Sziasztok!
Remélem tetszeni fog, és írtok róla pár szót! Mindenkinek boldog új évet!
Puszi, Naomi
 |
A város egy nagy közösség, ahol az emberek együtt magányosak. |
-Azért még nem kell megvenni - jegyeztem meg kedvetlenül, mikor kinyílt az ajtó és belépett az egyik asszisztens.
-Miss Tailor, önt keresik - szólalt meg vékonyka, akadozó hangon, én pedig kíváncsian indultam utána. Amikor megláttam a biztonsági őröknél várakozó, satnya zöld egyenruhában várakozó gebe fickót, kezében egy csokor rózsával, közel voltam ahhoz, hogy szép szavakat üzenve a feladónak elküldjem melegebb éghajlatra. Mire odaértem, rájöttem, hogy nem ez a szerencsétlen a hibás, hanem az a barom, ráadásul én voltam az, aki ilyen késői időpontot adtam meg, az egész az én hibám volt... Ha már túl lettünk volna a randin, már régen leakadt volna rólam.
-Itt írja alá - mutatott egy pontozott vonalra a megrendelői lapot az orrom alá tolva.
-Köszönöm. Tessék egy kis borravaló - adtam oda pár dolcsit amit a zsebemben találtam, aztán átvéve a gazokat visszaindultam.
A konditerembe lépve már Chaske-et és kivételesen Kellant is itt találtam. Mind kíváncsian bámultak a kezemben tartott bokorra, kivéve egy valakit. Alex felvont szemöldökkel bámult rám, aztán megvetően felhorkant, és visszafordult a súlyokhoz.
-Kitartó pasas - jegyezte meg.
-Én inkább azt mondanám, hogy idegesítő - vágtam rá kissé ingerülten. - Szinte látom magam előtt a következő címlapokat. - A kártyát a kezembe vettem, a gazt pedig ismételten kihajítottam a kondi előtt álló kukába. Alex csak megrázta a fejét, a többiek már rég nem figyeltek.
"Remélem az előzőt is megkaptad, és tetszenek. De komolyan csajszi, nem volt nehéz kideríteni hová küldjem. De komolyan, nagyon várom már a holnapot. Csókol; Josh'
Na, tudod kit csókolgassál - gondoltam dühösen fújtatva, aztán úgy döntöttem jobb lesz ha kint maradok cigizni, nem voltam én olyan állapotban, hogy megint összevesszek Alex-szel, vagy egyszerűen csak normális emberek között legyek.
-Hé, valami köménymagos cucc lesz a kaja, nem rendelünk valamit a tegnapi étteremből? - lépett hozzám Ricsi könyörgő tekintettel, nem sokkal ebéd előtt.
-Majd én elmegyek. Ki kell szellőztetnem a fejem. Mit kérsz? - akasztottam a nyakamba a Tisza táskám, és miközben előszedtem a cigim, és megnéztem mennyi pénz van nálam.
-Rakott krumpli jó lesz nekem. Ki jön? - kérdezte Ricsi a pénzem felé bökve.
-Ki, persze. Reggel betettem még pár bankót. Akkor léptem, majd jövök - intettem, számba véve a cigim, Ricsi pedig már ott sem volt. - Alex, te még jössz nekem egy doboz cigivel, meg egy üveg piával! - emlékeztettem a velem szemben tartó férfit. Gonosz mosollyal az arcomon haladtam tovább a kijárat felé, ám amikor Alex utánam szólt, meglepve fordultam vissza.
-Gabi! - matatott a hátsó zsebében, aztán előhúzta a tárcáját.
-Na nem! Majd Te szépen megveszed - ráztam meg a fejem.
-A francba - morogta, és előre sietett.
Alig értem ki az utcából (mellesleg nem volt könnyű feladat a rajongóktól, és az újságíróktól), mikor máris megcsörrent a mobilom.
-Igen? - vettem fel fáradt sóhajjal az arcomon.
-Szia, Josh vagyok - hallottam az örökvidám, fárasztó hangot.
-Minő meglepetés - horkantottam gúnyosan.
-Számítottál rám? - kérdezte gyermeki lelkesedéssel.
-Hátt.... Miután óránként küldesz egy rohadt sms-t, és eddig csak kétszer leptél meg egy-egy bokorral, elég valószínű volt, hogy telefonon is keresni fogsz.
-Zavarlak? - lombozódott le azonnal.
-Tudod, az emberek általában nem nagyon bírják, ha zaklatják őket. - Úgy éreztem magam, mint a nagy, és gonosz felnőtt, aki éppen az élet menetét magyarázza egy gyereknek, aki rosszat tett. - Josh, hány éves vagy? - kérdeztem kissé gyanakodva.
-19! Miért?
-Úristen! - kaptam a fejemhez. - Josh, nem hiszem hogy menni fog ez a randi dolog - ráztam a fejem. 19 éves? Jóhogy ekkora barom - gondoltam.
-Mi, miért?! - kérdezte kétségbeesetten visítva. - Kérlek!
-Josh, én 23 vagyok.
-Az csak pár év, mit számít az?!
-Oké, egy randiba még nem halok bele - sóhajtottam. - De most mennem kell. Holnap este. - A francba! - gondoltam.
-Randim lesz egy 19 évessel - tettem le a kaját Ricsi elé, aki majd kiköpte az innivalóját, úgy elkezdett röhögni. - Ki kell mentened! - huppantam le vele szemben.
-Dehogy mentelek! Helyette inkább szórakoznék egy jót, hová is mentek pontosan? - kérdezte.
-Bunkó falvára, meglátogatni téged - mosolyogtam negédesen.
-Mennyit beszéltél vele, mikor megbeszéltétek azt a randit? - kérdezte ráöntve a tejfölt a krumplira.
-Nem sokat - vakartam meg a tarkóm zavartan.
-Én mondtam hogy egyszer megjárod amiért ilyen hülye vagy - röhögött.
-Mondd csak, mikor lettél te ilyen bölcs, he? - lökdöstem meg a székét.
-Ohh, én mindig is az voltam, nem is értem miről beszélsz. Te nem eszel?
-Nem vagyok éhes - vontam vállat. Aznap ugyan még szinte egy falatot sem ettem, de úgy éreztem egy falatot sem kívánok. Még a rakott krumpli sem hozott lázba, pedig azzal még a szüleim is képesek voltak rábírni az ebédre/vacsorára.
-Na, gyere csajszi, indulás! - húzott fel a székről Kristen, nyomában Ashley-vel.
-Mi? Hová? - kérdeztem kerekre nyílt szemmel.
-A városba! Mutatok neked szórakozást! Mi mára már végeztünk, és egy csajos nap senkinek sem árt meg! Na gyere, ne kéresd magad - húzott tovább.
-Akkor este találkozunk - csakliztam el Ricsi tányérjáról egy szelet krumplit, mert azt azért már nem bírtam ki.
-Csősztök!
-Ugyan, csajok, nem kell velem mindent... - kezdtem bele a sokat ismételt szövegbe, de leintettek. Megint.
Mióta eljöttünk a forgatásról, végigjártunk három ruhaboltot, két cipőboltot, egy szépségszalont, és most éppen egy kis feltöltődés reményében igyekeztünk... valahová. Már szépen ki volt vasalva a hajam, miután valami gyógy kence-ficét is rákentek, rövidke műköröm került az ujjaimra, fekete lakkal lekenve, és az amúgy nyűgös és álmos képemre is egy natúr sminket kentek. Ezen felül két pár cipővel, három nadrággal, és két blúzzal lettem gazdagabb, nem számolva azt a pulcsit, amit Ashley vett nekem. Többre nem voltam hajlandó rábeszélni magam.
Vancouver egyébként egy gyönyörű, éppen annyira nyüzsgő város, amennyit egy ember kellemesen el tud viselni. Persze a forgatás helyszíne jóval forgalmasabb mint a többi, és a Twilight relikviáktól fuldoklik a város, de ez ilyenkor már-már sablonosnak, és természetesnek mondható.
A lányok viszont még egyetlen rohadt látványossághoz, vagy egyszerű parkhoz sem vittek el, pedig azokat szívesen megnéztem volna.
-Legalább áruljátok el, hova megyünk.
-A Starbucks-ba - felelte Ashley. Hálás voltam, amiért végre olyan helyre megyünk, ahol inni adnak.
-Hála az égnek! - rogytam le az egyik boxba, mikor megérkeztünk. - Sajog tőletek a lábam.
-Hozok inni - kuncogott Ashley.
-Mondtam én, hogy nem olyan unalmas ez a város - ült le velem szembe Kristen.
-Nem hiszem, hogy olyan sokszor meglátogatnám mondjuk azt a szépségszalont, de igen. Tényleg nem az.
-Lehet, hogy kicsit sok amit csinálnak, de nívósabb események előtt jól jön - érvelt kitartóan.
-Te tudsz valamit, amit én nem? - kérdeztem.
-Igen. Hülye vagy! Eddig bezárkóztál a forgatásra, és a szállodába, miközben Alex-szel egymást öltétek. Mondd, mire jó ez?
-Ezt már egyszer megbeszéltük - duzzogtam.
-Akkor sem értem.
-Mit? - tért vissza közénk Ashley, letette a három pohár jéghideg kólát, és vigyorogva várta miről beszélünk.
-Gabiról volt szó.
-Na jó, lépjünk túl rajtam.... - próbáltam terelni, de nem engedték.
-Ez engem is érdekelne - bólintott Ashley.
-Látod? Akkor szépen lökheted.
-Alex-szel nem találtuk meg a közös hangot, Vancouver nekem teljesen ismeretlen, azt se tudom lenne e mit megnézni. Egyébként meg kikérem magamnak, mert ma legalább 4 mondatot beszéltünk minden gúny nélkül. Ezért dicséretet érdemlek! - hadartam le mondandómat egy szuszra, és már azért is büszke voltam magamra, hogy ma még semmi bajom nem volt az angollal.
Kristen és Ashley cinkos pillantást váltottak, aztán elérzékenyülve a vállamhoz nyúltak.
-Jajj, nagyon büszkék vagyunk rád! - dramatizálták túl a helyzetet, beletelt néhány percbe, míg sikerült leintenem őket.
Aztán megcsörrent Ashley telefonja.
-Szia, Nikki - vette fel a telefont. - Mindjárt megkérdezem. Hé csajok, menjünk bowlingozni? - kérdezte Ashley hozzánk fordulva.
-Tőlem mehetünk - vont vállat Kris. - Úgyis rég játszottam már.
-Én is benne vagyok - sóhajtottam, látva milyen reménykedő pillantásokkal bombáznak. Mindketten hatalmas, kék szemekkel meredtek rám, és nem lehetett nekik nemet mondani.
-Sziasztok! - léptem oda először én a bowling pálya túlsó végén tanyázó színészekhez és Ricsihez, aki természetesen nem tudott kimaradni egy ilyen jónak ígérkező buliból. Természetesen az asztalon már nem kevés egyenlőre felbontatlan pia várakozott, amiből Alex érdekében reméltem, hogy egy az enyém.
-Nicsak, micsoda karmai nőttek valakinek! - hallottam az ismerős, gúnyolódó hangot. Gúny, és rosszindulat nélkül fel se ismertem volna. Viszont meglepett hogy észrevette, egyáltalán nem próbáltam mutogatni. - Csak vigyázz, nehogy letörjenek a nagy játék közepén - nyávogott.
-Én lennék a világ legboldogabb embere ha letörnének - forgattam a szemem.
