vasárnap

16. Jelenet

Elcsókolt csók nem vész kárba, megújul a Hold módjára.
-Ennyi? Most komolyan? - kérdezte Ricsi értetlenkedve. 
-Most mi van? Tudod, hogy sosem voltam vele olyan túl közeli viszonyban - vontam vállat, noha belül egy kicsit bántott a tudat, hogy apa és én talán soha nem képviseljük majd a hagyományos apa-lánya kapcsolatokat, ahhoz túl sok év veszett el. Túl sok évig hanyagoltuk, halogattuk, most már talán értelme sem lenne. 
-Sosem értettelek titeket. De ha kb. két perc alatt letudtátok, akkor minek keresett hatszor is? - kérdezett rá arra, amit én sem értettem, így csak megvontam a vállam. 
-Fogalmam sincs. Talán unatkozott az úton. 
-Milyen úton. 
-Most érkezett meg Hong Kongba - feleltem, mikor Ashley mellénk pattant. 
-Jó reggelt - vigyorgott. - Jösztök az olvasópróbára?
-Oké - bólintottunk egyszerre, aztán együtt mentünk be vele abba a terembe, ahol az olvasópróbát tartották. Éppen Kris, Rob, és Taylor voltak bent, leültünk, és elkezdtük őket hallgatni, néha nem bírtam ki, hogy egy-egy félresikerült felolvasás után ne kuncogjak fel, de egyébként próbáltunk nem feltűnően viselkedni. Úgy egy óra után Ashley és Kristen olvastak, majd hozzájuk csatlakozott Taylor. Mikor a többi Cullent alakító színész, illetve Kiowa és Tyson is megérkezett, jobbnak láttuk menni, kezdett nagy lenni a tömeg. 
Odakint rágyújtottam egy cigire, miközben Ricsi-vel a bent látottakat, és hallottakat beszéltük át, de hamar elterelődött a téma. Minden átlagos témát érintettünk egy kicsit; mi hiányzik otthonról (naná, hogy az öcsém, meg a túrórudi), mit szeretünk itt, a sport, a gimi, meg úgy az élet nagy dolgai. Aztán persze Ricsi nem bírt magával, így azonnal tönkre kellett tennie a dolgokat;
-És, mi van Alex-szel? - kérdezett rá, én meg értetlenül, és kissé türelmetlenül néztem rá. 
-Mit tudom én - fújtam ki a füstöt. - Tudnom kéne? 
-Hát... Te kóvályogtál vele az este - jegyezte meg kétértelműen. Elegem volt ebből az egészből, hogy mindenki lépten-nyomon velem és Alex-szel foglalkozik, a sajtótól kezdve a színészekig a legjobb barátomon át mindenki. Nem volt köztünk semmi, igaz az előző este sikerült pár pillanatra egymáshoz simulni, és volt pár nem helyén való gondolatom, nem tagadom, de józanul nem volt köztünk semmi, semmi közelebbi, mint például Bronsonnal. Sőt, még annyira se. De, persze mindig mindenki mindent jobban tudott nálunk, és minden második percben kaptunk rá egy megjegyzést. 
-Az, hogy hazakeveredtünk az éjszaka az egy dolog, de hogy azóta nem hallottam róla az is biztos, szóval le lehet rólam szállni. 
-Miért kapod fel állandóan a vizet, ha Alex kerül szóba? - kérdezte Ricsi kihívóan. Ledobtam a földre a cigi csikket, eltapostam, és ránéztem. 
-Nem akkor kapom fel a vizet, ha Alex kerül szóba, hanem akkor, mikor nem vagytok képesek felfogni, hogy nincs köztünk semmi - magyaráztam idegesen, amit ő felettébb élvezett. Piszok jól szórakozott rajtam, próbáltam kevésbé gyilkos tekintettel nézni rá, de nem ment. - Szétbaszod az idegrendszerem - morogtam magyarul. 
-Ahogy gondolod... - emelte fel a kezét, aztán csatlakozott Nikkihez. 
A nap többi része - egy forgatáshoz képest - nyugisan telt, de nagyjából fél órát nem tudtam eltölteni egy emberrel, az egyik iderohant, a másik oda, volt aki az Eclipse forgatása, volt aki a promója miatt, de volt, aki teljesen máshová ment, nem is tudtam, de nem is akartam követni. Amikor beléptem a kondiba, azonnal megbántam, a farkasok közül senki nem volt bent, Kiowa és Tyson is leléptek már, egy ideig egyedül voltam bent, de aztán már bántam, hogy nem volt nálam a vázlatfüzetem. 
Este Ricsivel korán leléptünk, a magyaros étteremből rendeltünk vacsorát, aztán későeste megnéztük a Texasi láncfűrészest, kiegészülve még pár emberrel. Xaviert csak most ismertem meg, de egész szimpatikus, és jó humorú srác. Először azt hittem fiatalabb nálam legalább két évvel, aztán kiderült, hogy hárommal idősebb. Persze a srácok nem bírták ki, hogy ne próbáljanak ránk ijeszteni, de egyrészt rengetegszer láttam már a filmet, még így is, hogy a 2006-os filmet néztük, nem a "74-eset, másrészt hozzászoktam már Ricsiékhez, így nekem megse kottyant, de Ashley, Nikki, és Julia nem viselték olyan jól, mint Kris vagy én.Másnap reggel csak egy egyszerűbb szett mellett döntöttem, egy fekete, szakított farmer, egy bakancs, és egy fehér topnál maradtam. Gyorsan átkeféltem a hajam, kicsit csapzott hatása volt, de nem a rossz értelemben. Feketével kihúztam a szemem, és egy laza farmer dzsekit magamra kapva útnak indultam. 
Mikor odaértem, Kris és Tay épp próbára ment, így elkísértem őket. Csak David, Kris, Tay és én voltunk bent, aztán az utolsó pillanatban befutott még egy fickó, mint később kiderült Wyck, a producer. Épp a két csókot próbálták, az elsővel, amikor 'Bella' nem akarja a csókot, még nem volt bajom, mert tényleg elég távolságtartó volt, mondjuk egy kicsit Taylor is, de a második, amikor kérleli, az elég gyatra volt. Olyanok voltak, mintha az utcán szembementek volna egy vadidegennel, és lesmárolták volna, szinte vágni lehetett a feszültséget. Néhány próba után már sokkal jobb volt, de akkor menniük kellett máshová. Taylor szinte azonnal rohant, de Kris és én még odakint megálltunk elszívni egy cigit. Pár perc beszélgetés után többen is körénk gyűltek, meg mi is kicsit a társaság felé oldalaztunk, ezért elég sokan hallották miről is beszélünk. 
-Egyébként mit gondolsz a csók jelenetről? Elég nehézkesen indult a dolog - kacarászott zavartan, de sütött róla, hogy érdekli a véleményem, belőlem pedig egyre inkább kikívánkozott az igazság, ugyanakkor elég nyersen tudtam volna megfogalmazni, Krist és Tayt pedig bírtam, nem akartam őket megbántani. 
-Hát, én ehhez nem értek, nem vagyok színész - hárítottam. 
-Épp ez a lényeg! Egy laikus véleménye a fontos, elvégre a nézők sem lehetnek mind szakmabeliek, és mi nekik dolgozunk - érvelt Kris. Vettem egy mély levegőt, lassan kiengedtem, és csak utána mondtam meg mit is gondolok. 
-Elég gyatra volt. Nem akarlak megbántani titeket, de el nem hinném rólatok, hogy szeretitek egymást -  mondtam ki nyíltan. - Mintha még sose csináltátok volna, nem hogy egymással, de senkivel. Így bárki megcsinálta volna, rátok fér a gyakorlás.
-Szóval azt mondod nem tudok színészkedni? Már gyerekkorom óta ezt csinálom! - háborodott fel. Pedig tényleg nem ezt akartam - sóhajtottam fel. 
-Nem, én csak azt mondom hogy gyakorolnotok kell. Ez nem volt jó, előfordul az ilyen, Kris - emeltem fel a kezem. - Így még én is megcsináltam volna. 
-Tényleg? Akkor fogadjunk - nyújtott kezet, és erre egyre többen néztek ránk érdeklődve. 
-Miben? - kérdeztem szemrebbenés nélkül. Én tényleg nem sértésnek szántam, egyszerű véleménynek, de ha ő ennyire a lelkére veszi, és fogadni akar, hát csak tessék. Rajtam ne múljon. 
-Mondjuk... Ha a többiek úgy ítélik meg, hogy te csináltad jobban, akkor elárulok valami kínos incidenst, vagy titkot a médiának. De ha én nyerek, te mondasz el valamit - ajánlotta fel. - Ja! És hogy izgalmasabb legyen a dolog, én választom ki kivel csókolózol. Úgy könnyű, ha bírsz valakit, ráadásul szinte biztos vagyok benne, hogy Ricsit választanád - nézett rám, én viszont csak felhorkantottam. 
-Ricsi olyan mintha a tesóm lenne, eszem ágában sem lenne őt választani. Amúgy te is bírod Taylort, mégse ment olyan könnyen - szúrtam még oda, de aztán megfogalmazódott bennem egy kérdés. - És a többiek honnan tudják, ti hogy csináltátok? - tettem fel a kérdést összeszűkített szemekkel. 
-David mindent felvesz, a saját kamerájával. De legalább képeket csinál. Neki biztos van róla valami - vetette közbe Kel. 
-Kérdezzük meg - - indult meg Rob. 
Öt percen belül Rob és Kris már jöttek is vissza, kezükben egy laptoppal, és egy fényképezővel, valamint annak usb-jével. Lerakták egy asztalra, gyorsan összekötötték, és amint a videó felkerült a gépre lejátszották. A többiek arcát nézve, őket sem nyűgözte le a dolog, de persze van még idejük javítani rajta. Ez még csak egy próba volt. 
Mikor véget ért az utolsó videó - azt lett a legjobbnak ítélve -, egy kicsit széljelebb húzódtunk, miközben Kris láthatóan a fiúkat mustrálta. 
-Legyen Bron... Nem, vele jóban vagy. Legyen Alex - vigyorodott el fölényesen. Többen felröhögtek, én viszont majd felrobbantam. Oké, mély levegő, be a jó, ki a rossz, be a jó, ki a rossz - mantráztam magamban, aztán Alex felé fordultam. - Alex? Benne vagy? 
-Benne - sóhajtotta vagy egy perc hezitálás után, aztán elém lépett. 
-Oké srácok, egy percig minimum. Nekünk is kell annyi minimum - mondta Kristen. Egy pillanatra belenéztem Alex szemeibe, aztán megcsókoltam. Egyik kezem a tarkójára tettem, a másikat a vállára, ő pedig a derekamat ölelte. 
Először olyan volt, mint minden más csók. Aztán elkezdtem figyelni rá; ajkai lágyan, mégis férfias magabiztossággal játszottak az enyémekkel, nyelve szinte azonnal az enyémet kereste, én pedig valahol a föld felett lebegtem. Erős késztetést éreztem, hogy ujjaimat a hajába túrjam, vagy még közelebb vonjam magamhoz, vagy nemes egyszerűséggel ott helyben leteperjem, de a lila ködön keresztül még valahol a szürke állományom ott üvöltött, hogy ne, a többiek így se szállnak le rólunk. Erőnek erejével fogtam vissza magam, igyekeztem élvezni a pár másodpercnyi hosszúnak hitt csókot, aztán el kellett szakadnom tőle. Ködös tekintettel néztem fel rá, ő is valahogy hasonlóképp tekintett vissza, de nem volt időm vele foglalkozni, mert Kris méltatlankodása, a többiek röhögése elvonta a figyelmemet. Olyan hamar iszkoltam el mellőle, amennyire csak lehetett, és próbáltam bebeszélni magamnak, hogy csak a helyzet okozta ezeket az idióta érzéseket.

15. Reggel

Hellóka!
Tudom, tudom, rövid és unalmas... Sajnálom, igyekszem jobbakat hozni majd :$$
Xoxo.Bri.

15. Reggel

A forró kávé alattomosan, jólesően kúszott be az orromba, s kissé felébresztve hívogatott újabb kortyolásokra. Minél kevesebb volt a pohárban annál inkább éberebbnek éreztem magam, s mintha a külvilág is kezdett volna észhez térni. Az ajtón lévő csengő egyre többször szólalt meg, miközben vendégek váltogatták egymást, s az ablakokon betörő halvány napsugarak megvilágították az utakat, a taxik türelmetlen sorait és az emberek sietős lépteit, ahogyan egy újabb nap kezdődött mindenki számára. Érdekes volt nézni a kinti életet, miközben az emberek reflexeszűen kerülték ki egymást vagy türelmetlenül előzték meg a másikat, illetve futottak át a piroson. A járókelők idegenek voltak egymásnak, már-már ellenségesek, s mégis tökéletesen tudtak együtt dolgozni a reggeli forgatagban, ahogy a sofőrök is igyekeztek mindenféle átkot és koccanást elkerülni a munkába menet.
A kávézóban egyelőre még kevesen ültek, a legtöbben csak elvitelre kértek egy jó forró feketét és valami reggeli félét a nagy sietésben.
Úgy éreztem magam, mintha én lassultam volna le, míg az emberek jóízűen nevettek vagy csendesen újságot olvastak és szemtelenül bámultam meg mindenkit és figyeltem az itteni életet. Azt eltekintve, hogy már jó ideje vendégeskedtem itt még nem nagyon volt időm megnézni, hogy az itteni élet mennyivel másabb Magyarországtól, eddig csak a Twilight sztárjain volt a hangsúly, meg a kényszeren, amit úgy vélem lassan kezdtem magam mögött hagyni. Egyre inkább élveztem az itteni életet, s kezdtem belejönni a napi rutinokba.
- Öh, elnézést, elkérhetem? - kérdeztem percek múltán zavartan, mikor az ötveneséveiben járó férfi készült kidobni a mai napilapot, pár pillanatig kérdőn nézett rám, majd megértve célzásom halványan elmosolyodott és átnyújtotta nekem a lapot – Köszönöm – viszonoztam a mosolyát.
- További szép napot, kisasszony – felelte a férfi nagy meglepetésemre magyarul, mikor felocsúdtam a döbbenetből a férfi már a kalapját igazította kint, s el is tűnt az emberek között, s csak ajkaimon a halvány mosoly jelezte, hogy a férfi itt járt. Kellemes meglepetés volt ezen a még mindig idegen, új helyen otthoniakat találni, s mintha itt sokkal kedvesebbek lettek volna, ami meglepett, de tetszett. Talán minden magyarnak jót tenne némi környezet változás...
Végül aztán tekintetem vissza fordítottam az újságra, ahol a benzin ár emelkedéséről volt szó, valami rendőr kapitány adott interjút a közeli kertvárosban történt brutális gyilkosságról és végül a friss, szinte még ropogós sztárt pletykák sem kerülhettek ki lapokból, melyek hosszú oldalakon át folytatódtak. Hát persze, a közelben megölnek egy szegény kislányt, majd elássák a hátsó kertben, de még Adam Lambert használt alsónadrágja is nagyobb hírnevet kap... Szégyen.
Figyelmem végül aztán megakadt az egyik cikken, ahol én és Alex slisszoltunk ki a hátsó kijáraton a múlt éjjel, valahogy sejtettem, hogy sikerült lekapniuk, de szerencsére az valamiért már elkerülte a figyelmüket, hogy aztán a mosdókba menekültünk. Képzelem hogy csöpögne az a cikk a pikánsabbnál pikánsabb találgatásoktól...
Gabriella és Alex látszólag túltették magukat az ellentéteken, s egyre inkább élvezik egymás társaságát. Vajon hova tűnhettek az éjszaka közepén, miközben barátaik vissza vonulót fújtak a bulizástól? Sok kérdésbe ütközünk valahányszor ők ketten vannak egy képen, de válaszokra még várnunk kell, rengeteg rajongót érhet újabb csalódás, ha a kettejük története folytatódik.
A cikket olvasva majdnem felnevettem, hihetetlen volt még mindig számomra, hogy ezek a szennylapok mennyi mindent össze tudtak írni alig pár óra alatt, elképesztő volt a fantáziájuk, s nem tudtam mást tenni csak jót szórakozni a sorokon. Rég túl voltam azon a ponton, hogy ez miatt mérgelődjek.
Mindenesetre a kávét kifizettem, s az újságot kidobva újra kiléptem a kissé már nyugodtabb utcára. Az autók zaja betöltött mindent, ahogy türelmetlenül, fék csikorgatva álltak meg egy-egy pirosnál.
Gondolataimból a telefon csörgése zavart meg, amin Ricsi neve villogott.
- Igen? - vettem fel.
- Hali Gabi, mond csak, nincs kedved felhívni drága jó apukádat? - kérdezte, hangja nyűgös volt és kissé mérges.
- Mer? - értetlenkedtem.
- Az elmúlt fél órában hatszor hívott, ugyanis téged nem ér el...
- Megmondtad, hogy új telefonszámom van? - kérdeztem.
- A francba! - sziszegte, s hallottam, ahogyan a homlokára csap. - A jó büdös... - kezdte volna, de inkább elhallgattattam.
- És mit akar? - kérdeztem türelmetlenül, apám említése kissé elrontotta a kedvem.
- Veled beszélni, érdeklődni, hogy jól vagy-e – magyarázta Ricsi egyértelműen, mire csak szemet forgattam és leintettem egy taxist.
- Pár perc és a forgatáson vagyok, majd onnan felhívom – búcsúztam el, s bontva a vonalat homlokom a hideg üvegnek nyomtam.
Sosem volt felhőtlen viszonyom apámmal, tekintve, hogy ő mindig csak a munkájának élt, s a szeretetemet pénzel és drágábbnál drágább ajándékokkal igyekezett megvenni. Ahogyan aztán az évek teltek benőtt a feje lágya, de sosem tudta helyre hozni azt a sok gyermek évet, amit elhalasztott az életemből. Az utóbbi években kezdett keresni, de én nem nagyon foglalkoztam vele, makacsul haragudtam rá és nem tudtam magam túl tenni ezen.
- Sziasztok! - köszöntem oda a többieknek, majd pár mondtad után inkább felhívtam apám.
- Gabi? - vette fel azonnal a telefont, mire megköszörültem a torkom és bólintottam.
- Szia! Hogy vagy? - kérdeztem unottan.
- Élek, épp most érkeztem meg Hong Kongba – felelte. – Veled mi van? Hallottam kimentél Amerikába valami tini film miatt...
- Úgy van – motyogtam – Én is élek, gondolom nem sokára konferenciád... - utaltam arra, hogy én inkább letenném a készüléket.
- Igen, tényleg készülnöm kellene rá... akkor majd még beszélünk, szia Gabi – motyogta végül zavartan, s mire válaszolhattam volna kinyomta a telefont. Az esetek nagy százalékában ennyiből állt a beszélgetésünk, idegesítő, udvariassági körök majd zavart, átlátszó hazugságok, hogy letehessük a telefont. Igazi apa-lány kapcsolat...pf!

9. Fantázia

Hellóka!
Újra én jövök friss fejezettel, remélem nem orroltatok meg rám a kihagyások után. :$$ :)
Xoxo.Bri.

9. Fantázia

A helyhez kötöttség felszabadítja a fantáziát.
Az ember szabadon csaponghat.
Az idő csodálatos volt, a levegőben érezni lehetett a kora reggeli napsugarak jellegzetes illatát, ami mindig feltölti az embert energiával és életkedvvel. Ráadásul nem volt még olyan meleg, pont jó volt minden, csak az én fejem felett gyülekeztek a felhők, miközben azon tépelődtem, hogy jó ötlet-e még ez a randevú... Josh már eléggé megmutatta, hogy mennyire kibírhatatlan, s ha így folytatja biztos vagyok benne, hogy megnyúzom, legalább lenne mit írni az újságoknak. Szinte láttam a címlapot, ahogy lekapnak, miközben az öklöm sebesen halad Josh arca felé... A magyar lány nagyot alkotott címmel. Pff.
- Min gondolkozol? – kérdezte Ricsi, miközben a telefonján pötyögött valamit, ha jól láttam facebookozott. A kis kocka!
- Semmin – hazudtam, semmi kedvem nem volt elpanaszkodni neki, hogy mennyire rühellem már újonnan szerzett udvarlómat, ráadásul Alex is ott ült Ricsi másik oldalán... Na nem! Nem fogok ennyire leégni előtte, noha amúgy semmi köze a szerelmi életemhez.
- Bunkóság volt kidobni a gazokat... – Nem lepődtem meg, mikor meghallottam csipkelődő szavait az ülés másik végéből. Szinte már vártam, mikor kezdi el húzni az agyam...
- Akkor máskor majd lenyeletem veled – feleltem nemes egyszerűséggel, mire Ricsi látványosan felsóhajtott közöttünk, jelezve, hogy mennyire kimondhatatlanul gyerekesek és lassan unalmasak vagyunk. Szerencse, hogy megjöttünk.
- Miért vagy ilyen? – kérdezte Ricsi percek múltán, mikor Alex bement az épületbe én pedig kinn maradtam a fiúval, hogy nyugodtan elszívhassak egy szál cigit.
- Milyen? – értetlenkedtem kifújva az eddig benntartott füstöt. Elgondolkodva bámultam a szürke, lassan tova tűnő bolyhocskákat, mikor Ricsi belekezdett a szövegelésébe.
- Ilyen... bunkó vagy nem is tudom hogy nevezzem... Persze Alex sem jobb, de legalább neked lehetne annyi eszed, hogy nem veszed fel a marhaságait – magyarázta. – Amúgy nem értem, hogy miért viselkedtek így egymással, mert szerintem tökéletesen egy hullámhosszon lennétek, ha feladnátok ezt az idióta makacskodást.
- Egy párhuzamos dimenzióban biztos – mormoltam annyiban hagyva a témát, miközben egy biccentéssel megköszöntem, hogy kitárta nekem az ajtót. Ezt szerettem Ricsiben, voltak ilyen apró, de egy lánynak annál többet jelentő megnyilvánulásai, udvariaskodás, amit még régen beleneveltek, s ami már egyre kevesebb fiúban megtalálható.
- Egy párhuzamos dimenzióban én és Alex küzdenénk a kegyeidért – mormolta elgondolkodva, mint aki már látja maga előtt az egészet. – Miközben te Joshal éled szerelmes, boldog kis életed – folytatta, mire muszáj volt már felnevetnem.
- Akkor ebben a dimenzióban maradnék, ha lehet – szögeztem le, mire csak mosolyogva egyetértően bólintott, s eleget téve Nikki hívásának csatlakozott Jacksonékhoz.
Percekig csak bámultam a forgatási előkészületeket míg végül tekintetem megállapodott a sminkes készleteken, ahol az egyik lány nagyban tette Kristenre a vakolatot.
- Mi újság csajszi? – pislogott rám mosolyogva Kristen, miközben én hanyagul neki dőltem az asztalnak, ügyelve, hogy egyik puderes vagy szemfestékes dobozba se nyúljak bele.
- Semmi – vontam vállat. – Mit tudsz Ricsiről és Nikkiről? – kérdeztem, mikor szemet szúrt, hogy milyen jól elröhögcsélnek kettesben, ráadásul nem ez volt az első eset, na nem mintha zavart volna. Ricsi boldogsága az én boldogságom is volt, kivéve ha egy ócska, út menti kis szukát választott...
- Ez semmit sem jelent, Ricsi mindenkivel megtalálta a közös hangot ellenben veled, elvileg te nyerted ezt az..utat, mégis mintha egyre inkább próbálnád kihúzni magad ez alól.
- Ez nem igaz! – ellenkeztem, noha teljesen igaza volt, s ezt ő is tudta. Nem is nagyon próbáltam hazudni, valamiért Kristenben megbíztam, pedig eleinte teljesen unszimpatikus személyiség volt.
- Mi a baj? – kérdezett rá a nyilvánvalóra.
- Nem akartam megnyerni az utat, szeretem a filmeteket, de nem ...ennyire...meg volt nekem az életem otthon – mondtam halkan, hogy csak ő hallhassa szavaimat.
- És azért, mert nem is akartad ezt az egészet meg sem próbálod magad jól érezni? – kérdezte.
- De nem megy – ráztam meg a fejem.
- Egyszer itt vagy, aztán a hotelszobában... Csak nekem tűnik úgy, hogy nem is próbálod? – kérdezte rám pillantva, majd újra lehunyta szemeit.
- Hova mennék még? – kérdeztem vállat vonva. – Nem ismerek más helyet, nem ismerem a környéket.
- Majd változtatunk ezen – mosolyodott el eltökélten, kezdtem félni, hogy mit találhatott ki, de mielőtt rá is kérdezhettem volna hívták a jelenethez, így én újra az edzőterembe mentem. Nem sokan voltak, igazság szerint csak Bronsont, Booboot és Alexet találtam a súlyokat emelgetve.
- Azt hittem elszöktél... – nevetett fel Bronson hangos csattanással lerakva a súlyzókat, s felemelkedve a padról.
- Egyedül? – horkantottam. – Abba semmi izgalmas nincs – mosolyodtam el.
- Csak nem bajba akarod keverni valamelyikünket? – kacarászott Booboo, láttam rajta, hogy ő benne is lenne egy kis csínytevésbe.
- Hát... – gondolkodtam el. – Majd meglátjuk – kacsintottam szórakozottan.
- Miért van rossz érzésem, mikor így beszélsz? – kérdezte költőien Alex, mintha nem is nekem szánná a szavait, csak hangosan gondolkodna.
- Mert annak kell lennie, jó a megérzésed – nevettem, valóban, kellene már valami kis csínytevés... majd még ki kell találnom, hogy mi.
- Ricsi említette, hogy boszorkány vagy – röhögött fel Bronson, mire sértetten hozzá vágtam a kezem ügyébe akadó első tárgyat, ami szerencséjére a törülközője volt.
- Vannak vámpírjaink, vérfarkasaink és már egy boszorkányunk is – szólalt meg újra Alex. – Nem akarunk inkább vándorcirkusz társulatot nyitni? Szerintem nagy siker lenne... – nevetett.
- Most, hogy így mondod... – tűnődtem el. – Szerintem Kellan és Jackson nyugodtan lehetne oroszlán és tigris idomár, Robert és Kristen dolgozhatna elefántokkal... – gondolkodtam hangosan, mire szavaim nevetések követték.
- Nikki és Ash nyugodtan lehetnének kötélakrobaták Bronsonnal és Kiowával együtt – folytatta gondolatmenetem Alex.
- Booboo nagyszerű porondmester lenne... Taylor dolgozhatna makikkal...
- Alex lehetne késdobáló, te pedig a segédje egy olyan rövid, szexi boszi ruciban – röhögött fel Bronson, mire mintha kipukkasztotta volna azt a békés burkot, ami engem és Alexet körbe vett. Talán ez volt a legelső alkalom, hogy egymás sértegetése és rosszindulat nélkül tudtunk beszélgetni. Ő is erre gondolhatott, mert eltűnődve bámult vissza rám, majd ajkaira újra kiült az a perverz mosoly, s felülve a padról csak ennyit mondott;
- Nem is rossz ötlet az a ruha, haver – pacsizott le Bronsonnal, majd eltűnt az ajtó mögött.