nikotinadagomat. Aztán észbe kaptam, és kinyitottam a hozzám legközelebb eső ablakot, hogy ki tudjak hajolni. Kint alig észrevehetően szemerkélt az eső, amitől olyan érzésem lett, mintha még az időjárás is engem akarna hergelni. Újra mélyen beleszívtam a cigibe, ujjaim remegése pedig csillapodott, már-már teljesen abbamaradt.
- Mit csinálsz ott? Ki fogsz esni... - hallottam magam mögül Alex aggódó hangját, de rohadtul nem foglalkoztam vele. A tegnapi vita óta most szólt hozzám először. Mikor látta, hogy rá se bagózok, hátulról megragadta a csípőmet, és behúzott az ablakból.
- Engedj már el a francba, cigizek! - ráztam le magamról a kezeit, és csak most tudatosult bennem, hogy ha aggódik akkor valószínűleg még mindig akar engem. Akaratlanul is boldogság öntött el, de ez sem tartott sokáig, mert még mindig éreztem a tegnap esti dühömet és a Kellan által felszított kedélyem sem volt most alkalmas arra, hogy megdumáljuk a dolgokat.
- Ell.. - hangzott meglepett, csodálkozó hangja, ahogy szembefordított magával. Karjait azonnal körém fonta, hogy még csak esélyem se legyen a menekülésre. Én nem öleltem át őt, pedig nagyon nagy kísértést éreztem, mégis tartottam magam, mert megérdemelte, hogy szarul érezze magát. Most meg!
- Mi van? - tartottam el a cigit párosunktól, aztán ahogy ránéztem, láttam, hogy már csak a csikk van a kezemben, úgyhogy lazán kipöccintettem a nyitott ablakon.
- Hallottam... - nézett mélyen a szemeimbe, de mielőtt ellágyulhattam volna elkaptam a tekintetemet és inkább borostáját kezdtem tanulmányozni. Igencsak ráférne egy borotválkozás, így korán reggel.
- Mit? - kérdeztem vissza flegmán.
- A beszélgetést... - mosolygott rám féloldalasan.
- És? - vontam fel a szemöldökömet.
- Szóval, én... Tudom, hogy barom voltam.. Sokszor vagyok az.. A féltékenység teszi... Most, hogy már tudom, mit veszíthetek..- suttogta akadozón.
- És? - maradtam még mindig teljesen jeges és érzéketlen.
- Sajnálom, Ell. Szeretlek! - hajolt közelebb, hogy meg tudjon csókolni, de tenyeremet meztelen mellkasára tapasztva toltam el magamtól. Ó, Alex, miért nem tudsz felvenni egy rohadt pólót, legalább akkor, mikor ennyire kevés elszántság van bennem?! - Ne már, tényleg sajnálom...
- Mikor fogod már fel, te hülye, hogyha nekem Kellan kellene akkor nem veled lennék? Nincs okod a féltékenységre. Soha nem is volt.. Ha már két idióta között kell választanom, akkor legyen a nagyobbik az.. - megrökönyödött arcát látva láttam, hogy nem épp erre számított, de ahogy nyaka köré kulcsoltam karjaimat elmosolyodott. - Különben meg, én joggal féltékenykedhetnék arra a millió meg egy csajra, aki úgy odavan érted, hogy egy mosolyodtól elájulnak.. - fintorogtam, arra gondolva, hogy szavaim egytől egyig igazak.
- Neked nincs vetélytársad! - bújt újra közelebb hozzám és mintha csak iménti szavait akarná bizonyítani, megcsókolt. Most nem húzódtam el előle. Nagyon hiányzott már ez. Hiányzott a csókja, az ölelése, az érintése, pedig kevesebb mint 10 óráig voltunk fasírtban. Hosszan csókoltuk egymást, nyelvünk összegabalyodott, néha egymás ajkába harapva húztuk a másik idegeit, pont, mint a veszekedésünk előtt.
- Úgy szép az élet, ha zajlik! - vigyorogtam rá zihálva, mikor levegőért kapkodva elváltunk.
‎- Mit szeretnél ma csinálni? - vonta fel a szemöldökét, miközben a száját csücsörítette. Egész viccesen festett...
‎- Ha hiszed, ha nem, veled ellentétben én rohadtul nem aludtam az éjjel. - néztem rá csúnyán és ásítottam egyet.
- Sajnálom - fúrta arcát a nyakamba, így édes csókjától észre sem vettem, hogy mikor kerültem a karjaiba, csak arra lettem figyelmes, hogy engem cipelve indul meg a háló felé.
- Tudok menni - mosolyogtam rá.
- Nem mondtam, hogy nem tudsz - zárta le a témát és megcsókolt. Finoman, szerelmesen. - Jóvá akarom tenni - csókolt meg újra.
- Akkor higgy nekem, és messze kerüld el Lutzt... - vetettem rá sötét pillantást. - Nem kellenek a zűrök.. - oktattam ki, miközben az ágyra telepedett velem és mellkasára vonva kezdett simogatni. Fejemet álmosan nyugtattam szíve fölött és a megnyugtató tamtamjára elnyomott az álom. Közen folyamatosan magamon éreztem Alex cirógató ujjait, valószínűleg érintésére álmomban is elmosolyodhattam. Alex telefonjának hangjára ébredtem, és legszívesebben földhöz vágtam volna a készüléket, újabb nyugis és meghitt percek reményében.
Nem nyitottam ki szemeimet, csak hallgattam Alex szexi, mély hangját, ahogy rekedten a telefonba suttog valamit. Még mindig félálomban voltam, így abszolút semmi nem ragadt meg fejemben a beszélgetésből.
Miután Alex lerakta a telefont, karjaival újfent körülölelt, és egy homlokcsók után megpróbált óvatosan kicsusszanni alólam.
- Nem jó ötlet.. - nyögtem csukott szemekkel és ujjaimmal pólójàba marva bírtam maradásra.

42. Tengerpart

Sziasztok! 
Ez a rész azért különleges kicsit, mert mikor én megrekedtem, akkor Shyla folytatta. Megtaláljátok hol van a váltás?;) Aki KOMMENTben megmondja, annak egy kicsikét hamarabb átküldjük a következő részt, és kérdezhet egy kulisszatitkot;)
Egyébként a képen tényleg Phoebe van, bár nem nagyon látszik, és remélem kicsit átjön róla a Los Angeles feeling:)
Kellemes olvasást, sok szerencsét a megtaláláshoz, és jó kommentelést;)
Puszi, NS

Azért jó tengerparton lakni, mert akkor csak három
oldalról van hülyékkel körülvéve az ember.
Miután Somak visszakerült az anyjához, mi kézen fogva elindultunk, vissza a szállodába. Útközben halkan nevetgéltünk, beszélgettünk, én közben rágyújtottam egy cigire, és bár láttam egy-két fotóst, nem érdekelt, csak néztem ki a fejemből, mosolyogtam Alexre, hagy legyen egy jó napjuk. 
Az ajtónálló kedves mosollyal nyitotta ki előttünk az ajtót, miközben Alex a derekamra csúsztatta a kezét, hogy maga elé engedve betereljen az épületbe. A liftben már csak a mellkasának dőlve vártam hogy felérjünk a megfelelő emeltre, és miután ez megtörtént, Alex segítségével elvonszoltam magam a szobánkig, aztán amint bezárult mögöttünk az ajtó, lerúgtam a cipőmet, és gondolkodás nélkül hasra vetettem magam az ágyon, kezem a párna alá fúrtam, és abban a percben már el is nyomott az álom. 

Amikor Alex mozgolódására kinyitottam a szemem, még az ablakon túl is sötét volt, ráadásul az említett üvegtábla nyitva is volt, szóval a hideg (?) szél besüvített az ablakon. Megremegve, libabőrtől durva bőrrel rúgtam le magamról a takarót, hogy bezárjam az ablakot. Útközben észrevettem, hogy a ruhám helyett egyszerűen csak a fehérneműm és Alex inge van rajtam, begombolatlanul. Leszarva az egészet csak becsuktam az ablakot, mert kint tényleg hideg szél fújt, főleg Californiához képest, és közben zuhogott az eső. Összerázkódva húztam be még a sötétítőt is, aztán sietve bújtam vissza az ágyba, szorosan magamra, de főleg a lábamra csavarva a takarómat. Mire végre elhelyezkedtem feltűnt, hogy Alex, hatalmas karikákkal, nyúzottan, de mégis mosolyogva figyel, pedig csak a fejét emelte fel hogy felém fordíthassa. 
-Megint nem aludtál sokat, ugye? - kúsztam közelebb hozzá, ő pedig felém fordulva átkarolta a vállam, és magához húzva simogatta a takarón keresztül a karom. 
-Gyakorlatilag semmit - csókolta meg a homlokom. 
-A javán már túl vagyunk. A felügyeleti jog a tiéd, láthatod a fiad - ásítottam. - Szerződésetek van, azt már nem változtathatja meg. 
-A fellebbezés miatt - szakított félbe. - De attól te még aludhatsz. Vagy én keltettelek fel?
-A hideg - füllentettem. - Alex - sóhajtottam. - Nem virraszthatsz napokig. Aludnod kell. Nem fog fellebbezni. Hallottam mit mondott - motyogtam leragadó pillákkal. 
-A próféta szóljon belőled - sóhajtotta. 
-Na jó. Otthon, ha bemész a kapun, egy rövid járda után két lépcsőfok vezet fel a házba, amin dupla ajtó van, mert van egy normális, és egy szúnyoghálós. Az ajtó a nappaliba nyílik, zöld fala van, tök nagy, abból nyílik minden helység... - kezdtem. 
-Te most estimesét akarsz nekem mesélni? - röhögött fel.
-Jobb ötletem nincs - védekeztem. 
-Nekem lenne egy - gyűrt maga alá megcsókolva, de mikor meglátta álmos tekintetem inkább egy halvány puszi után magához ölelt, és hagyta hogy a szuszogása, a szívdobogása, és az eső kopogása újra elaltasson. 

Alex. 

Miután újraelaludt, még egy darabig lágyan simogattam a karját, éreztem, hogy még mindig remeg a hidegtől, átkoztam is a fejem, amiért nyitva hagytam az ablakot. 
Az arca újra kisimult, nyugodt volt, és békés, gondtalan. Ilyenkor volt a legszebb, sőt, talán a legaranyosabb is; ártatlannak tűnt, pedig rohadtul nem volt az, semmilyen tekintetben.
Nem sokkal később én is elaludtam, de csak úgy bolyongtam ébrenlét és öntudatlanság között.
Reggel én keltem hamarabb, ami normál esetben ritka, de mióta itt vagyunk, inkább ez a jellemző. Fél nyolcat mutatott a telefonom kijelzője, korán volt még, Gabinak még volt ideje pihenni, és ha reggel kávéval várom, talán megbocsátja hogy kicsusszantam mellőle.
Egy gyors zuhany után felöltöztem, de az ingem lazán hagytam, és a zakót sem vettem még fel. Borotválkozás után megrendeltem a reggelit, neki egy adag amerikai palacsintát, szereti ezt reggelizni, mert otthon másképp csinálják.

Épp mikor kiöntöttem a kávét a bögrébe, hallottam az ágy nyikorgását, tehát felébredt. Halkan sóhatjva felnyögött, aztán hasra fordulva az ágyba fúrta az arcát.
-Jó reggelt - mosolyogtam.
-Úúúgy utállak - nyögött fel.
-Ez kedves Kicsim, de hoztam kávét - ültem le mellé az ágy szélére.
-Említettem már hogy szeretlek? - nézett rám álmos tekintettel.
-Hm, micsoda váltás - biccentettem vigyorogva.
-A szélsőségeknek élek.
-Nagyszerű. Tessék, itt van - nyomtam a kezébe.
-Köszönöm - kortyolt hatalmasat. - Mennyit aludtál? - simított végig az arcomon.
-Nem sokat, de elég volt ennyi. Ell, felnőtt vagyok, nem tudom feltűnt e - jegyeztem meg gúnyosan.
-A felnőtteknek is kell aludni - ellenkezett még mindig.
-Ell. Nincs semmi bajom. Lesz időm aludni, ne aggódj - csókoltam meg a homlokát. - Még a forgatás előtt - szóltam közbe mielőtt beszólt volna valamit.
-Ahogy gondolod - adta meg magát végül.
Miután megitta a reggeli koffein adagját, hajlandó volt kikászálódni az ágyból, és bevonulni a fürdőbe. Nagy volt a kísértés, hogy utánamenjek, de az órára pillantva be kellett látnom, hogy elszaladt az idő.

Gabi.

A zuhany után felöltöztem, csak egy egyszerű ruhát vettem fel, a fekete alapon virágmintás pántnélkülit, és egy telitalpú magassarkút, ami majdnem egy magasságba emelt Alex-szel.
Mire a sminkkel és a hajammal is végeztem, épp indulnunk kellett, szóval a reggelimmel - hiába rendelt nekem Alex amerikai palacsintát - várnom kellett a tárgyalás végéig.
A bíróság előtt találkoztunk Matt-tel, de sietniük kellett, így én kint maradtam, ők bementek, én unatkoztam. A képlet egyszerű, megoldás nincs.
Unalmamban megnéztem a telefonom, amit már régen tettem meg; és ez meg is látszott. Egy halom sms, és még több nem fogadott hívás között rábukkantam egyre, ami elütött a többitől; Ashley is hívott, pedig Kellan rendesen lefoglalta a telefonom. Flörtölni próbált, elcsábítani, vagy valami ilyesmit, de nem érdekelt, egymás után töröltem ki az üzeneteket, aztán felhívtam Ashley-t.
-Szia Ash - lelkendeztem.
-Helloka, csajszi! Mi újság tifelétek? Csak nem meguntad Alexet?
-Neem, Alex épp bent van a tárgyalóteremben. Tegnap megkapta a felügyeleti jogot, aztán eltöltöttünk egy napot a kissráccal.
-Imádnivaló kölyök, nem? - lelkesedett fel azonnal.
-De, nagyon! Kicsit félős, de még kicsi, ez érthető. Viszont ha elengedi magát, akkor egy örökmozgó, és állandóan nevető kisgyerek.
-Azt ne mondd, hogy félt tőled! - kacagott fel.
-Oh, dehogynem! - vágtam rá, kissé sértetten.
-Háhá! Engem imádott - közölte önelégülten.
-Te nem próbáltad meg elvenni az apját az anyjától.
-Gondolod, hogy felfogta?
-Ezt ugyan még talán nem, de azt igen, hogy az apja a fülébe súgta hogy ne ijesszen el, és Alex szíves örömest csókolt meg az utca közepén, pedig ezt azelőtt csak az anyuval tette meg - magyaráztam.
-Van neked eszed, csak ritkán használod - piszkálódott.
-Ezért szeretlek én téged! - forgattam a szemem. A gyomrom hangosan korgott, úgyhogy inkább átmentem a kávézóba, és rendeltem két vaníliás croassant. - Te, Ash! - szóltam közben a telefonba.
-Mondd.
-Kellannal mi van? Sms-ekkel bombáz, és hívogat, mázlim hogy nem Alex találta meg a telefonom, tudod milyen.
-Tetszel neki, Gabi. Próbálkozik csak, hátha őt választod. Már az első nap megjegyezte, milyen dögös vagy, aztán eléggé megviselte, hogy Alex mellett kötöttél ki. Eddig ritkán utasították vissza - vázolta fel a helyzetet.
- Személyesen is hangoztatta már párszor, mennyire szívesen megosztaná velem az àgyàt, de mindig elküldtem a francba és ha így folytatja garantálom, hogy nyoma marad. - mérgelődtem a behemót miatt.
- Tudod Gabi azért megnézném, hogy vered be a képét. - röhögött Ash a vonal másik végén. - Sőt, szerintem egy isteni szikrával érne fel a számára.. - kontrázott.
- Köszönöm a mély együttérzésedet.. - puffogtam. - Leteszlek, szerintem mindjárt vége van. Add át Kellannak, hogy jobban teszi, ha leáll.
- Rendben csajszi, vissza a körmökkel. - búcsúzott Ash.
Nem is kellett sokáig várnom, miután letettem a telefont. Alex pár perccel azután jött ki. Arcáról nem igazán tudtam olvasni, bár tény, hogy jobb hangulatban volt, mint legutóbb.
Kérdéseimre azonban nem felelt. Csak karon ragadott és egy taxihoz húzott, hogy visszaràngasson a szállodàhoz. De a taxist nem engedte elmenni, tehát készül valamire.
- Lemegyünk a parta. - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, de csibészes vigyorral az arcàn.
- Bikini? - kacsintottam rá.
- Miattam aztán meztelenül is jöhetsz, Baby, csak aztán nehogy rajtad legeltessék a szemüket - csókolt meg vadul. Most mi van?! Az előbb még nem ilyen volt...
Gyorsan átöltöztem, aztán egy tízperces taxizás után leértünk a partra. A napfény boldogan játszott a víz felszínén, én pedig vigyorogtam mint aki bolondgombát evett. Apropó evés..
- Te nem vagy èhes? - nèzten Alexre, aki abban a pillanatban lenyomott a puha homokba és eliramodott, gondolom kajáèrt. Pár percen belül jött is vissza két hatalmas hamburgerrel a kezében, majd az egyiket átnyújtotta. - Ezaz, adjunk az egészségnek! - nevettem, miközben jóízűen beleharaptam.
Órákat tölöttünk a parton, na meg a vízben. Élvezettel locsoltuk, fröcsköltük a másikat, Alex párszor bele is vágott a vízbe érte. Egészen addig szórakoztunk, míg sötétedni nem kezdett, mivel akkor aztán pakoltunk és elidultunk vissza. Amíg lehetett, a parti homokban sétáltunk, ami még mindig a meleg sugaraktól izzott, aztán felvettük a papucsainkat és kéz a kézben sétáltunk tovább a naplementében. Persze a tárgyalás körülményeiről most sem beszélt...

péntek

41. Család

Sziasztok! 
A helyzet az, hogy ezt a részt Shyla írta, de mivel ő most nem jut géphez, telóról pedig nem tudja feltenni, én teszem közzé. De abszolút az ő keze munkája, szóval a kommentekben is őt tessék dícsérni!;)
Puszi NS


Az újonnan megismert kisember hatalmas barna szemeivel nézett rám csodálkozva. Nem kérdés kitől örökölte a szempárt. Tiszta Alex volt. Ahogy Alex elém lépett vele, szegénykém megilletődött, nem hatotta meg a hatalmas mosolyom, ami szinte berepesztette az arcomat. Somak szája lefelé görbült, én pedig ijedten néztem Alexre, aki csak röhögött rajtam, és hagyta, hogy a fia a vállába rejtse az arcát, miközben hangosan hüppögött.
- Na ennyit arról, hogy szeretnek a gyerekek... - nevettem fel erőtlenül.
- Hidd el, nap végére le se lehet majd vakarni rólad, csak.. Nagyon anyás... - adott szeretetteljes csókot a feje búbjára.
- Ha te mondod - hagytam annyiban a dolgot, bár egyáltalán nem esett jól, hogy a kiskrapek ennyire elutasító. Állítólag már beszél is, ennek ellenére egész délelőtt nem hallatta a hangját.
A délelőtt nagy részében csak sétálgattunk a boltsorokon, ide-oda be is néztünk, természetesen a nagy része a meglátogatott üzeleteknek játékbolt volt, Somak miatt, de egyikünk sem bánta. Nem vagyok perfekt a mostani mesefilmekből, se időm, se energiám nincs animációs filmeket nézni, ezzel szemben a kissrác, szinte minden figurának tudta a nevét, megmutatta őket Alexnek, majd nagy nehezen nekem is, de még mindig félve nézett rám. Anyám... Rám van írva, hogy gyerekeket eszek?! Mire a harmadik kocsit hozta oda megmutatni, már minden zavartság eltűnt a levegőből, Alex megnyugodva fújta ki a levegőt, mikor Somak a kezem után nyúlva húzott ki az üzletből. Pontosabban mutatta, hogy merre menjünk. Alex már mondta nekem, hogy Somak nem nagyon szereti, ha cipelik a popsiját, én mégis tettem egy próbát és karjaimba vettem. Láss csodát, nem kezdett el ficánkolni a kezemben, sőt, egyik kezét azonnal mellemre tette, mire Alexnek elkerekedtek a szemei.
- Hé, kisöreg, tapizni csak apunak szabad.. - lépett mögém és hátulról ölelt át mindkettőnket. - Ezt még Kimmel szokta meg, mikor kisbaba volt - súgta a fülembe magyarázatként.
Egy közeli étterembe ültünk be ebédelni, ahol Somaknak következetesen sültkrumplit rendeltem, amíg Alex elszaladt mosdóba. Az nem mogyorószármazékos, így nem lehet rá allergiás. Legalábbis nagyon reméltem. Alex meg is lepődött, mikor néhány percen belül már hozták is a rendeléseinket, aztán szerelmes csókot váltottunk. Meggyőződésem beigazolódott, Somak rettenetesen jól evett, szinte magába tömte a csíkokat, már-már azért aggódtam, megrágja-e rendesen a falatokat, de csak vigyorgott és néha hangosan felkacagott azon az imádnivaló hangján. Az önfeledt percek mindket is mosolygásra késztettek, és amint befejeztem az ebédet Somakhez fordultam.
- Na Nagyfiú, mit szólnál egy kis sütihez? - kacsintottam rá és már nyújtózkodott is, hogy könnyebben fel tudjam venni. - Maradj csak.. - szóltam Alexnek, aki még mindig a saját adagját ette, de most mégis felállni készült. 
Nem ültünk messze a hűtőpulttól, éppen annyira szakadtunk csak el a frekventált helyektől, ahogy a kissrác ne érezze magát állatkertben a folytonos jövés-menés közepette.
Mire a pulthoz értünk, már azt is tudtam, hogy a kedvenc sütije az áfonyalekváros palacsinta, sőt, azt is megsúgta, hogy Alex odavan csokitortáért, de ezt az istenért se vallaná be senkinek. Tehát nem volt nehéz rendelni, így, hogy már kész tervekkel értünk oda. Somak győzedelmes mosollyal szaladt vissza és huppant le az apja mellé, aki már maga is roppant mód várta a desszertet.
- Te kis áruló.. - néhett szigorúan Somakra, mikor meglátta a nagy szelet csokitortát, amit elé tettem, aztán csikizni kezdte a pociját. Az egész étteremben visszhangzott a boldog kacagás, szinte az összes vendégnek fülig ért a szája. Na nem csoda.. Két ilyen férfi mellett nem lehet nem mosolyogni.
- Alex, hé.. Most evett.. - dorgáltam meg nevetve és karjára simítottam a tenyeremet, mire nagy nehezen abbahagyta a csöppség kínzását és asütijére koncentrált, amíg én visszamentem a sajátomért. 
- Nagyon aranyos kisfia van - mosolygott rám az idős pultos néni, akinek ősz hajszálai között szinte már nem is látszottak a sötét árnyalatok. 
- Köszönöm, de.. - kezdtem volna magyarázkodni, aztán rájöttem, hogy biztos nem abba a korosztályba tartozik, aki tudja, mi is az a Twilight, esetleg ismeri is Alexet, így annyiban hagytam a dolgot. Bár kétségtelenül jól esett, hogy úgy néztünk ki, mintha az igazi anyja lennék. - Köszönöm.
Mire andalogva visszaértem a helyemre, Somak már be is gyűrte az egyik palacsintát, az arca pedig ragadós és csupa lekváros volt. Alex is megette már a tortát - hihetetlen, milyen gyorsan belapátolta -, így most az ölébe vont és ő kezdett etetni a gyümölcstortámmal.
- Azt hiszem apa összekever minket - súgtam oda Somaknak, mire kaptam is egy rosszalló pillantást szerelmemtől, de én még mindig csak vigyorogni tudtam, ahogy mostmár a fia is. Egyszerre fejeztük be a desszertet Somakkal, aztán ahogy végignéztem rajta, megállapítottam, hogy dukálna egy alapos kéz és arcmosás, mielőtt tovább indulunk.
Aranyosan, feltartott kézzel vonult előttem a kissrác, egyenesen a férfi mosdó felé, ahonnan azonnal átirányítottam a női részlegbe, ami nem nagyon tetszett neki.
- Oda csak anya.. - mondta, miközben cuppogott.
- Oda meg csak apa - vigyorogtam rá és kinyitottam előtte az ajtót. Persze furcsa volt neki, hogy a helyiség csupa nőneművel volt tele, mégis vigyorogva szappanozta a kezét, aztán hagyta, hogy az arcát is megtisztítsam a ragacsos masszától. - Így ni... Most már mondhatod apának, hogy voltál a lánymosdóban.. - fogtam kézen és Alexet is felkarolva a kijáratnál - miután fizetett ott várt minket -, indultunk egy közeli parkba. 
Somak nem állt meg egy percre sem, a érkezésünk után. Míg Alexszel mi a fűbe telepedtünk, ő körülöttünk futkodósott még jó darabig. Aztán mintha elvágták volna, megállt, leült mellém és a fejét az oldalamnak támasztva apránként elnyomta az álom. Nem akartam, hogy kényelmetlen legyen neki, így óvatosan felemeltem a helyéről és az ölembe fektettem. Alex elbűvölten nézte végig a jelenetet, aztán csak vigyorgott ránk, de nem szólalt meg.
- A fiad egy örökmozgó - fordultam felé, miközben ügyeltem, hogy fia nehogy felébredjen a beszélgetésünkre.
- Mondtam, hogy le sem fog szállni rólad - nézett rám azzal a "nemmegmondtam??" arckifejezéssel.
- Még a végén lecseréllek - nyújtottam rá nyelvet játékosan. Nem akartam komoly lenni most egy cseppet sem, elvégre ma Somak-nap van, ami egyenlő a játékkal és a hülyéskedéssel, mégis muszáj volt elmondanom Alexnek az étteremben történteket. - Azt hitték, hogy a fiam... - néztem le Somakra, közben végigsimítottam a haján.
- Kicsoda? - kérdezte.
- Az idős néni az étteremben.. valószínűleg az összes vendég is az étteremben és még kitudja, hány ember... 
- És ez zavar? - szegezte nekem a következő kérdését Alex.
- Egy cseppet sem - döntöttem vállának a fejemet, és meghitt csendbe burkolóztunk.
Somak csak egy óra elteltével ébredt fel, nagyokat pislogott és az innivalóját követelte Alextől, aki maga is hanyattfekve aludt a fűben. Próbáltam rávenni, hogy édesapjának is hagyjon némi nyugodt percet, de nem hallgatott rám. Könyörgöm.. Alex fia lenne, ha azt tenné, amit mondok?! Ezt is Alextől örökölte. 
Végül Alex is felébredt, és ő is olyan durcás volt, mint Somak az elején.
- Elszoktam már én ettől a mászkálástól, Kisöreg. - ölelte magához a fiát, aztán nagyot ásított. Különben sem aludtunk valami sokat, elhiszem, hogy fáradt...
Újra kezdődött a körözés, Somak feltöltődött, én viszont kezdtem fáradni, nem könnyű meló egy szupermozgékony gyerekre vigyázni.
- Vauuu - futott oda egy nála legalább kétszerakkora kutyához, bennem pedig meghűlt a vér is. Sietve pattantam fel a földről és azonnal utánarohantam.
- Somak, állj meg.. - kértem tőle, de addigra már a kutya előtt állt, az meg csoholva nyalta végig a képét. Nyála a kissrác pólójára csorgott, aztán lazán elterült a fűben. 
Nem sokkal ezután ért oda a gazdája is hozzánk, aki sűrű elnézéskérések közepedte próbálta levakarni a nyáladzó kutyát a kacagó kisfiúról, ami csak nehezen sikerült. A végén már én is nevettem a jeleneten, aztán visszatessékeltem Somaket Alexhez, hogy a táskából cserepólót halászhassak elő neki.
A délután nagy részét a parkban töltöttük. Egy darabig én szaladgáltam Somak után, később Alex leváltott, hogy én is szusszanhassak egyet. Naphosszat el tudtam volna nézni őket, ahogy épp repülőznek, Alex dobálja őt vagy éppen közösen merülnek egy kis lóherecsoportosulásba - épp mint most. Kicsinek én is sokat bújtam a földet a négyszirmú szerencsekovácsért, de valahogy sose akadtam nyomra. Az öcsém bezzeg szinte marékszámra szedte a négylevelűeket.
Alexéknek is sokáig tartott ugyan, végül Somak diadalittas arccal futott felém, hogy megmutassa legújabb szerzeményét. Igen ám, de ez az állítólag négyszirmú növényke két száron futott. 
- Alex. Nem szép dolog csalni tanítani a fiadat! - szóltam oda neki vigyorogva, de még mindig a fűben feküdtem és nem is nagyon akartam felkelni. 
- Nem csalni tanítom, csak azt mutattam neki, hogy lehet Téged levenni a lábadról - kacarászott, ahogy felénk indult. Szemeimmel végigkövettem mozgását, testének minden egyes mozdulatát, egészen addig, amíg oda nem ért hozzánk. Ott már nem volt időm bámészkodni, mert egyik lábával átlépett felettem, aztán csípőm két oldalán, két térdére ereszkedve zárta csapdába testemet. Nem akartam, de valószínűleg nem is tudtam volna szabadulni onnan. Ajkaim fölé hajolva nézett mélyen a szemembe, mintha a vesémig látna. Ajkai iszonytató lassúsággal közeledtek felém, mintha csak az első csókunkra készülnénk, pedig valljuk be elég sok elcsattant már közöttünk.
- Látod Kisöreg, így kell elvenni az eszét - szólalt meg mikor ajkainkat már csak néhány centiméter választotta el. Somak látszólag remekül szórakozott rajtunk.
- Na megállj Alex Meraz... - sziszegtem ajkaira és elfordítottam a fejemet, hogy ne tudjon megcsókolni.
A párharcunk végül patthelyzetbe torkollt, és az égbolt szürkése emlékeztetett minket arra, hogy vissza kell vinnünk Somaket. A kissrác ismét a karjaim között élvezte az utat egészen a házukig, míg Alex készségesen hozta a táskát egyik kezét pedig vagy fenekemen vagy derekamon nyugtatta. Boldog csalásnak nézhettünk ki a szemlélődőknek és abban a pillanatban abszolút nem bántam volna, ha tényleg úgy is lenne.

hétfő

40. Somak

Sziasztok! 
Meghoztam a kövi fejit, remélem tetszeni fog, és írtok néhány szót hozzá:)
Puszi NS


[Zene]
Miután biztos voltam abban, hogy elmentek, megmostam a kezem, és kirohantam az épületből, ahol Alex elgondolkodva meredt maga elé, a korlátnak dőlve, miközben rám várt, és a szeme vidáman csillogott. 
-Alex! - szólítottam meg döbbent izgatottsággal a hangomban. 
-Ell - szólt vissza, kissé kérdőn, de láttam rajta, neki is van mondandója. 
-Beszéltél Kimmel? - kérdeztem kíváncsian. 
-Beszéltem - bólintott. - Holnap a tárgyalás után estig velem lehet Somak - közölte vigyorogva. - De Matt mást is mondott - vigyorodott el. 
-Hát én meg hallottam Kimet, meg az anyját, odabent. Az a nő a sátán karmai közül szabadult. És szerintem az egész az ő ötlete volt, mert fellebbezni akart, meg hogy ezt még meg lehet oldani, Kim meg totál kiakadt, és valami Dant emlegetett. 
-Nekem Matt mondta ugyanezt. Elég lepcses szájú ügyvédjük van - forgatta a szemét. - Na gyere menjünk, ez a gönc kiborít - húzogatta a gallérját, mire én leszedtem róla a zakót, és meglazítottam a nyakkendőjét. - Kösz - vigyorodott el. Én is kézbe vettem az én zakóm, két ujjammal pedig a cipőmet fogva karoltam át a derekát. A beton ugyan forró volt, de jól esett. Vancouver olyan hideg, és nyirkos hely. 
-Gyere meghívlak egy fagyira - biccentett egy utcai gurulósstand felé. 
-Fizetem én - ráztam a fejem. 
-Eszedbe se jusson. Nem igaz, hogy téged egy fagyira se lehet meghívni - háborgott. 
-Jól van már - kacagtam jókedvűen. 


-Gyere ide - suttogta kéjesen Alex, amint ledobott ingében kiléptem a zuhanyzóból, smink és tökéletes haj nélkül, csak az inge pár gombja takart belőlem valamit. Rajta is csak egy laza farmer volt. 
-Gratulálok, Édes - öleltem át szorosan a nyakát, miközben ő a derekamnál fogva magához szorított, és felemelt a földről. 
-Csssss - csitított el, aztán ajkait az enyémekre nyomta kezdett szórakozni a számmal, majd az ajkai késztetőleg elnyíltak, én pedig példáját követve a számba engedtem a nyelvét. A keze befurakodott az ing alá, a hátamra simult, minek hatására forróság rázta meg a gerincem. A forróság úgy csavarodott a gerincoszlopom köré, mint egy lián a fára Halkan felnyögve szorítottam combjaim közé a csípőjét, ujjaim a hajába fúrva préseltem ki a kettőnk közti összes megmaradt levegőt. A tüdőm fájdalmasan levegőért kiáltott, így amíg a másik oldalra biccentettem a fejem pár milliméterre eltávolodtam, de nem többre. 
-Gyere már vissza - morrant fel közben elégedetlenül, mire akarva akaratlanul felnevettem, de újabb édes csókja belém fojtotta a szót. 
Mire észbekaptam, már az ágyon találtam magam, Alex a matracba préselve tornyosult fölém, és egy laza kézmozdulattal egyszerre nyúlt az ing alá, és gombolta ki azokat. Hatalmas tenyere habozás nélkül simult a mellemre, aztán izgató masszázsba kezdett, ami újabb sóhajt csalt ki belőlem. 
A kezem a nyakára simult, éreztem az ütőere lüktetését a kezem alatt. Hirtelen kaptam a kezem a nadrágja gombjához, remegve húztam le róla, a farmerral együtt az alsónadrágot is. Ágaskodó férfiassága nekem nyomódott, miközben leügyeskedte rólam az inget, és elhajította, a többi ruhával együtt. A keze egyre lejjebb, és lejjebb csúszott, aztán vadító masszázsba kezdett a legérzékenyebb pontomon, de ajkai csak a mellemig jutottak. A gerincemet rázó bizsergés lassan és biztos terjedt el a testemben, soha nem érzett csúcsokat döngetve. 
Az agyam tompává, hasznavehetetlenné vált, vörös köd ereszkedett az elmémre, amin a néha felmorranó bariton hangján, és a nevének szajkózásán kívül csak érintései hatoltak keresztül. 
Alig egy perccel később már ajkai és nyelve fokozták a vágyamat, illetve kezdték elégíteni azokat egyszerre, ujjaim vadul szántották fekete tincseit. Felhúztam a lábam, ő pedig ezzel egyszerre elszakadt tőlem, éppen mielőtt a beteljesülés kéjes sikolya kiszakadt volna belőlem. 
Morcosan néztem rá mielőtt csókjától lecsukódtak volna a pilláim, aztán átadtam magam annak az élvezetnek amit teste mozgása nyújtott, ahogy megéreztem magamban. A csípője vad ütemben járt fölöttem, szinte már fájt ahogy nekem csapódott, de mégsem. Vele ellentétes irányban kezdtem mozgatni a saját testem, mégis úgy tűnt mintha tökéletesen összehangoltan mozogtunk volna. 
Mikor megéreztem a belső izmaim apró rángásait inkább leállítottam, bár minden porcikám ellenkezett. Kiengesztelő csókkal kísérve fordítottam a hátára, aztán férfiassága fölé ereszkedve párszor végighúztam rajta a kezem, végül ráereszkedtem, és körkörös mozdulatokkal kezdtem ingerelni. A keze lágyan simogatva barangolta be az egész testem, mindenhol ott volt, miközben ajkai a kulcscsontomon kalandoztak. A kezem végigcsúsztattam a válláról a hátán keresztül, a másik tenyeremet a nyakára simítottam, aztán csókokkal kezdtem elhalmozni ott, ahol csak értem, egészen addig, míg a hátára fekve magára nem húzta felső testem, és pár erőteljes lökéssel a csúcsra juttatott mindkettőnket. 


Lihegve simultam a mellkasára, miközben a kulcscsontját simogattam, és elégedetten pislogtam egyre laposabbakat. 
-El ne aludj - suttogta kedvesen. Rekedtes baritonja még mélyebbnek hatott az átlagosnál így, hogy a hangja a fülem alatt dübörgött. - Lassan fel kéne öltözni. Nem sokára indulnunk kell Somakért. 
-Te készülődj, én fekszek még egy kicsit. Na? - ajánlottam fel. A végén már nevetnem kellett kínomban, mikor legördülve róla, a karjaiba fészkeltem magam, és a vállára hajtottam a fejem. 
-Neeem, nem, nem. Akkor sose készülsz el - simogatta meg a hátam. 
-Ez határozottan nem igaz! - vágtam rá, és bár komoly hangon mondtam, ezt nem lehetett érezni rajtam. 
-Még hogy nem igaz - horkantott fel. 
-Tényleg nem igaz - morcoskodtam. 
-Na jó, gyerünk öltözni - tápászkodott fel, magával húzva engem is. 
-Ne máár - nyafogtam nevetgélve, de majdhogynem beleültetett a bőröndbe, én pedig durcásan összeráncolt homlokkal, lebigyesztett alsóajakkal, és hangosan fújtatva néztem utána. De ez egy perc alatt elillant; ahogy néztem a formás, izmos feneket, a kidomborodó izmokat a hátán, totál kész voltam... egészen addig, míg bele nem bújt az alsójába. Ez azért kizökkentett. Belebújtam az egyszerű fekete melltartómba és a bugyimba, aztán belebújtam az egyetlen nálamlévő rövidnadrágba. Még mielőtt a felsőmet felvettem volna, bekentem magam a kedvenc kókuszillatú testápolómmal, és a dezodor után párszor fújtam magamra a parfümömből is. 
-Ugye tudod, hogy két éves sincs? - kérdezte Alex gúnyosan, miközben magára rángatta a pólóját. 
-Azt tudom. Az apja viszont lassan huszonöt - kacsintottam rá a tükörben. 
-Messze van az még - legyintett. 
-Csak pár hónap - ugráltam oda hozzá, és hátulról a hátára ugorva a nyakába kapaszkodtam, miközben ő a térdhajlatomnál fogott meg, hogy megtartson. 


Miután magamra vettem egy tornacipő szerű lapostalpút, meg a felsőmet, zsebre vágtam a mobilom, és elindultunk. Gyalog indultunk, egyrészt a kellemes meleg, és a lágy szellő, másrészt a rövid táv miatt. 
-Mondj valamit spanyolul! - kértem a lehető legbájosabban.
-Tessék? - nézett rám értetlenül, a kezembe csúsztatva az övét. 
-Komolyan. Múltkor is bírtam, de azóta nem hallottalak spanyolul beszélni. Pedig az szexi - bizonygattam rákacsintva. 
-Mit mondjak? - kérdezte hunyorogva végignézve az utcán. 
-Nem tudom. Amit szeretnél - vontam vállat hátrasimítva néhány rakoncátlan tincset a hajamból. 
-Hát jó - sóhajtotta. - El cielo es azul. El clima es bueno, me siento silla de mierda. Na mit gondolsz mit mondtam? - kérdezte játékosan, visszaváltva angolra. 
-Ööhh... hűh. Hát először is. Ez szexi volt - dícsértem meg. - Még a tanga is lepattan rólam - röhögtem fel. 
-Mi? - vonta össze a szemöldökét, mértéktelenül komolyan. - Az van rajtad? - bámulta meg látványosan a hátsóm, mire felröhögtem, és beletúrtam a hajam. - Hazudsz - húzta össze a szemét. 
-Sebaj. Lepattant - vontam vállat. 
-Ellenőrzöm - suttogta a fülembe hátulról, a hátsózsebembe csúsztatva a kezét. - Na. Akkor mondj valamit magyarul! AZ tényleg vadító - nézett rám nagy, gyönyörű, barna szemekkel. 
-Na jó - fújtam ki a levegőt hangosan. - Először mondd el, hogy mit mondtál!
-Az ég kék. Az idő jó, én meg kibaszottul nyeregben érzem magam - nézett rám, én pedig felröhögtem. 
-Ott is vagy - nyugtattam meg. 
-Oké, akkor ezt hallgasd: Néha úgy fejbevágnálak a hülyeséged miatt, de nem megy. Egy nagy gyerek vagy, én pedig nem bírok ellenállni azoknak a hatalmas szemeknek, mert imádom őket - vallottam be, és bár tudtam, hogy le kell fordítanom, könnyebb volt először így kimondani.
-Azt hittem a magyar lassabb - nézett rám, aztán elmosolyodott. - De szép. Tényleg szép. - Már megint azok a szemek....
-Örülök hogy ezt mondod - bújtam szorosan az oldalához. 
-Nem tudom. Mit mondtál? - adta fel végül percek múltán a gondolkozást. 
Mikor lefordítottam elmosolyodott, aztán egyik szemöldökét felvonva nézett rám. 
-Szóval csak a szemem imádod, mi? - kérdezte kihívóan. 
-A picsába, lebuktam - csettintettem lemondóan. 
-Ahha, jól van - bólogatott vadul, mintha megsértődött volna. - Jól van, jól van. 
-Te hülye vagy - nevettem fel. 



-Gabi - szólított meg Alex elkomolyodva, mikor befordultunk egy utcába. 
-Hmm? - néztem fel rá kíváncsian. 
-Amit a tárgyalóteremben mondtál, az... 
-Mind igaz - fejeztem be helyette. - Csak azt nem mondtam, hogy noszogatni kellett hogy elindulj, mert így jobban vette ki magát. Alex, jó apa vagy. Szereted. 
-Nem is láttál még vele. 
-De ismerlek - feleltem őszintén, aztán többre nem volt idő. Ő bement egy házba, és alig öt perc múlva már egy táskával, és Somakkal a kezében jött ki. A befelé vezető úton még odahajolt a kisfiúhoz, mikor azt hitte nem hallom;
-El ne ijeszd nekem, kisöreg.

vasárnap

Fordítás



"Alex Meraz és neje, Kim, nem rég köszönthették második fiukat, Talus Alexander Merazt. 

"Múlt héten született" - mesélte egy, a párhoz közeli forrás a Life&Style-nak. 

A párnak már van egy fia, Somak. Alex és Kim 2007. decemberében házasodtak össze Santa Barbarán, Californiában, amikor Kim terhes volt az első kisfiukkal. 

"Alex nagyon boldog, hogy apa lett" - mondta Iscah Trujillo (aki Kim első terhessége alatt fotózta a párt 2007-ben), a 27 éves színészről. "Imádja. És látni lehet a szeretetet köztük."

A Life&Style először interjúvolta meg őket, a második terhesség kapcsán, Februárban. 

Alexet, aki a vérfarkas Paul szerepe által lett híres a franchise-ban, legközelebb az utolsó filmben, a The Twilight Saga: Breaking Dawn - Part 2-ben láthatjuk újra, novemberben. 

Alig várjuk az első képeket a babáról!"

39. A győzelem édes íze

Sziasztok!
Mint Shyla már említette, bizonyos okokból ő csak a fejezet elejét írta, egészen pontosan az aláhúzott szóig az ő munkája, onnantól folytattam, de nagyon sokban segített nekem. 
Pár komit írnátok, kérlek?
Puszi, NS


Los Angeles meghülyíti az embereket? Vagy ha nem is, mindenképpen játszik az emberrel, mikor éltem én olyat, hogy Alex megint hamarabb ébren van, mint én? Pedig most sem volt másképp. Igaz, még magam mellett tudtam az ágyban, de mikor az ébresztő megszólalt, már kelt is fel az ágyból. Vagyis inkább csak kelt volna, ha nem rántom vissza.
- Megint nem aludtál? - kérdeztem behunyt szemmel, álmoskás hangon. Nagyot sóhajtva huppant le újra az ágyra és karjait körém fonta.
- Mostanában megelégszem azzal, hogy téged nézlek... - terelte a témát azonnal. De mit vártam?? 
- Ez így nem lesz jó.. - ültem fel és fordultam felé teljes testtel. - Nézz rám. - kértem gyengéden és végigsimítottam a szeme alatti karikákon.
- Majd ha vége ennek az egésznek, kipihenem magam - mosolygott rám, közben csókot lopott tőlem.
- Mégis mikor? Két forgatás között? Vagy a kamera előtt? - vontam fel fintorogva a szemöldökömet. - Alex, ez nem megoldás. Nem alszol .. Ezzel csak még jobban hergeled magad Kim ellen. Viszont most csak és kizárólag ép ésszel győzhetsz. Itt most nem kell a mogorvaság. Azt kell megmutatni, hogy jó apa vagy, még annak ellenére is, hogy rohadtul kevés szabadidőd van, amit Somakkal tölthetsz. Úgyhogy szépen előveszed az édibédi apuci arcodat - csíptem két ujjam közé arcát, ahogy a nagyik szokták tenni - és leveszed a lábáról a bírót.
- Akarod mondani a bírónőt - vigyorgott rám végre, majd kacsintott. Torkából a korai órák ellenére is öblös, mély nevetés hangzott. Napok óta végre szívből nevet.
- Aha, szóval így áll a helyzet... Akkor majd én felöltöztetlek, még a végén lecsap a kezemről.. - csúsztattam tenyeremet széles mellkasára.
-Megyek lezuhanyozok - nyomta a hajamra az ajkait, aztán kicsusszanva alólam bement a fürdőbe, ahonnan két percen belül kihallatszodtak a csobogó víz hangjai. Miután kiutálkoztam magam - éljenek a reggelek -, előmásztam az ágyból, és a hűtőnél a kínálatot kezdtem elemezni. A reggelikbe merülve sétáltam a fürdő ajtajához, aztán hallva, hogy már nem zuhanyzik beléptem, és az ajtófélfának dőlve tovább olvasgattam. 
-Mit kérsz reggelire? - kérdeztem, felnézve a kínálatból, amit hamar meg is bántam. Törülközés hiánya végett, az izmai feszülő barna bőrén elvétve csillogott egy-egy vízcsepp, némelyik lassan, ingerlően szánkázott le rajta... Miközben a válaszára vártam, volt időm alaposan megnézni a jól ismert kockákat, amik látványa most furcsa erősséggel söpört végig rajtam. Szívem szerint ott helyben letepertem volna, de tudtam hogy annyi időnk nincs, mint amennyire nekem szükségem lett volna. 
-... maradjunk az omlettnél - zárta be aftershave-jét, aztán elindult felém. Na még csak erre volt szükségem... Villám gyorsan hátatfordítottam neki, és az ágyra ülve tárcsáztam a szobapincért, miközben reménykedtem, hogy a mondata első felében nem volt semmi olyan, amire válaszolnom kéne. 
-Jó reggelt, egy k... omlettet kérek, két piritóst, és... két kávét. Az egyiket két cukorral a másikat simán, és erősre - hadartam le gyorsan, az első elrontott szó után a tenyerembe temetve az arcom. 
-Azonnal visszük - ígérte a szobapincér, azzal megszakadt a vonal, nekem pedig el kellett kezdenem készülődni. 
-Minden rendben? - nézett rám Alex összevont szemöldökkel, miközben a szája szélén lévő vigyorban, és a szeme csillogásában is volt valami, ami olyan istentelenül pimasz volt, hogy az embernek kedve lenne... hagyjuk - parancsoltam magamra gondolatban. 
-Persze - mosolyogtam rá, aztán én is bementem a zuhanyzóba, és egy gyors tusolás után megfésülködtem, oldalra tűztem egy tincset a hajamból, és egy gyors, szolíd smink felkenése után magamra vettem az Ashleytől kölcsönvett ruhát. Előre szólt, hogy nagy rá kicsit, így tudtam hogy rám jó lesz, és nem is csalódtam... na meg az ízlésében sem. A ruha egyszerű volt de nagyszerű: mindamellett, hogy a bíróságon is megállta a helyét egy zakóval, egy szórakozóhelyre, (Ash szempontjából fontos) egy díjátadón, egy divatrendezvényen... bárhová fel lehet venni, csak tudni kell viselni. A zakóval együtt hivatalos benyomást keltett, ami nekem éppen kellett. A magassarkú nem volt az igazi, de pár órára igazán jó lesz - gondoltam én. (Ahha... végülis csak utána mezitláb jöttem haza. De lényegtelen, szerintem ez Los Angelesben egyáltalán nem szokatlan látvány.) 
Mire kimentem Alex is felöltözött, és a reggeli is megérkezett. A kávé illata már a szobába lépésemkor megcsapta az orrom, amire a gyomrom szinte azonnal válaszolt, úgyhogy sietve vettem magamhoz a bögrémet. 
Alex csak mosolygott a mohóságomon, hogy alig egy perc alatt kiürítettem a bögrét. 
-Még nem is mondtam... Jó reggelt - húzott magához a derekamnál fogva, aztán mit sem késlekedve megcsókolt. Vadul, és szenvedélyesen, de ebben a szenvedélyben benne volt minden érzelme, amitől csak még hevesebb lett, és szinte letarolt, így tényleg szükségem volt arra, hogy megtartson, mert bár a karjaimat azonnal a nyaka köré fontam, ha a tenyere nem simult a derekamra a zakó alatt, biztos hogy hanyat vágom magam. A nyelve szinte erőszakosan furakodott be a számba, hogy táncba hívja az enyém... mégis észveszejtő csók volt. 
A reggelit halkan beszélgetve fogyasztottuk el, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy alig két percenként nézett vagy a faliórára, vagy a tévé alatti dekóder órájára, a telefonjára vagy a karórájára. Ahogy múltak a percek, egyre feszültebbnek tűnt, egyre idegesebbnek, mintha a kivégzésére készülne, és nem vagyok benne biztos, hogy nem érezte úgy magát. 
-Alex - fontam össze az ujjainkat, mikor kiléptünk a liftből. - Minden rendben lesz - ígértem. 
-Azon jár az agyam, hogy mi van, ha ő nyer? - nézett rám kétségbeesetten. Olyan volt, akár egy kisfiú; sebezhető, és elesett, amitől kedvem lett volna anyatigris módjára védeni, de tartottam magam ahhoz, hogy nem folyok bele a kelleténél jobban, azon kívül ha akartam volna se tehettem volna semmit. 
-Nem fog nyerni - szorítottam meg a kezét. - Amíg ő nyer, addig nincs vége - mosolyogtam rá. 
-Jó lenne hinni abban amit mondasz - fújta ki a levegőt fáradtan. 
-Alex! - szóltram rá megrovóan. 
-Befogtam - adta meg magát. 
Ezután inkább a semlegesebb témákat érintettük, de Alex szemmel láthatóan nem ott járt fejben, így hamar hagytam hogy a gondolataiba mélyedjen. 
A bírósággal szemben egy kávézóba mentünk be, Matt ott várt ránk, egy-két dosszié az egyik, aktatáska a másik kezében. 
Rövid üdvözlés után leültünk egy asztalhoz, és néhány fontosnak tűnő kávé fölött nekiálltunk áttárgyalni néhány fontos dolgot. 
-Kim ügyvédje fog kérdezgetni ha minden igaz, lehet hogy fel fog tenni egy-két provokatív kérdést, hogy az ő javukra felelj, de Alex szerint megbirkózol vele - nézett rám kérdőn. 
-Nincs épeszű ember, aki ezt megkérdőjelezné - szólt közbe az említett. 
-Azt hiszem menni fog - hagytam figyelmen kívül a megjegyzést. 
-Nagyszerű! Remélem nem szokásod bepánikolni sem. 
-Meg lennék lepve - kotnyeleskedett Alex. 
-Fogd már be! - nevettem fel, amiben Matt is csatlakozott hozzám. - Egyébként nem. 
-Olyasmiket fog kérdezgetni, hogy miért gondolod Alexet jó apának, nem gondolod e, hogy a színészkedés, a festészet mellett hogy lehet valaki jó apa, mit gondolsz az anyagi helyzetéről, ilyesmik. Menni fog? 
-Mielőtt Alex közbeszólna - néztem az éppen megszólalni készülőre jelentőségteljesen -, igen, menni fog. Matt, a rám eső rész miatt ne aggódj, ő kérdez, én válaszolok, ez legalább két és fél éves korom óta egyedül is megy, mint a karikacsapás - legyintettem. - Inkább azzal foglalkozzatok, hogy mi vár rád, és Mr. Mindenlébenkanál-Apucira - vetettem bájos vigyort a mellettem ülőre, aztán hatalmasat kortyoltam a kávémba. 
-Rendben, látom téged tényleg nem kell félteni - kacagott fel, aztán kedvesemhez fordult. Nem igazán figyeltem miről beszélnek, a nevemet hallva ugyan fülelni kezdtem, de a koncentrációs készségem otthon hagytam. 
Kilenc előtt pár perccel indultunk el a bíróságra, de a tárgyalóterem előtt Matt megállított. 
-Mivel a tárgyalás zártkörű, ezért csak akkor leszel bent, amikor a vallomásod teszed, szóval, addig itt várj, szólni fognak ha bejöhetsz - közölte. 
-Rendben - bólintottam, aztán Alex felé fordultam, Matt pedig illedelmesen a terembe vonult. - Egy kalappal - csúsztattam az ujjaim a tarkójára, hogy közelebb vonjam magamhoz. - Megteszem amit tudok. Szeretlek - csókoltam meg. 
-Én is - felelte, aztán gyorsan magához szorítva Matt után sietett. 
Kim ekkor már két nővel a nyomában a folyosó végén járt, a szeme szinte villámokat szórt, úgy nézett rám, mint egy darab véres cafatra az út szélén, de nem érdekelt. Alex megtehette volna, hogy őt választja, de nem tette, ergo én nyertem. Ijé. 
Egy lila kosztümöt viselt, amiben legalább harmincötnek nézett ki, főleg abban az elfuserált sminkben, és azzal az idióta konttyal, amit legutoljára talán a születésem évében hordott a nagyanyám a fogadalom tételén. 
A nyomában - egy Kimmel ellentétben - stílusos nő, hosszú szőke hajjal igyekezett tartani vele a lépést, fekete, vékony testére simuló kosztümje kiemelte szépségét, és egy perccel sem nézett ki többnek huszonötnél, ami ha belegondolunk lehetetlen, hisz a jogi egyetem elvégzése nem egyszerű, és nem rövid. Szőke haját kivaslva, lazán hátradobva viselte, ízléses, natúr sminkje kiemelte természetes szépségét. 
A harmadik nő, feltételezhetően Kim anyja volt, az arca, az alakja is hasonlított az övéhez, hosszú sötét haja világosabbnak tűnt mint Kimé, de még így is szembetűnő volt a hasonlóság. Sötétszürke nadrágkosztümje kellőképpen takarta azt amire nem voltam kíváncsi, a haját egyszerűen kiengedte, sminket nem viselt, és végül mellettem állt meg. Megvetően nézett végig rajtam, a lányához hasonlóan, amint az ajtó bezárult az ügyvédnő mögött. 
-Semmi esélye - horkantott. 
-Majd meglátjuk - feleltem hasonló hangnemben. 
Nagyjából háromnegyed órát állhattunk az ajtó előtt, én a folyosón mászkálva szedtem össze a gondolataimat, megnéztem az épület makettjét, elolvastam a mellé írt szöveget, de végül a teremszolga kinyitotta az ajtót, és megkért hogy fáradjak be. A magassarkúmhoz mérten sietve tettem meg az utat egészen a tanúszékig, ahová először nekem kellett leülnöm. 
A hivatalos rizsa elmondása után az ügyvédnő kimérten lépett elém, és magabiztos, kéklő szemét rám emelte, és feltette az első kérdést:
-Miss Tailor, ha jól tudom, az első hetekben nem igazán kedvelték egymást Mr. Merazzal, megtudhatnám mi volt az oka? - tette fel az első kérdést. 
-Tiltakozom, bírónő! - állt fel Matt. - Bírónő, ennek mi köze a témához? 
-Bírónő kérem...! - szólalt fel az ügyvédnő, mire a bírónő bólintott. 
-Tiltakozás elutasítva, Mrs. DeHaan, kérem folytassa. 
-Köszönöm, bírónő - fordult felém újból, Mrs. DeHaan. 
-Nem lehet mindenki jóban mindenkivel, amikor megismerkedtek valóban nem voltunk jóban. Ő is, és én is olyan karakterek vagyunk, akik vagy kijönnek valakivel vagy nem, és első látásra nem volt meg a szimpátia - feleltem. 
-Értem. És mi volt az, ami kibillentette Önöket ebből? 
-A stáb, és a forgatás miatt sokszor maradtunk kettesben, sokszor találkoztunk, és el kellett viselnünk egymást, és azt hiszem kezdtünk belefáradni hogy mindig visszaszóljunk egymásnak, és hogy utálkozzunk. Lassan megismertük egymást, és be kellett látnunk, hogy ok nélkül kerüljük egymást, aztán amikor Somak kórházba került azonnal Los Angelesbe indult, én pedig magamra vállaltam hogy elrendezem a dolgokat Vancouverben, és így ez nem ment a forgatás kárára sem, ő pedig ott lehetett amikor a kisfia mellett volt a helye. 
-Miért gondolja, hogy Alex jó apa lenne? Elvégre színészként képzeli el jövőjét leginkább, ami nem éppen egy irodai munka. 
-Nem, nem az. De Alex tényleg szereti Somakot, és biztos vagyok benne, hogy bármikor a rendelkezésére áll, és hogy az összes lehetséges időt vele fogja tölteni. Az sem utolsó szempont, hogy nem csak a színészet érdekli, de remek festő, férfimodellként is megállja a helyét, és láttunk már olyat is, hogy valaki a táncból, vagy valamilyen sportból él meg, és Alex ezekben is jó. Közgazdász nem lesz, de jobban is járunk vele. Amellett, hogy ez mind olyan munka, amiért nem keveset fizetnek, törődne a fiával. Lehet, hogy nem havi rendszerességgel kapná a fizetését, de lehet hogy egy hónapban, vagy akár egy héten is többször fizetnének neki nem keveset. És Alexet ismerve, akár az utolsó fillért is Somakra költi, ha kell. 
-Ugyanakkor szem előtt kell tartani a tényt, hogy sokszor hónapokra el kell utaznia, akár másik földrészre is egy-egy munkáért - vetette közbe Mrs. DeHaan. 
-Igen, de vannak forgatási szünetek, ha kell át lehet íratni a forgatás menetét, hogy egyik hét helyett a másikon forgasson... Meg lehet oldani. Miért nem teszik fel ezeket a kérdéseket Brad Pittnek? Ő, és Angelina még többet forgatnak mint Alex, és több gyerekük is van. Tőlük mégse kérdezik meg állandóan. Nézzék, ha valaki, akkor én tudom milyen apa nélkül felnőni, úgy, hogy a szüleim csak pár éve váltak el. Ha beszéltem is apámmal, biztos hogy még a levegővételemmel is ellenkezett, vagy abszolút hűvösen viselkedett, és mára már két percnél többet nem tudunk beszélni egymással. Az a normális, ha egy család együtt él, de persze előfordul, hogy az embereknek el kell válniuk, nem sikerülhet mindig minden, én ezt megértem. De egy gyereknek akkor is szüksége van az anyjára, és az apjára is. Ha rajtam múlna, már régen betiltották volna azt, hogy egy gyerektől törvényesen is elvehessék az apját, mert hát csak képzeljék el, milyen lehet az, ha még csak nem is beszélhetnek az egyik szülőjükkel. Tudom, hogy Alex mögött nem volt apai támogatás, és azt is tudom, hogy ezt nem akarja a saját gyerekének, éppen ezért vagyok sziklaszilárdan biztos az igazamban. Alexet nem lehet eltiltani Somaktól - fejeztem be. 
Minden szavam igaz volt, minden szavamat komolyan gondoltam. Az egész teremben csönd volt, senki nem szólt egy szót se, csupán Alex tekintetében láttam valami olyan büszke, és hálás csillogást, amit még soha, sehol máshol nem láttam. 
-Nincs több kérdésem - kezdett el a helye felé hátrálni az ügyvédnő, miközben sokkoltan meredt maga elé. 
-Teremszolga kérem vezesse ki a tanút - sóhajtott halkan a bírónő. 
Alig egy percen belül már megint a terem előtt állva vártam, hogy vége legyen. Kim anyja fele annyi ideig volt bent mint én, aztán megint ketten várakoztunk, néma csendben. Annyira kész voltam már idegileg, hogy inkább kimentem elszívni egy cigit. 
A bíróság előtti lépcsőn álltam, és nekidőltem a hatalmas, széles betonkorlátnak, aminek a végén jókora oroszlánok gubbasztottak, a lábamat keresztbe tettem, miközben az agyam olyan baromságokon kattogott, mint hogy valamelyik nap olvastam a neten, hogy egy csendnek négy másodperc kell, hogy kínossá váljon, meg hogy 38-ban a Times magazinban Hitlert választották az év emberének... Aztán valahogy eszembe jutott, hogy mit csinálnék, ha végigmenne az utcán egy óriáskerék, két lábon sétálva, a kezét lóbálva. 
Ahha, asszem megőrültem. 


Már épp indultam volna a szemközti kávézóba, mikor Alex utánam kiáltott, és szinte futólépésben rohant utánam. 
-Ell! - kiáltozott, és pár lépéssel beérve szorosan a derekam köré fonta a karjait, felkapott, és vidáman megpörgetett. 
-Ezek szerint nyertünk - kacagtam fel. 
-De még mennyire hogy nyertünk! - állított két lábra, aztán két keze közé fogva az arcom legalább ezer csókot nyomott az arcomra, abszolút véletlen helyekre.
-Gratulálok, Szívem - öleltem át a nyakát.  
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm - darálta megállás nélkül, egy levegővel. 
-Alex, ne nekem köszönd - legyintettem. 
-Hát haver - lépett mellénk Matt, Alex vállára téve a kezét, mire az felé fordult, és örömtől ragyogó tekintettel rázott vele kezet. Amíg ők beszélgettek, addig én megszorítottam Alex kezét, aztán sietve bementem a vécébe.
A dolgom végeztével éppen a szoknyámat igazgattam, de még mielőtt kiléptem volna meghallottam hogy valaki bejön, így inkább vártam, hátha érdekes. Halkan lehajtottam a vécé tetejét, és alig hallható kopanással felguggoltam a tetejére.
-Kim, még fellebezhetünk! - hallottam meg egy érces női hangot. 
-Nem anya! - csattant fel egy másik, lágyabb hang. - Végigcsináltam ezt a kicseszett tárgyalást, mert ti azt akartátok, de nem fogok fellebbezni! Soha nem gondoltam, hogy Alexnek ne lenne joga látni Somakot! Elvégre az apja! És, őszintén szólva a csajnak igaza volt - zárta rövidre. 
-Hogy mondhatsz ilyet?! Egy apa ne adja be a válókeresetet, főleg ne akkor, ha még ilyen kicsi gyereke van! Az ilyennek nem lenne joga gyereket vállalni! - háborgott a hárpia. 
-Anya állítsd le magad! Én szeretem Alexet, de az érzések változnak, amiért nem hibáztatom, így jött össze, és remélem eszedbe jutott már, hogy ha Alex nem lenne, Somak sem lenne, akiért úgy odavagy, és akkor valószínűleg Danhez mentem volna hozzá, akit utáltál! Szóval válassz! - dühöngött Kim. Szimpatikusabb nem lett, de legalább nem tettem tönkre a woodoo babát, amit azért vettem hogy megátkozhassam. 
Los Angelestől tényleg megőrül az ember.


PS.: G@ß@♥.♥ megírom és felteszem, amint tudom:.