10. Vancouver

Sziasztok! 

Remélem tetszeni fog, és írtok róla pár szót! Mindenkinek boldog új évet! 

Puszi, Naomi

A város egy nagy közösség,
ahol az emberek együtt magányosak.

-Azért még nem kell megvenni - jegyeztem meg kedvetlenül, mikor kinyílt az ajtó és belépett az egyik asszisztens. 

-Miss Tailor, önt keresik - szólalt meg vékonyka, akadozó hangon, én pedig kíváncsian indultam utána. Amikor megláttam a biztonsági őröknél várakozó, satnya zöld egyenruhában várakozó gebe fickót, kezében egy csokor rózsával, közel voltam ahhoz, hogy szép szavakat üzenve a feladónak elküldjem melegebb éghajlatra. Mire odaértem, rájöttem, hogy nem ez a szerencsétlen a hibás, hanem az a barom, ráadásul én voltam az, aki ilyen késői időpontot adtam meg, az egész az én hibám volt... Ha már túl lettünk volna a randin, már régen leakadt volna rólam. 

-Itt írja alá - mutatott egy pontozott vonalra a megrendelői lapot az orrom alá tolva. 

-Köszönöm. Tessék egy kis borravaló - adtam oda pár dolcsit amit a zsebemben találtam, aztán átvéve a gazokat visszaindultam.

A konditerembe lépve már Chaske-et és kivételesen Kellant is itt találtam. Mind kíváncsian bámultak a kezemben tartott bokorra, kivéve egy valakit. Alex felvont szemöldökkel bámult rám, aztán megvetően felhorkant, és visszafordult a súlyokhoz. 

-Kitartó pasas - jegyezte meg. 

-Én inkább azt mondanám, hogy idegesítő - vágtam rá kissé ingerülten. - Szinte látom magam előtt a következő címlapokat. - A kártyát a kezembe vettem, a gazt pedig ismételten kihajítottam a kondi előtt álló kukába. Alex csak megrázta a fejét, a többiek már rég nem figyeltek. 

"Remélem az előzőt is megkaptad, és tetszenek. De komolyan csajszi, nem volt nehéz kideríteni hová küldjem. De komolyan, nagyon várom már a holnapot. Csókol; Josh' 

Na, tudod kit csókolgassál - gondoltam dühösen fújtatva, aztán úgy döntöttem jobb lesz ha kint maradok cigizni, nem voltam én olyan állapotban, hogy megint összevesszek Alex-szel, vagy egyszerűen csak normális emberek között legyek. 

-Hé, valami köménymagos cucc lesz a kaja, nem rendelünk valamit a tegnapi étteremből? - lépett hozzám Ricsi könyörgő tekintettel, nem sokkal ebéd előtt. 

-Majd én elmegyek. Ki kell szellőztetnem a fejem. Mit kérsz? - akasztottam a nyakamba a Tisza táskám, és miközben előszedtem a cigim, és megnéztem mennyi pénz van nálam. 

-Rakott krumpli jó lesz nekem. Ki jön? - kérdezte Ricsi a pénzem felé bökve. 

-Ki, persze. Reggel betettem még pár bankót. Akkor léptem, majd jövök - intettem, számba véve a cigim, Ricsi pedig már ott sem volt. - Alex, te még jössz nekem egy doboz cigivel, meg egy üveg piával! - emlékeztettem a velem szemben tartó férfit. Gonosz mosollyal az arcomon haladtam tovább a kijárat felé, ám amikor Alex utánam szólt, meglepve fordultam vissza.

-Gabi! - matatott a hátsó zsebében, aztán előhúzta a tárcáját. 

-Na nem! Majd Te szépen megveszed - ráztam meg a fejem. 

-A francba - morogta, és előre sietett. 

Alig értem ki az utcából (mellesleg nem volt könnyű feladat a rajongóktól, és az újságíróktól), mikor máris megcsörrent a mobilom. 

-Igen? - vettem fel fáradt sóhajjal az arcomon. 

-Szia, Josh vagyok - hallottam az örökvidám, fárasztó hangot. 

-Minő meglepetés - horkantottam gúnyosan. 

-Számítottál rám? - kérdezte gyermeki lelkesedéssel. 

-Hátt.... Miután óránként küldesz egy rohadt sms-t, és eddig csak kétszer leptél meg egy-egy bokorral, elég valószínű volt, hogy telefonon is keresni fogsz. 

-Zavarlak? - lombozódott le azonnal. 

-Tudod, az emberek általában nem nagyon bírják, ha zaklatják őket. - Úgy éreztem magam, mint a nagy, és gonosz felnőtt, aki éppen az élet menetét magyarázza egy gyereknek, aki rosszat tett. - Josh, hány éves vagy? - kérdeztem kissé gyanakodva. 

-19! Miért? 

-Úristen! - kaptam a fejemhez. - Josh, nem hiszem hogy menni fog ez a randi dolog - ráztam a fejem. 19 éves? Jóhogy ekkora barom - gondoltam. 

-Mi, miért?! - kérdezte kétségbeesetten visítva. - Kérlek!

-Josh, én 23 vagyok. 

-Az csak pár év, mit számít az?!

-Oké, egy randiba még nem halok bele - sóhajtottam. - De most mennem kell. Holnap este. - A francba! - gondoltam. 

-Randim lesz egy 19 évessel - tettem le a kaját Ricsi elé, aki majd kiköpte az innivalóját, úgy elkezdett röhögni. - Ki kell mentened! - huppantam le vele szemben. 

-Dehogy mentelek! Helyette inkább szórakoznék egy jót, hová is mentek pontosan? - kérdezte. 

-Bunkó falvára, meglátogatni téged - mosolyogtam negédesen. 

-Mennyit beszéltél vele, mikor megbeszéltétek azt a randit? - kérdezte ráöntve a tejfölt a krumplira. 

-Nem sokat - vakartam meg a tarkóm zavartan. 

-Én mondtam hogy egyszer megjárod amiért ilyen hülye vagy - röhögött. 

-Mondd csak, mikor lettél te ilyen bölcs, he? - lökdöstem meg a székét. 

-Ohh, én mindig is az voltam, nem is értem miről beszélsz. Te nem eszel? 

-Nem vagyok éhes - vontam vállat. Aznap ugyan még szinte egy falatot sem ettem, de úgy éreztem egy falatot sem kívánok. Még a rakott krumpli sem hozott lázba, pedig azzal még a szüleim is képesek voltak rábírni az ebédre/vacsorára. 

-Na, gyere csajszi, indulás! - húzott fel a székről Kristen, nyomában Ashley-vel. 

-Mi? Hová? - kérdeztem kerekre nyílt szemmel. 

-A városba! Mutatok neked szórakozást! Mi mára már végeztünk, és egy csajos nap senkinek sem árt meg! Na gyere, ne kéresd magad - húzott tovább. 

-Akkor este találkozunk - csakliztam el Ricsi tányérjáról egy szelet krumplit, mert azt azért már nem bírtam ki. 

-Csősztök!

-Ugyan, csajok, nem kell velem mindent... - kezdtem bele a sokat ismételt szövegbe, de leintettek. Megint. 

Mióta eljöttünk a forgatásról, végigjártunk három ruhaboltot, két cipőboltot, egy szépségszalont, és most éppen egy kis feltöltődés reményében igyekeztünk... valahová. Már szépen ki volt vasalva a hajam, miután valami gyógy kence-ficét is rákentek, rövidke műköröm került az ujjaimra, fekete lakkal lekenve, és az amúgy nyűgös és álmos képemre is egy natúr sminket kentek. Ezen felül két pár cipővel, három nadrággal, és két blúzzal lettem gazdagabb, nem számolva azt a pulcsit, amit Ashley vett nekem. Többre nem voltam hajlandó rábeszélni magam. 

Vancouver egyébként egy gyönyörű, éppen annyira nyüzsgő város, amennyit egy ember kellemesen el tud viselni. Persze a forgatás helyszíne jóval forgalmasabb mint a többi, és a Twilight relikviáktól fuldoklik a város, de ez ilyenkor már-már sablonosnak, és természetesnek mondható. 

A lányok viszont még egyetlen rohadt látványossághoz, vagy egyszerű parkhoz sem vittek el, pedig azokat szívesen megnéztem volna. 

-Legalább áruljátok el, hova megyünk. 

-A Starbucks-ba - felelte Ashley. Hálás voltam, amiért végre olyan helyre megyünk, ahol inni adnak. 

-Hála az égnek! - rogytam le az egyik boxba, mikor megérkeztünk. - Sajog tőletek a lábam. 

-Hozok inni - kuncogott Ashley. 

-Mondtam én, hogy nem olyan unalmas ez a város - ült le velem szembe Kristen. 

-Nem hiszem, hogy olyan sokszor meglátogatnám mondjuk azt a szépségszalont, de igen. Tényleg nem az. 

-Lehet, hogy kicsit sok amit csinálnak, de nívósabb események előtt jól jön - érvelt kitartóan.

-Te tudsz valamit, amit én nem? - kérdeztem. 

-Igen. Hülye vagy! Eddig bezárkóztál a forgatásra, és a szállodába, miközben Alex-szel egymást öltétek. Mondd, mire jó ez? 

-Ezt már egyszer megbeszéltük - duzzogtam. 

-Akkor sem értem. 

-Mit? - tért vissza közénk Ashley, letette a három pohár jéghideg kólát, és vigyorogva várta miről beszélünk. 

-Gabiról volt szó. 

-Na jó, lépjünk túl rajtam.... - próbáltam terelni, de nem engedték. 

-Ez engem is érdekelne - bólintott Ashley. 

-Látod? Akkor szépen lökheted. 

-Alex-szel nem találtuk meg a közös hangot, Vancouver nekem teljesen ismeretlen, azt se tudom lenne e mit megnézni. Egyébként meg kikérem magamnak, mert ma legalább 4 mondatot beszéltünk minden gúny nélkül. Ezért dicséretet érdemlek! - hadartam le mondandómat egy szuszra, és már azért is büszke voltam magamra, hogy ma még semmi bajom nem volt az angollal. 

Kristen és Ashley cinkos pillantást váltottak, aztán elérzékenyülve a vállamhoz nyúltak. 

-Jajj, nagyon büszkék vagyunk rád! - dramatizálták túl a helyzetet, beletelt néhány percbe, míg sikerült leintenem őket. 

Aztán megcsörrent Ashley telefonja. 

-Szia, Nikki - vette fel a telefont. - Mindjárt megkérdezem. Hé csajok, menjünk bowlingozni? - kérdezte Ashley hozzánk fordulva. 

-Tőlem mehetünk - vont vállat Kris. - Úgyis rég játszottam már. 

-Én is benne vagyok - sóhajtottam, látva milyen reménykedő pillantásokkal bombáznak. Mindketten hatalmas, kék szemekkel meredtek rám, és nem lehetett nekik nemet mondani. 

-Sziasztok! - léptem oda először én a bowling pálya túlsó végén tanyázó színészekhez és Ricsihez, aki természetesen nem tudott kimaradni egy ilyen jónak ígérkező buliból. Természetesen az asztalon már nem kevés egyenlőre felbontatlan pia várakozott, amiből Alex érdekében reméltem, hogy egy az enyém. 

-Nicsak, micsoda karmai nőttek valakinek! - hallottam az ismerős, gúnyolódó hangot. Gúny, és rosszindulat nélkül fel se ismertem volna. Viszont meglepett hogy észrevette, egyáltalán nem próbáltam mutogatni. - Csak vigyázz, nehogy letörjenek a nagy játék közepén - nyávogott. 

-Én lennék a világ legboldogabb embere ha letörnének - forgattam a szemem. 

8. Magyaros

Sziasztok! Megint én hozom a fejezetet, mert Bri-nek akadt egy kis nehézsége az írással. Amint tudja, hozza a saját részét, addig is egy kis türelmet kérünk tőletek, és néhány bátorító véleményt;)) 

Ui.: Bri, köszönöm a segítséget!:))

Naomi

Nincs őszintébb szeretet,
mint az étel szeretete.

'Alig várom a pénteket. De komolyan. Miért nem írsz vissza? Kíváncsi vagyok mitől vagy ilyen elfoglalt... De komolyan. Biztos nem érsz rá hamarabb? Marhára meg akarlak már ismerni. Josh' 

Szemforgatva olvastam a kijelzőn álló sorokat, aztán unottan hajítottam az ágyamra a telefont. Elvettem a komódon várakozó öngyújtót, és dobozt, aztán az erkélyre lépve hanyagul rágyújtottam. A bentről szóló halk rockballada megnyugtatott, ellazított, de ezt az euforikus állapotot nem élvezhettem sokáig. Ricsi hangosan röhögve lépett be a lakosztály ajtaján, és beletelt pár percbe, míg lenyugodott annyira, hogy ki tudjon nyögni egy rövid köszönést. 

-Szia - köszönt, amint ellazította a rekeszizmait. 

-Szia - vigyorogtam. Már azt is vicces volt látni, ahogy ő röhögött, ezért nem volt kedvem meghallgatni mi is lehet ennyire humoros. Meg akartam kímélni a hasizmaim. - Kérsz kaját? 

-Igen. Deh.... Még mielőtt nekiállsz bármit is csinálni, mutatnom kell neked valamit. 

-Mit? - nyomtam el a cigit, és léptem be a szobába. 

-Azt majd meglátod. Gyere - biccentett. Utána kellett sietnem, mert mire felvettem a cipőmet, és a telefonom, már régen a lift előtt várakozott. 

-Mi ilyen sietős? - néztem rá homlok ráncolva. 

-Semmi. De látni akarom az arcod - húzódott fölényes vigyor az arcára. 

-Gonosz! 

-Dehogy vagyok gonosz, egyszerűen a meglepetés az meglepetés. Na - húzta ki magát dacosan. - Szevasz - biccentett a hátam mögé valakinek, de mire én megfordultam, már nem volt ott, csak Bronson lakosztályának ajtaja záródott, jelezve, hogy valaki tényleg ott volt. 

A telefonom hangosan felberregett a zsebemben, én pedig ijedten ugrottam egyet. Előkaptam, hogy ki az, de dühösen vettem tudomásul, hogy megint Josh az. Biztos, hogy a srác nem fogott meg - fújtattam. 

-Ki az? - kérdezte Ricsi. 

-Akivel pénteken randim lesz. Óránként ír egy rohadt sms-t, de még egyikre sem válaszoltam - forgattam a szemem. - De ha felhív, te veszed fel! 

-Na azt lesheted! - visszakozott azonnal. - Nem vagyok meleg, hogy a te klienseiddel csevegjek! Oldd meg magad! 

-Igazán köszönöm, igazi barát vagy - gúnyolódtam. 

-Tudod, ilyen kedves mosollyal az embernek csak igazi barátai lehetnek - kuncogott mögöttem egy halványan ismerős hang. Robert kesze-kusza tincsei túrva nézett rám, elég derűs arckifejezéssel. 

-Ugyan Robert, neked is vannak érdekes mimikáid - intette le a mellette álló Kristen. 

Robert csak gyorsan vállat vont, ahelyett, hogy válaszolt volna valamit. - Merre mentek?

-Igen. Erre én is kíváncsi vagyok - néztem kíváncsian Ricsire, aki közben belépett a liftbe.

-Megmondtam, hogy meglepetés. Nem mondom el, úgyhogy ne faggass! - dorgált meg. 

-Jól van már! - fontam össze a karom durcásan a mellkasom előtt. 

-Oh my God! - húzódott széles vigyor az arcomra, ahogy elolvastam a cirádás, világító betűkkel kirakott étteremnevet a főutca egyik boltja felett. Magyaros Étterem - már igazán jól esett volna egy jó kis székelykáposzta, vagy valami hasonló, valami, ami igazán magyaros. 

-Tudtam, hogy tetszeni fog - tette a hátam közepére a kezét, hogy maga előtt terelve engedhessen előre. Odabent egy kellemes hangulatú, családias benyomást keltő étterem fogadott minket. A falak világosbarnában játszottak, mindenhol sötétbarna teakfa-asztalok, hozzáillő székekkel, és világos asztalterítővel, általában négy személyre szabva, de a túlsó falnál állt egy hosszú asztal, ahol nyilván a nagyobb társaságok kapnak helyet, ma viszont egyetlen kis apró táblácska állt rajta; Foglalt. Hátul egy dupla szárnyú ajtó kivezetett a teraszra, ahol nyilván még több asztal sorakozott. De eszem ágában sem volt kilépni a szürke égbolt alá, ahonnan alig két másodperce léptem be. 

A teremben itt-ott hatalmas növények tették tiszteletüket, enyhe mediterrán-hatást okozva az étteremben, ami nem igazán illett a magyaros étteremhez, de azért kellemes hangulatú volt, és tetszett. 

Egy hosszú, fekete bárpult ívelt a bejárati ajtótól jobbra, előtte bárszékek sorakoztak, mögötte  pedig egy pultos srác sürgölődött. A mögötte lévő falon egy hatalmas torzítótükör előtt poharak lógtak, üdítők sorakoztak, illetve néhány szekrény állt, amik körülbelül csípőig érhettek. A pulton ott állt a kassza, és a fekete pult mögött egy másik pult húzódott, kicsit lejjebb, ahol ő, és a pincérek dolgoztak. 

A levegőben csupa magyaros étel illata keveredett, én pedig hirtelen nem tudtam mit is kérjek. Automatikus elkezdtem felismergetni az illatokat. Mindig ezt csináltam otthon is; mikor szóltak, hogy vacsora, először felismertem, hogy mi a kaja, aztán eldöntöttem hogy kérek e. A gomba és a máj szagát messziről felismertem; feláll tőle a szőr a hátamon. Utálom. 

-Imádlak! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - lelkendeztem, mikor leültem az egyik asztalhoz. 

-Semmiség - legyintett. 

-Akkor is köszönöm!

-Jó napot, mit hozhatok? - lépett mellénk a pincérsrác, aki hála Istennek magyarul szólalt meg. Nem tartózkodtunk régen az Államokban, de kezdett hiányozni a magyar beszéd. 

-Én egy nagyadag székelykáposztát kérek, és külön kérem a tejfölt, én szeretném rárakni - vigyorogtam mint egy két éves. 

-Én egy tányér gulyáslevest kérek - biccentett Ricsi, visszacsúsztatva az étlapot. A pincér oda se figyelve emelte fel a vékonyka könyvet. 

-Inni mit hozhatok? - kérdezte. 

-Nekem jó a Coca Cola - legyintettem, kényelmesen hátradőlve a székben. 

-Nekem is. 

-Jajj, ez most jól esett! - léptem ki elégedett vigyorral a kivilágított utcára. A kezemben ott volt a kis műanyag doboz az ételem maradékával. 

-Nekem is - helyeselt Ricsi. Lassú, andalgó léptekkel indultunk vissza a szállodába, ahonnan autó nélkül közelítettük meg az éttermet. Hiba volt. 

-Elnézést, Gabi! Feltehetnék pár kérdést a Seventeen magazin egyik cikkéhez? - lépett mellém egy riporter. Nyomában ott loholt az operatőre, aki most a szokásos, több tonnás csodamasina helyett, egy egyszerű halandók számára is kezelhető kamerát szorongatott. A lángos képű fickó zavartan szorongatott egy noteszt, és egy tollat, miközben azt a pár szál haját igazgatta, amit a homlokára simított. Guszta - gondoltam nagyot nyelve. 

-Persze - vettem elő a ritkán használatos, bájolgó énem. Nyomós ok kellett ahhoz, hogy én bárkivel bájologjak, és ez az ok ebben az esetben a Summit Entertainment által küldött levélben foglaltak. "..., és nyomósan megkérjük a tisztelt nyertest, hogy NE keltse rossz hírét a készülő produkciónak SEMMILYEN formában." 

-Hogy érzik magukat a forgatáson? - hangzott az első kérdés.

-Nagyon jól érezzük magunkat, hangulatos, és.... szóval jól - nevettem el a végét. 

-Oké, rendben - nevetett velem a riporter is. Még gusztább - gondoltam elkínzottan. - Vannak már olyan emlékek, amik örökre megmaradnak bennetek? 

-Öö... Én már nagyon régen... Fúú, talán tizennégy-tizenöt éves lehettem, amikor elkezdtem úgy komolyabban venni az angol tanulást. Előtte csak a szüleim traktálása miatt tanultam, de akkor kezdtünk el úgy tanulni, hogy nehézséget okozott, és körülbelül akkor tört ki rajtam az Amerika láz is... Azóta minden álmom az volt, hogy legalább pár napra eljussak ide, és hogy valamennyit eltölthessek itt, szóval nekem onnantól kezdve, hogy leszálltunk a gépről, ez az egész egy valóra vált álom, és most nem nyálas akarok lenni. De tényleg mindig ezt akartam, és ezt szerintem Ricsi is alá tudja támasztani - fordultam az említett felé. 

-Igen, ez tényleg igaz. Egy ideig amerikai zászló volt a szobája ajtaján - nevetett. - Sokszor angolul társalogtunk, csak úgy poénból. Külön számlát nyitott az Amerika-álomnak - bökdösött. 

-Volt vagy van köztetek valami? - kérdezett a riporter újra. 

-Nem - feleltük egyszerre, amin megint elkezdtünk röhögni. 

-Van valami, amit mindenképpen szeretnétek megcsinálni, megnézni amíg itt vagytok? 

-Egyszer megkérdezte egy ismerősöm, még ugyanakkor, tizenhárom-tizennégy éves koromban, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek. Én csak annyit mondtam, hogy amerikai. Ők akkor nevettek, de én még ma is tartom ezt. Itt csak élni akarom az életem amíg itt vagyok. Aztán hazamegyek és ágyő! Nekünk most mennünk kell. Viszlát! - búcsúztam még mindig vigyorogva. 

Másnap kissé kótyagosan keltem, elég későre (vagy inkább korán volt az már?) járt már, amikor ágyba keveredtem. Elég nehezen ment a reggeli készülődés, de végül sikerült összekapnom magam annyira, hogy a szemem nyitva tudjam tartani. 

-Reggelt - vakargattam a fejem, mikor kiléptem a szobámból. 

-Reggelt - nyomott a kezembe Ricsi egy kicsi termoszt, amiben még gőzölgött a kávé. - Menjünk, mert sose érünk oda - ásította. 

-Ahogy gondolod - vontam vállat. A lift előtt állva Alex mellénk csapódott, és egy gyors 'Jó reggelt' köszöntéssel Ricsihez fordult. Ők ketten beszélgettek, én viszont csendben elmerültem a gondolataimban, vagy egyszerűen belefeledkeztem a fülemben üvöltő zenék lágy hangjainak. 

-Héé - bökdösött meg az előcsarnokban Ricsi. Kérdőn emeltem rá a tekintetem, de ő csak a recepció felé biccentett. Kihúztam a fülemből a fülest, és kíváncsian léptem oda a csinos, fiatal nőhöz, aki széles, hófehér vigyorral várt. 

-Jó reggelt, ezt önnek hozták - tolt elém, egy szépen kötözött vörös rózsacsokrot. 

-Ööö... Biztos ebben? - kérdeztem kissé furcsán méregetve a csokrot. 

-Ön Gabriella Tailor, nem? - kérdezte a nő, nagyra nyílt kék szemekkel. 

-De. De, én vagyok - bólogattam. - Köszönöm - indultam el a fiúk felé. Ricsi majd megveszett a kíváncsiságtól és a visszafojtott röhögéstől, Alex szeme szintén kíváncsi volt, de a megszokott éles metszése, és gyilkolni kész jelleme megmaradt. 

-Kitől kaptad azt a gazt? - kérdezte Ricsi, hangja el-el csuklott a röhögéstől. 

-Ööö... - hebegtem. Addig nézegettem, míg találtam egy apró kártyát. - Valakitől, akinek a feje szerintem szépen át lesz plasztikázva - futottam át a sorokat. 

'De komolyan. Nem tudnád szabaddá tenni a mai napod? Hívj fel. Josh'

Odakint az első kukába belehajítottam azt az erdő méretű gyomot, zsebre vágtam a kártyát, és beültem a kocsiba. 

7. Szennylapok

Sziasztok! Mentő megoldásként, hogy ne maradjatok fejezet nélkül, ezúttal is én hoztam egy kis olvasni valót:))

Naomi.

Igazából csak másnap akartam neki telefonálni, de amikor meghallottam Alex hangját, a tévé elől... Inkább úgy döntöttem, azonnal felhívom. Semmi kedvem nem volt vele egy levegőt szívni. 

Előkotortam a zsebemből a telefonom, és a papírcetlit is, amin Josh üzenete állt. Rutinos mozdulatokkal bepötyögtem a számát, és megnyomtam a zöld gombot. 

A vonal percekig csak búgott-berregett, de senki nem jelentkezett, végül egy hangos sípolás után egy kellemesnek aligha mondható, monoton, gépszerű női hang elsorolta a számokat egyesével, aztán megkért, hogy a sípszó után hagyjak egy üzenetet, mert a felhasználó nem elérhető. 

Odafordultam a komódhoz, letettem a telefonomat, és a laptopomat kezdtem keresni, de seholsem találtam, pedig határozottan emlékeztem, hogy odatettem, a vekker mellé. 

-Ricsi, nem láttad a...? Gépemet - fejeztem be a kérdő mondatot végül mérgesen fújtatva, hisz megláttam a kikapcsolt laptopot, a kanapén, Ricsi keze mellett. Futó pillantást vetve a tévében látható interjúra (Alex és én, hát ki más?), és szemforgatva az időközben bekapcsolt számítógépemre összpontosítottam. - Meddig fogják még ezt a szart adni? Legalább hatvanadszor megy. 

-Szinte minden ilyen műsorban leadják, aztán már senki nem fog emlékezni rá - legyintett Kel. 

-Hogy van az, hogy itt még képesek voltatok egy levegőt szívni? - ráncolta a homlokát Bron. 

-Túl sok volt a szemtanú - feleltem gondolodás nélkül, aztán böngészni kezdtem a különböző cikkeket a neten. Az egyik szennylap internetes verziójában például ezt írták: 

"Magyar lány az Újvilágban! 

A Summit Entertainment nem is olyan régen kiírt egy pályázatot, aminek nem kis nyeremény volt a tétje. Az, aki az egyik Twilight Saga könyv megvásárlása után kitöltötte az eladóktól kapott cetlit, bedobta az erre kinevezett dobozba, annak esélye volt arra, hogy megnyerje a látogatást az Eclipse forgatására. A szerencsés nyertesnek biztosítják a lehetőséget, hogy magával vigyen valakit, akit szeretne, a szállást, mind a nyolc hónapon keresztül, az ellátást, és a repülőjegyeket, a költőpénzt viszont természetesen saját költségre kellet vállani. 

A pécsi származású lány barátait elég nehéz volt megtalálni, közvetlenül az után, hogy a cég közzétette a hivatalos honlapján a nyertes nevét: Szabó Gabriella. 

-Nem tudom, én nem beszéltem vele. Azt sem tudtam, hogy elutazott - nyilatkozta egy régi osztálytársa szűkszavúan. 

-Én tudtam, talán én voltam az egyetlen akinek elmondta, Ricsin kívül. Horváth Ricsit vitte magával - magyarázta egy másik barát, aki szintén nyolc éven keresztül erősítette a lány osztályát. A névtelenséget kérő barátok egész lelkesen feleltek a feltett kérdésekre, mint például a Ricsi és Gabi között lévő kapcsolatról. 

-Sosem néztek egymásra úgy, mint potenciális áldozatokra. Nagyon jó barátok, egyszerűen képtelenek összeveszni, még akkor sem, ha vitatkoznak valamin, de nincs köztük semmi. Még csak a szikra sincs meg - nyilatkozták többen is. 

A következő kérdés a lány Twilight-hoz való viszonyulása volt. 

-Tulajdonképpen nem is a Twilight-ért van oda, nem is tudom, ha egyszer megnézte a filmeket, akkor már talán sokat mondtam. Amúgy sem az a rajongó típus, nem hozza lázba, hogy egy hírességgel kell egy légtérbe lennie, a színészeknek nem kell attól tartania, hogy letépi róluk a ruhát. Talán inkább az, hogy nagyon jó szeme van a pasikhoz, és gyengéje a kigyúrt test, illetve a kockahas... Kellan, vagy Taylor felsőteste esetleg okozhat neki pár kínos percet, de szerintem elég jó színész ahhoz, hogy tudja kezelni ezeket a helyzeteket. 

-Sosem említett semmit, hogy valamelyik színész közelebb állna a szívéhez? 

-Nem, sosem. 

Időközben kiderült, hogy Ricsit egyáltalán nem érdekli a sorozat, és ő sem rajong különösebben, de a városban nagy nőcsábász hírében áll, és rendkívül közvetlen személyiség. 

Íme néhány apró informáci, a két szerencsésről:

1. Gabi Pesten tanul grafikusnak, Ricsi pedig Pécsen tanul jogot. 
2. Ötödikben kezdtek el egy osztályba járni, amikor mindketten felvételt nyertek a helyi gimnáziumok egyikébe, a nyolc osztályos gimnáziumi oktatáson belül.
3. Ricsinek egyke, Gabinak viszont egy öccse van, aki táborban volt, mikor testvére elutazott. 
4. Gabi csak Ricsinek szólt a nyereményről, és az egyik barátnőjének, még édesanyjával sem beszélt az utazásról. 
5. Ricsi rendszeresen jár kondizni, Gabi pedig éveken keresztül sportolt. Az úszás, kosárlabda, és kézi labda után a capoeirás csoportokban is megfordult. 

Az öntörvényűnek, makacsnak, de szerethetőnek beállított lány és barátja már együtt is buliztak a színészekkel, ahol mindenki arról beszélt, milyen jó hangulatban telt az első találkozás."

Gúnyosan felhorkantam; melyik barom volt olyan kedves, hogy a fél életemet kiterítette? Kíváncsi vagyok, anya mikor olvassa el - gondolkodtam el egy pillanatra, aztán tovább kattintottam a rólunk szóló cikkáradatban. 

"Botrány az Eclipse forgatásán!

A két főszereplő, Kristen [Stewart] és Robert [Pattinson] már régóta alkotnak a való életben is egy párt. 

Az Eclipse forgatásán azonban két magyar is részt vehet, hála a Summit Entertainment pályázatának. A magyar nők amúgy is híresek a szépségükről, és ez alól Szabó Gabi sem kivétel; a barna hajú szépség állítólag egy-két csók erejéig elcsábította a sokat támadott Pattinsont. A két színész nyilvánosan veszett össze a forgatás közepén, és a patáliába persze Gabi is belefolyt. Kristen magából kikelve ordított párjával, míg Robert próbálta őt csitítani. 

A veszekedést több fotós is rögzítette, és a történet ismeretében nem valószínű, hogy csak a film kedvéért támadtak úgy egymásnak. 

Sokan azt is látni vélték, hogy a történtek után Kristen Gabi (szigorúan haver...) barátja karjaiban vigasztalódott, míg újra kamera elé nem kellett állnia."

-Úristen... Ezek betegek - nevettem fel kínomban, magyarul ejtve a szavakat, ami persze azonnal megütötte Ricsi fülét, és mellém húzódva a monitort kezdte bámulni. 

-Mi az? - kérdezett vissza úgyszint magyarul. 

-Azt írják, hogy elcsábítottam Robertet, Kristen pedig nálad vigasztalódott - temettem az arcom a tenyerembe röhögve. 

Ricsi hangos hahotázására már a fiúk is felkapták a fejüket. 

-Mi az? - kérdezett rá végül Bron. 

-Azt írta egy magyar szennylap, hogy én elcsábítottam Robertet, Ricsi pedig Kristent. Illetve Kristen nála vigasztalódott, miután oltári balhét csapott a forgatás közepén - magyaráztam el a cikk lényegét tömören. 

A reggel eléggé kialvatlanul ért, mert éjszaka lefoglalt az, hogy az otthoni barátaimmal beszélgessek. 

Mikor végre sikerült emberi formát öltenem, követtem Ricsit a hotel éttermébe, ahol megreggeliztük, ezúttal kettesben. Szerencsére a színészek már régen leléptek, hogy időben odaérjenek a helyszínre. 

-Mi van a táskádban? - nézett furcsállva az oldaltáskám nagyságát. 

-A vázlatfüzetem - ásítottam. - Van pár rajzom, amit be kéne már fejeznem - vontam vállat. 

-Megnézhetem? 

-Persze - bólintottam, előhalászva a füzetet. Közben persze sikerült feltűrnöm a zebra mintás pólóm, és kivillant a nadrágom csípője fölött található apró tetkó, ami egy egyszerű G betűt formált. Abban a pillanatban villant a vaku, én pedig háborogva intettem be az engem lefotózó paparazzinak, aki persze kapva kapott az alkalom után, és újra elsütötte a gépet. 

-Ma se vagy túl vidám kedvedben - nézte végig az előbbi jelenetet régi barátom, aztán a rajzaimat kezdte tanulmányozni. 

Reggeli után kocsiba ülve a forgatás felé vettük az irányt, ahol kivételesen nyoma sem volt egy farkasnak sem. Egész nap egyiküket sem láttam, és így különösen unalmas volt a nap. Időnként Kellan-nal vagy Jacksonnal összefutottam, és elbeszélgettünk egy kicsit, de szinte egész nap Ricsivel lógtam, aki pár órája lelépett, hogy bemehessen a városba. 

Kivételes nyugalom, és csend uralkodott a konditeremben, ahová az eső elől behúzódtam rajzolni. A felülőpadon ültem, mert ott tökéletesen el tudtam helyezkedni, mikor hirtelen Alex lépett a terembe. Csak futólag néztem rá, úgy gondoltam, ha nem szólunk egymáshoz, nem is veszhetünk össze. 

Teljesen elmerültem a vonalak sokaságában, az ábrák szinte maguktól születtek, már-már szinte oda se figyeltem a kezem mozgására, csak annyi volt a dolgom, hogy az eddigi formák alapján kitaláljam mi a következő lépés, mit akarok, hogy a lapomon szerepeljen. Alex erőlködő szuszogása, és a kondigépek monoton, mégis változatos zaja talán még segített is; megtörték az engem körülölelő nyomasztó csendet, ami ólomsúllyal nehezedett a dobhártyámra. Egészen addig csak ennyit lehetett hallani (na meg a ceruzám hangját, ahogy a lapomon hagyta a grafit nyomát), míg meg nem csörrent a telefonom, ami hangos üvöltéssel jelezte: valaki beszélni szeretne velem. 

E/3

Amikor a férfi belépett a konditerembe, azonnal meglátta a lányt; ott ült a felülőpadon, és elmélyülten rajzolt. Csak egy futó pillantásra méltatta, de a férfi egyáltalán nem bánta. Köszönés nélkül lépett az első kondigéphez, és kezdte el használni. Élvezte, ahogy az izmai meg-megfeszültek az egyre mázsásabb súlyok alatt, mellkasából hangos szuszogások, fáradt sóhajok törtek elő, egészen addig, míg a Moves like Jagger fel nem csendült a szobában. Az akkor már a fekvenyomó padon ülő, éppen pihenő férfi szemforgatva feküdt le, és emelte le az állványról a vasrudat, amin a tárcsák voltak, és kezdett bele újra, izmai erősítésébe. 

-Szia Josh, Gabi vagyok... Tudod, tegnapról - hallotta az eddig nyomatékosan csendben lévő lány vidám hangját. A válasz pár másodpercig tartott, aztán újra ő szólalt meg, de immáron az ajtón kívül. Az ajtó üvegablakán át a férfi tökéletesen látta, ahogy a csinos barna hajú 'európai', vigyorogva, nevetgélve telefonált valakivel. Olyan nagy lendülettel ment ki, hogy útközben csak úgy lehajította a férfi előtti padra a füzetét, amibe rajzolt, őt pedig hajtotta a kíváncsiság; akár bevallotta akár nem, testi vonzódást még akkor is érzett a lány iránt, ha közben nem bírtak megmaradni egymás mellett. 

Eközben Gabi és Josh megbeszélték az első randi időpontját. Gabi továbbra is tartotta magát ahhoz, hogy nem akarja magát könnyed adni; az sem könnyítette meg Josh dolgát, hogy Gabi akárhányszor gondolta át, és futott neki fejben az egésznek, a fiú még mindig nem mozgatott meg benne semmit. Külsőre sem volt az esete, ezért amikor a lány letette a telefont, és átgondolta mit is csinált, egyszerűen elment a kedve ettől az egésztől. 

Gabi amúgy is szeretett játszani a férfiakkal, persze szigorúan tartva magát ahhoz a határhoz, hogy érzelmeket nem szabad bevonni. Szerette a kötetlen szórakozást, és egyáltalán nem riadt vissza a vadabb kapcsolatoktól. 

Amikor Gabi visszament a konditerembe, Alex elmélyülten tanulmányozta a rajzait, de amikor megérezte, hogy figyelik, felnézett. 

-Ezek nagyon jó rajzok - adta vissza a vázlatfüzetet a jogos tulajdonosának. 

-Kösz - felelte flegmán Gabi, és elvette a felé nyújtott füzetet. 

-Tanultad? 

-Grafikusnak tanulok... most lennék harmadéves. Na mentem. Jó edzést! - intett, és kilépett az ajtón. 

Tales

Sziasztok! Megnyílt a legújabb, rövid történeteket rejtő blogom, az első Mese prológusa már fent is van, és a fontosabb információk is. Remélem benéztek, kommenteltek, és követitek azt a történetemet is! Puszi mindenkinek, és jóéjt!

Naomi Stanley: Tales 
Deathly games

6. Udvarló

Kellemes olvasást mindenkinek, szeretettel várjuk a komikat:))

Naomi S. 

Lehet játszani az elérhetetlent, és
azt, aki mindenkit elér... De ha érzel-
mek kerülnek a képbe, az már régen
nem játék. ~saját.

-Bocs - álltam fel a padról, kezembe véve a telefonom, ami hangosan üvöltötte a Moves like Jagger-t, a képernyőjén pedig Lili száma villogott. Vigyorogva vettem fel a telefont, bár tudtam, hogy nem lesz olcsó mulatság. - Halihóó! - vigyorogtam, és bezártam magam mögött a konditerem ajtaját. 

-Hát hello asszony! Mi újság az Újvilágban? - kérdezte röhögve. 

-Semmi különös - vontam vállat. - Igazából a nap 24 órájából 14 órában halálra unom magam - forgattam a szemem, és leültem az egyik lakókocsi lépcsőjére. 

-Ne mondd már! 14 éves korod óta Amerikába akarsz menni, most ott vagy, tök ingyen, és még csak élvezni se tudod - hitetlenkedett. 

-De, komolyan. A stábból egy valakivel jövök ki úgy igazán, a többiek... blaaah - utánoztam okádást, kicsit színpadiasan. - Ricsi meg... Rá sem ismerek. Mindenkivel kijön. 

-Sokat változott gimi óta - ismerte el. 

-Na de most te mesélj - váltottam témát. - Otthon már elindultak a pletykák? - kérdeztem. 

-Ohh, nem akarod tudni! Már arról is kering egy pletyka, hogy Kristen és Robert miattad vesztek össze - röhögött. 

-Nem mondod komolyan! - csaptam a homlokomra. A csattanást hallva Kellan rám emelte a tekintetét. Ott állt a szemben lévő büfé előtt, és az emlegetett párossal beszélgetett. Vetett rám egy szívdöglesztő mosolyt, én pedig megint egy elfuserált, antiszociális rajongónak éreztem magam, akinek már azért is csorog a nyála, hogy egy pillanatra láthassa Kellant. Vagy bármelyik másik színészt. 

-A Starity-n, meg a Neon-on van fent egy csomó cikk rólad is, Ricsiről is, erről az egészről... Majd nézd meg. Bocs, de nekem most mennem kell, órám lesz - nyöszörögte. 

-Okés, és kösz hogy hívtál! Amit mondtál, azt majd megnézem - kezdtem én is búcsúzkodni. 

-De ne húzd fel magad! - figyelmeztetett. - Puszilom Ricsit! 

-Átadom - vigyorogtam, és ahogy meghallottam a búgó hangot, én is kinyomtam a telefont. Lévén hogy nem volt nálam a laptopom, a pletykák elolvasása még váratott magára. 

Végül inkább visszamentem a kondiba a srácokhoz, és visszaültem a helyemre. 

-Komolyan ez a legjobb időtöltésed? Eseménydús az biztos - gúnyolódott az időközben visszatért Alex. 

-Miért, mit kéne csinálnom? Nyálcsorgatva ugrándozni az éppen forgató színészek körül lehetetlenné téve a forgatást? - kérdeztem ingerülten. Alex lassan tényleg kiverte a biztosítékot. 

-Talán még az is jobb lenne, mint hogy itt ülj nyolc hónapon át minden egyes nap - vágta rá. 

-Neked mi a franc bajod van?! - csattantam fel. 

-Semmi - fújtatott dühösen. Úgy éreztem felrobbanok, sikerült teljesen kihoznia a sodromból. 

Az ajtó hangosan csattant mögöttem, ahogy nagy lendülettel távoztam. Először úgy terveztem, hogy a számunkra bérelt Fordba pattanva meg sem állok a szállodáig, de aztán csak kinyitottam a kocsi ajtaját, beültem, és egy kis halk zenét kapcsolva rágyújtottam. 

A cigi hanyagul lógott a kezemben, amíg a kavicsokból próbáltam egy normális mintát kihozni a cipőmmel, kevés sikerrel. 

-Mizu, csajszi? - lépett mellém hirtelen a semmiből felbukkanó Kellan, és felém tartva a cigijét, kért egy kis tüzet. Odanyomtam a cigije végéhez a lángoló öngyűjtót, aztán tovább bambultam ki a fejemből. - Te aztán bőbeszédű vagy - jegyezte meg röhögve. Hiába a bennem tomboló vad rajongó, az álcám, hogy leszarom az egészet, és a dühkitörésem Alex miatt erősebb volt. Lévén, hogy az elsőt nem mondhattam el, maradt a második, és nem fogtam vissza az igazán bő szókincsemet. 

-Az a barom vadállat felbaszta az agyam - dühöngtem, és eltapostam a csikket. 

-Ki? - kérdezte kieresztve a bent tartott füstöt. 

-Alex, hát ki más? - kérdeztem gúnyosan felhorkanva. 

-Mit vétett már szerencsétlen ember? - röhögött ki. 

-Nem röhög, együtt érez! - szóltam rá. 

-De most komolyan. Mit csinált? Esküszöm, még egy szót se beszéltetek, mikor már utáltátok egymást! Mikor hazamentek, mit fogtok csinálni? Távutálni egymást, vagy mi? - kérdezte, annyira elhadarva a végét, hogy beletelt egy percbe mire kibogoztam a szavak értelmét, aztán továbbra is fújtatva válaszoltam. 

-Ja, valami hasonlót terveztem. 

-Pedig nem rossz alak, csak nincs épp a toppon. Bevallom őszintén, szerintem egyszerűen annyi a kínja veled, hogy most válik el, és egyszer csak felbukkansz, és túl jól nézel ki - nézett rám, de arca most őszinteségről, és nem gúnyos viccről árulkodik. 

-Ez hízelgő, de ha az az ára, hogy elcsessze a kedvem, akkor köszönöm, nem kérek belőle - emeltem fel a kezem, és a térdemre könyökölve nézelődtem tovább. A barikádon, és a többrétegű testőrségen túl ott álltak a rajongók. Plakátokkal, fotókkal, előre elkészített Team XY pólókkal, fényképezővel, kamerával, és alkoholosfilccel felfegyverkezve várakoztak kedvencük felbukkanására. Közben barátkoztak egymással, nevetgéltek, ilyesmi... és kezdtek hiányozni a barátaim. - Mit tudom én hány ezren vágyakoznak arra, hogy csak hozzájuk szóljon, miért nem őket cseszegeti? Mérget vennék rá, hogy még azt is élveznék - néztem a "fanok" felé, Kellan pedig megvetően felhorkant. 

-Tudod milyen kiábrándító ez az egész? Sosem tudod, hogy ki miért akar hozzád közelebb kerülni, vagy hogy kit lát benned, esetleg hogy rajtad akar e felkapaszkodni... Lassan tényleg csak a nálunk híresebb sztárokkal lehet normálisan randizni, de azzal az a baj, hogy a paparazzik két oldalról tudnak támadni - magyarázta flegmán méregetve a rajongók hadát. - Félre ne értsd, imádom a rajongókat, de tényleg, csak nehéz az élet - sóhajtott huncut vigyorral rám nézve. 

-Héé, Kel - sietett felék Kris, megszakítva ezzel a nem túl hosszú társalgást. - Gyere, mi jövünk. - A megszokottal ellentétben, Kris rövid, fekete, kócos haja helyén, egy barna paróka csücsült, kék szemén csokoládébarna kontaktlencsét viselt. 

-Léptem. És higgadj le, kicsi lány, nem éri meg - szólt még hátra a válla felett, majd barátilag átkarolva Kris nyakát elballagtak a kamerák felé. 

Össze-vissza kanyarogtam a városban, olyan helyet keresve, ahol a kocsit hagyhatom. Tizenöt-húsz perc keresgélés után aztán találtam egy ingyenes mélyparkolót, ráadásul nem egészen egy saroknyira tőle találtam egy kávéházat is, ezért a napom határozottan kezdett jobb irányt venni. 

A pultnál ülve lóbáltam a lábaim, míg az étlapot olvasgatva mérlegeltem, hogy mit is akarok rendelni, végül egy habos capuccino, és egy baracklekvárral töltött péksüti mellett döntöttem.

-Mit hozhatok? - lépett elém egy magas, szőke, kék szemű srác. Vékony testalkata volt, mégis izmos volt, de nem annyira mint... Na nem, erre nem gondolok! Az a barom elrontotta a napom, és még csak magyarázata sincs. Kedves vigyora volt, huncutul csillogó kék íriszei kíváncsian fürkésztek. 

Nem törődve idegesítő, kíváncsiskodó tekintetével elmondtam a kérésem, aztán megvártam míg kihozta. 

-Nem ide valósi vagy, ugye? - somolygott az orra, alatt. 

Megráztam a fejem. - Még csak közel sincs - feleltem titokzatosan. 

-Érezni az akcentusodból. 

-Te aztán tudod, mit kell mondani egy lánynak - feleltem szarkasztikusan. Öblös nevetése egy percre kibillentett a folyamatos duzzogásból, de tényleg csak egy pillanatra. 

-Bocs, nem azért mondtam... Aranyos, tényleg. 

-Mondtam, hogy tudod - nevettem fel, ezúttal tényleg azt állítva, hogy tudja. 

Fél óra csendes falatozgatás után amikor fizettem, és a szőke srác visszaadott, a pénzzel együtt visszacsúsztatott egy cetlit is. Kifelé menet elolvastam a macskakörmös írást;

Van kedved eljönni velem valahová? Megmutathatném a várost, de akár egy egyszerű vacsorában is benne vagyok... A nevem Josh. Hívj fel, hogy meg tudjuk beszélni. 

[Mobilszám]

Elvigyorodva sltáltam a mélygarázs bejárata felé, aztán úgy döntöttem, talán egy-két nap múlva felhívom, de estig minimum várok. Játszadozni akartam egy kicsit, nem akartam könnyen adni magam, azt akartam hogy szerezzen meg, pedig szegény srác semmit nem mozgatott meg bennem. Abszolút távol állt tőlem az ő stílusa, és a kisugárzása sem fogott meg, de mivel Kellan-ért inkább rajongok, Alexet ki nem állhatom, Bront inkább testvérnek tekintek, Ricsire pedig nem tudok úgy tekinteni, kellet találnom valakit, akivel lefoglalom magam, és adni akartam egy esélyt a srácnak is; mégsem ítélhettem el elsőre. 

-Merre jártál? - kérdezte Ricsi este, amikor beléptem a lakosztály ajtaján. 

-Kódorogtam egy kicsit a városba - vontam vállat. - Kicsit eldurrant az agyam, nem akartam még egyszer találkozni Alexszel, mert meg találtam volna folytani - forgattam a szemem, mikor a pulcsim felakasztottam egy fogasra a szobámban, és a cipőmtől is megváltam. 

-Szia, Gabi - horkant fel Alex, akit mikor kiléptem a szobából, meg is láttam; Kellan, Alex, Bronson, és Ricsi ott henyéltek a kanapén, valami bárgyú sorozatot bámultak. 

Bron és Kel visszafolytottak egy vigyort, Alex megvetően nézett utánam, mikor mezitláb elhaladtam mögöttük, míg Ricsi csak rájuk nézett, és megrázta a fejét. 

-Nehogy azt hidd, hogy zavarba hozod. 

-Nem hát - vágtam közbe. - Amit nem mondanék a szemedbe, azt nem mondom a hátad mögött sem, Alex. 

-Brutálisan őszinte a csaj - forgatta a szemét régi cimborám. 

-Mentem telefonálni - ugráltam be a szobába. 

-Csak nem felszedtél valakit? Máris? - kiáltott utánam Ricsi. 

-Nem én. Ő szedett fel engem - feleltem. A szobámban álló tükör éppen olyan szögben állt, hogy egy pillanatra láttam rajta Alex eltorzult arcát. Egy pillanatra féltékenységnek hittem, végül aztán inkább dühnek tituláltam, és betudtam a kondiban illetve az itt elhangzottaknak.