hétfő

14. Éjszakai séta


Sziasztok!
Remélem tetszeni fog, és hagytok pár kommentet!
Kellemes olvasást:)

Puszi, Naomi


Jobb a séta egy baráttal a sötétben,
mint egyedül a fényben.
-Oh, a picsába már, komolyan - morogtam magamban, még mindig Alex mellett caplatva a járdán. Egyszerűen megálltam, és a mellettem húzódó drótkerítésbe kapaszkodva kibújtam a cipőmből, aztán az egy pillanatra meg nem álló férfi után siettem. 
-Megvagy? - kérdezte, immáron józanul. Vagy legalábbis sokkal jobban ura volt önmagának, mint mikor kijöttünk a klubból. 
-Jajajaa! - hadartam, a fáradtság messze elkerült, inkább felpörögtem. Nem hagytak elég sokat bulizni, többet is tudtam volna. - De ezekben nem tudok ennyit menni - lengettem meg a kezemben lógó cipőket. 
-Kérsz? - húzta elő a cigis dobozt a zsebéből. Kihúztam egy szálat, odatartottam a végét a tűzhöz, ami a francia zászlós öngyújtójából fakadt, és mélyet slukkoltam az ismeretlen ízű cigiből. Nem ezt a fajtát szoktam venni, sőt, ilyet még csak nem is láttam soha. Biztos valami amerikai márka... 
Pár percig csendben meneteltünk egymás mellett, néha-néha elgondolkodva beleszívva a cigibe, és már épp felnyögtem volna a talpamat szúró kavicsoktól, és egyenetlen betontól, amikor a túloldalon megláttam néhány nem túl kedves arcot. Kétségbeesetten néztem rájuk, a lehető legjobban elbújva Alex biztonságot adó izmai mögé, de még akkor is remegtem mint a nyárfalevél. 
Négy vagy öt srác ült a túloldalon, egy elhagyatott, szerintem bontásra ítélt ház lépcsőjén, hatalmas pólók mögé rejtették gizda, mégis ernyedt testüket. A szakított farmereken fénylő láncok lógtak, az övek körülbelül a térdükig lógtak, és a fű, a vízipipa, a cigi, és a hatalmas, ősrégi magnóból szóló tuc-tuc zene pedig természetes kellékek voltak. A fejükön kendő, és hátrafordított, graffiti mintás sapkák. 
-Mi az? - Alexre kaptam a tekintetem, aki - azt hiszem - már percek óta engem bámult. 
-Nem mehetnénk gyorsabban? - dörrentem rá halkan, a lehető legkisebbre összehúzva magam. 
-Te félsz? - Kérdését válasz nélkül hagytam, csak szemforgatva ráemeltem a tekintetem - ismét. - Te félsz! - állapította meg kifújva a füstöt - megjegyzem felettébb okosan. 
-És akkor mi van?! Úgy nézel rám, mint aki nem látott még fehér embert! - puffogtam. 
-Jól van, jól van, méregzsák. - Megragadta a könyököm, és gyorsabb tempót diktálva kezdett vonszolni magával. Amikor befordultunk a sarkon, már sokkal nyugodtabb voltam, de nem álltam vissza a kellemes tempóra, inkább egy köztes állapotot kerestem. - Komolyan pár ilyen kölyöktől félsz? Ennél azt hittem bátrabb vagy, Gabi... - csóválta a fejét. 
Mélyet slukkoltam a cigiből, bent tartottam egészen addig, míg bírtam levegő nélkül, aztán halkan feleltem, ahogy kiengedtem a füstöt. 
-Nem tudom feltűnt e, de egyik sem fehér volt... 
-És? - vonta fel egyik szemöldökét. Az utcai lámpák fénye megcsillant a sötétbarna íriszeiben, arcának férfiasan markáns vonalai félig sötétbe borultak, de amit láttam, az lehengerelt. 
-Nálunk Magyarországon - amikor kimondtam az ország nevét, úgy tűnt egy percig összeráncolta a szemöldökét, nem hiszem hogy sokat hallott róla korábban - nem négerek vannak, hanem cigányok, de... Velük nincs túl sok kellemes emlékem. Bármikor meglátom őket, elkezdek remegni, és villámgyorsan eltűnök onnan. 
-Mi történt? - kérdezte. Hangjában nem volt semmi. Semmi gúny, semmi elfojtott nevetés, csupán a színtiszta kíváncsiságot éreztem rajta, mégis gyengének, védtelennek éreztem magam, és ez zavart. Nem szerettem erről beszélni, éppen azért, mert - szerintem - bármikor ki lehet használni ellenem. Bárki képes rá. Alex-szel ráadásul nem is ápoltam túl fényes viszonyt... 
-Tizennégy éves koromban csúnya emlékeket szereztem velük kapcsolatban - zártam rövidre, de ő nem. Őt még érdekelte. 
-Most az egyszer tényleg nem akarok bunkó lenni, ha nem akarod ne mondd el, de... mi történt? - kérdezte ismét. A csikket beleejtettem egy csatornanyílásba, elgondolkodtam pár pillanatig, aztán halkan, szinte már szégyenkező hangon folytattam. 
-Suliba mentem, jubileumot ünnepeltünk, csak kilencre kellett bemennem. Nagymamámnál reggeliztem, és a buszmegálló a lakótelep... úgymond cigány negyedén volt, nem túl fényes az a környék... Volt még pár perc a busz érkezéséig, mikor odajött hozzám két tőlem kisebb cigány csaj. Nem volt rajtam csak egy kabát, meg abban volt a telefonom, nem volt az egyenruhán zseb, másra meg nem volt szükségem. Ja meg a bérlet, mindegy. Akkor még nem is cigiztem, sőt akkoriban kifejezetten rosszul tűrtem a szagát, ők mégis makacsul állították, hogy nálam biztos van cigi, adjak már nekik egy-egy szálat. Honnan a f... francból - javítottam ki magam - szereztem volna nekik cigit? Aztán előkerült a testvérük is... Gondolom nem mondok meglepetést, hogy mindig bandában járnak - emeltem rá a tekintetem. - Enyhén szólva hülyére vertek. Másfél hétig feküdtem kórházban, és még egy hétig otthon. 
Nem igazán tudott mit mondani, csak csendben ballagott mellettem. Nem tett megjegyzést a gyenge női mivoltomra, sem semmi másra, csak hallgatott. Mélyen szántó hallgatásunkat végül ő törte meg;
-Emlékszem, Kimre egyszer akart kezet emelni valami fickó a közértben, de akkor nekem durrant el az agyam... Csak hát voltak biztonságiak is - kuncogott fel minden vidámság nélkül. A kettő azért nem ugyanaz, de legalább nem meneteltünk egymás mellett néma csendben... Azt biztos kínos lett volna. 

-Honnan jött neked a rajzolás? - kérdezte hirtelen, a semmiből. A város egyik végén jártunk, nem tudom hogy keveredtünk oda, biztos vagyok benne hogy eltévedtünk. Ezen a részen még sosem jártam, mégsem fordult meg bennünk, hogy taxit fogjunk. Néha elment mellettünk egy-egy autó, a város az utcai lámpáktól, és neonfeliratoktól volt fényes, de az egy szembejövőnek se tűnt fel, hogy kik is vagyunk, és hogy nincs rajtam cipő. Nem volt túl hideg, de kezdtem fáradni, a kezdeti pörgés már régen elmúlt, és inkább a fáradtságtól éreztem ennyire hidegnek az időt. Mégsem mondtam volna, hogy fázom. 
-Hm, nem is tudom - vontam vállat elgondolkodva. - Sosem voltam különösebben szorgalmas tanuló, az órákon jobban lekötött az, ha volt mire rajzolnom, alkothattam egy külön kis világot... Fél füllel figyeltem az órákon, és amikor a tanárok rájöttek, hogy egyrészt úgyis kidumálom magam a bajból, másrészt így is tartom a négyes átlagot, békén hagytak. Megfordult a fejemben, hogy jogi pályára megyek, de aztán láttam pár ismerősömön keresztül mennyit kell tanulni, letettem róla. És ott nem sokra mentem volna a rajz érettségimmel. 
-Az a rajz, amit láttam, nagyon tetszett. Elvont, és semmi értelme, de tetszett - bókolt. 
Pár pillanat után eszembe jutott az a cikk, amit egyszer róla olvastam, mielőtt kijöttünk volna, és abban az volt hogy... 
-Ha jól tudom te is rajzolsz... Neked honnan jött? - tettem fel a kérdést. Nehéz volt elképzelni, hogy méretes izmok, a kaján vigyor, a metsző tekintet, és a gúnyos megjegyzések mögötti ember leüljön, és akár órákon keresztül dolgozzon egy képen. Már pedig a rajzolás, a festészet ezt sokszor megköveteli az embertől. 
-8 éves koromban eltörtem a lábam. Előtte is sokszor rajzolgattam, de csak össze-összedobtam pár skiccet. Otthon feküdtem, és nem tudtam mit kezdeni magammal, hát rajzolgatni kezdtem, megszerettem és... így maradtam. Elvégeztem a sulit, közben elkezdtem capoeirázni, és rájöttem hogy ezt akár a tánccal is lehet keverni, aztán valahogy kikötöttem a színészetnél.
-Te se lehettél egy nagy matekzseni - kacagtam fel halkan. 
-Hát nem igazán - rázta a fejét szintén nevetve. A többieknek igazuk volt, nem olyan paraszt ez a srác. Na, nem lett a szívem csücske, de egész jól el lehet vele beszélgetni. 
-Te már láttad egy rajzomat. Én mikor láthatom a tiédet? - kérdeztem kíváncsian kuncogva. 
-Talán egyszer. De ahhoz jó kislánynak kell lenned - kacsintott rám, apró mosollyal a szája szélén. 
-Oh, persze...! Direkt olyat mondtál, amit tudod hogy nehéz betartanom - nevettem fel. 
-Túl erős a kihívás, kicsi lány? - kérdezte kacsintva. 
-Nem futamodok meg ilyen könnyen - húztam ki magam. Akkor is megnézem a rajzait, ha tetszik ha nem! Bár szerintem már régen nem erről van szó... - Remélem holnap nem kell korán bemenned, nem szívesen vinném el a balhét, ha nem érnél be időben. - Bár mondatom eredetileg kérdőnek indult, mégsem voltam képes megfelelő hangsúllyal beszélni, a nyelvem, a torkom, a hangszálaim... egyik beszélőszervem sem volt hajlandó megfelelően működni. 
-Nekem nem kell holnap bemennem, és még azt a fél óra sétát is kibírnám, ami a szállodáig van hátra, de úgy látom te nem. Lehet hogy te nem szívesen vinnéd el a balhét, ha Bill kiborulna, de hogy az rajtam csapódna le, hogy te nem kerültél ágyba, az is biztos. Na gyere - ragadta meg a kezem. Hatalmas markában szinte elveszett a kezem, ahogy az út széléhez rántott hogy taxit fogjon. Irdatlan szerencsénk volt, mert talán a harmadik, vagy negyedik kocsi egy a végállomásra tartó taxi volt, aminek a sofőrje megkönyörült rajtunk. Talán tíz percen belül már a liftben álltunk, arra várva, hogy felemelkedjünk a lakosztályunk emeletére. 
-Látod, hogy nem is vagyok olyan kibírhatatlan? - kérdezte. Nem nézett rám, egyenesen előre nézett, csupán a könyökével bökött meg. 
-Nem én ítélkeztem először - védekeztem azonnal. 
-Nem a jó büdös... köhm, francokat nem! - kapta rám a tekintetét. 
-Te már akkor is elkönyveltél magadban, mikor először betettem a lábam a kondi ajtaján - húztam fel az orrom. 
-Na jó, nem hiszem hogy ezen érdemes vitatkoznunk. Legalább ezen ne - nézett rám kérlelően. 
Amikor a lift ajtaja kinyílt, egy intéssel előre engedett, amolyan "hölgyeké az elsőbbség" módon, én pedig kicsit jobban rázva a csípőmet kiléptem az apró kabinból. 
-Jó éjt! - intett utánam, mikor a szobájához értünk. 
-Neked is! - intettem vissza se nézve, aztán megvártam, míg az égető pillantás eltűnt a hátamról, aztán lassan, a csípőmet nem is mozgatva slattyogtam el a szobánkig. 

A reggel kialvatlanul ért, ezért miután felvettem egy egyszerű pólót farmerrel, és tornacipővel azonnal a kávézó felé vettem az irányt. És hát miért is lett volna könnyű dolgom? 
-Miss Tailor! - loholt utánam egy diktafonos pasas. - Feltehetnék pár kérdést?
-Ha nagyon muszáj - forgattam meg a szemem mikor megfordultam. 
A szokásos kérdések után olyat mondott, amin nem kellett volna meglepődnöm, mégsem számítottam rá. 
-Az elmúlt éjjel látták Alex Merazzal sétálni a városban, és a képek szerint önök nagyon jól összemelegedtek. Van valami önök között, vagy csak barátok? 
-Talán még azok se vagyunk, igazából eddig nem sokat beszéltünk. Este együtt jöttünk vissza a szállodába semmi több. 
-És van valaki, akivel el tudná képzelni magát hosszútávon? - kérdezte szemfülesen. - Állítólag Kellan Lutz és ön kifejezetten sokat táncoltak együtt múlt éjjel. 
-Kellannal azt hiszem sikerült kialakítani egy barátságot, és nem tudom kívülről milyennek tűnt, de hogy Kellan és köztem sincs semmi ebben biztos lehet. A hosszútávú-kérdés dologra már csak azért sem tudok felelni, mert egyikükkel sincs és nem is volt még csak rövidtávú kapcsolatom sem, szóval nem tudni kivel működne, és kivel nem. 
-És lehetséges hogy a jövőben lesz valakivel akár csak egy futó kalandja is? Ki az, akivel a legszívesebben mélyítené el a kapcsolatot, akár csak egy éjszakára is? 
Vettem egy mély levegőt - csak hogy ne kaparjam ki a szemét -, és ahogy kifújtam lassan, minden szót átgondolva válaszoltam; 
-Egyrészt nem vagyok médium, nem tudom lesz e kapcsolatom az itt tartózkodásom alatt, és ha igen akkor az a stábból lesz e vagy sem. Nem is akarom megmondani, szeretek a mában élni, azon kívül akkor mi lenne az izgalmas benne? Semmi. Másrészt láttunk már olyat, sőt velem is volt olyan, hogy éppen azzal lett közelebbi kapcsolatom, akivel nem gondoltam volna, például a kezdeti ellentétek, vagy a vonzalom hiány miatt, ami végül megszűnt, stb. Az is lehet hogy az utcán találkozok valakivel aki megfog, de az is lehet hogy böjtölni fogok amíg itt vagyok. A srácok a forgatáson egytől egyig jól néznek ki, mind a maguk módján, ezért is nem értem soha azokat az embereket, akik egyik végletből a másikba csapódnak, és kijelentik hogy a kedvencük a szexi, mindenki más csak ócska utánzat akar lenni, vagy épp egy bányarém. Felesleges. Vannak előnyös dolgaik, meg hátrányos dolgaik, de ezzel mindenki így van, senki sem tökéletes, és valljuk be, akkor nem is lenne igazi valaki, ha tökéletes lenne. Azon kívül még nem ismertük ki egymást annyira, hogy tudjam, ki a leginkább olyan, aki alkalmas lenne mellém, vagy aki mellé én alkalmas lennék.
-Sokszor emlegeted az otthonod, van valaki aki vár rád? Szüneteltetett kapcsolat, vagy egy régi hódoló, esetleg egy szakításon vagy túl? 
-Már egy kicsit régebben volt az utolsó kapcsolatom vége, egy ideje már szingli vagyok, és nem. Nem vár otthon senki, én legalábbis nem tudok róla. 
Már nagyon untam ezt az egészet, pár tömör mondat után leráztam a köpcös fickót, aztán szinte futólépésben menekültem a kávézó falai közé. 

péntek

13. Összhang

13. Összhang

A percek teltek és az italok meglehetősen gyorsan fogytak, miközben az egész termet betöltő zene egy percre sem csillapult, a néha fel villanó színes fények és füstgépek teljesen megadták az alaphangulatot, az pedig csak fokozta jókedvem, hogy magam mögött tudhattam Kellan izmos testét, ami egyre többször és többször simult hozzám tánc közben. Ittasan csillogó szemeiben láttam a vágyat, miközben csípőmre simult kezével még inkább hozzám simult azon a ponton. Nem zavart. Rég túl voltam azon a józansági ponton, amikor ez még gondot okozott volna, tekintve, hogy ennyi pia után biztosan nem fogunk holnap semmire sem emlékezni. Azt hiszem mondhatom, hogy szerencsére, elvégre nem akartam a későbbiekben kínos pillanatokat, elég volt a konfrontálódásokból Alex részéről.
Alexet olykor észrevettem a táncparketten vagy a bárpultnál, legtöbbször Tinsellel táncolt, vagy eléggé ittas lányokkal, akik nem ismerték fel. Inkább elzárkózott tőlünk, meg úgy az egész külvilág elől, még mikor táncolt is inkább a gondolataiba merült, s nem értettem, hogy én erre miért figyelek. Nem kellene érdekelnie, hogy mikor mit csinál vagy miért!
- Oké, a bulinak vége! – Robert hangjára összerezzentem, észre sem vettem, hogy elbambultam. – Valaki leadta a drótot, hogy hol bulizunk, ideje mennünk! - húzta el a száját. Látszólag teljesen hangulat rombolóan hatott mindenkire, hogy a paparazzik még ilyenkor sem hagyják őket békén. – Alexet nem láttad? Nem tenne jó neki, ha ilyen állapotban elkapnák...
- A pultnál láttam legutóbb... megkeresem és utánatok megyünk – feleltem, mire csak bólintott és eltűnt a tömegben. Nem is értem, hogy miért ajánlottam fel, hogy megkeresem. Tudhattam volna, hogy ez az ő esetében nem lesz olyan egyszerű! – Alex! – kaptam el a karját, mikor az utolsó pillanatban újra elakart tűnni a szemem elől. Kissé megszeppentem hirtelen rám villanó szemeitől, nem tudtam eldönteni, hogy dühös vagy szimplán részeg. Nagyszerű...! – Mennünk kell! Rob mondta, hogy hamarosan jönnek a paparazzik!
- És? – értetlenkedett továbbra is. Igen, ittas volt. Erősen ittas!
- Nem hinném, hogy jót tenne, ha holnap ilyen állapotban látnád magad a címlapokon! – magyaráztam. Ujjaim még mindig karján pihentek, s mikor nem válaszolt igyekeztem elhúzni a hátsóbejárat felé, de nem hagyta magát, mondjuk az is közre játszott, hogy én is eléggé részeg voltam, örültem, hogy a saját világommal tisztában vagyok, alig volt eszem és erőm még rá is figyelni.
- Te most szívatsz? – horkantott. – Azt hiszed nem szarom le őket?! – Nyelve olykor elakadt, miközben igyekezett feldúltan beszélni, s mikor megunta, hogy elakarom rángatni ő ragadta meg a karom és egy kissé nagyobb rántással beleszédültem, mikor fejem mellkasán koppant. Azaz idióta magassarkú pár pillanatra kicsúszott alólam, mire automatikusan megkapaszkodtam ott ahol éppen tudtam, ez esetben Alex fekete ingének gallérjában, amit félreérthetett, ugyanis izmos karja azonnal derekam köré fonódott. Fene se tudja mennyi ideig bámultam szinte fekete szemeibe, melyek kiismerhetetlenül csillogtak rám, talán mindketten a másikat elemeztünk. Igyekeztünk rá jönni, hogy a másik mit gondolhat, de ahogyan jött a nyugodt pillanat úgy el is szállt. A dübörgő zene vissza költözött körénk, s mindent körbevett, a tömeg egyre inkább elnyelt minket, miközben én még mindig teljesen Alexhez voltam simulva.
A pia egyre inkább oldódni kezdett a véremben, újra elnyelt a jóleső öntudatlanság, miközben csípőm újra felvette a ritmust, mint ahogy minden porcikám, amit aztán Alex is követett. Furcsa, de sokkal jobb érzés volt hozzá simulni, teljesen egy hullám hosszon voltunk, miközben a füst homályában azok a bizonyos szikrák egyre inkább pattogni kezdtek. Élveztem ahogy minden porcikánk tökéletesen igazodik a másikéhoz, hogy szinte saját szívverésem alatt éreztem az ő pulzusát. Egybe olvadtunk a tömeg közepén, a dübörgő zenére, a villódzó vények alatt és füst homályának rejtekében.
- Eszméletlenül táncolsz! – lehelte a fülemhez hajolva, mire gerincemen jóleső bizsergés futott végig. Hangja rekedt volt, egyszerűen még inkább felkorbácsolta bennem a vágyat iránta.
Kábult állapotom egy perc alatt szertefoszlott, mikor az egyik bokszból észre vettem egy kattanó fényképezőgépet, egyelőre nem a mi irányunkba kattant, de épp elég volt ahhoz, hogy észhez térjek és felelősségteljes nőként igyekezzem megmenteni Alexet az esetleges botrányoktól.
- Alex! Mennünk kell! – mondtam ellent mondást nem tűrően, mire elnézve a válla felett követte a tekintetem és arcáról egyből eltűnt az az őrjítő félmosoly, látszólag észhez tért.
- Picsába! – szitkozódott, miközben kézen ragadva átküzdötte magát a tömegen a hátsó bejárat felé.
- Alex! Ne! Gyere! – állítottam meg az utolsó pillanatban. Biztos voltam benne, hogy ott már vannak egy páran, mire értetlenül nézett rám, de hagyta, hogy magammal rántsam a mosdók irányába.
- Mit csinálsz? – kérdezte értetlenül, mikor berángattam magunkat a férfi mosdóba, ugyanis az legalább üres volt. – Nem is vagy te olyan... – kezdett volna bele, de inkább elhallgatott, talán most az egyszer igyekezett elfojtani magában gúnyolódásait, miközben én a mosdók sötétzöld márványpultjára mászva, megkapaszkodtam az apró ablak párkányán és felhúzva magam pár perc múlva cipőm sikeresen koppant a sötétzöld konténeren.
- Oké, sehol senki – szóltam vissza Alexnek, s mire én lemásztam a kukáról már ő is kinn volt a friss levegőn. Kellemes idő volt, jó volt egy kis friss levegőt szívni a benti alkohol és izzadtság szag keveréke után. – És most? – kérdeztem, inkább magamtól.
- Fogjunk egy taxit – tanácsolta, mire egy olyan „Na nem mondod?!” arccal bámultam rá és elvetettem az ötletet.
- Ahhoz ki kell mennünk a sikátorból, márpedig ott már fotósok vannak! – magyaráztam. – Akkor megint másszunk egy kicsikét – sóhajtottam levéve a magassarkúm, s átdobva a drótkerítésen újra hasznát vettem a több éves tornázásnak.
- Te nem vagy normális! – rázta meg a fejét, de szavait nem sértésnek szánta. Inkább mintha elismerés hangzott volna szavaiból, miközben ajkain halvány mosollyal ő is átmászott.
Az utca eléggé üres volt, csak öreg, talán már be sem induló járgányok pihentek az út szélén és a házak java része is elhagyatott volt. Nem tetszett ez a környék, tekintve, hogy pár háztömbnyire már az autópálya kezdődött. Nagyon a város szélén voltunk.
- Oké... – motyogtam. – Hosszú esténk lesz – közöltem vele a tényeket, mire csak vállat vont és elindult a város felé, mire én kénytelen voltam követni őt.
Csak ekkor esett le, hogy hosszú ideje nem megy az agyamra, nem piszkáltuk egymást, sőt, egész jól együtt dolgoztunk, ami szintén csak abszurd volt. Úgy éreztem ez az éjszaka még tartogat némi meglepetést...

hétfő

12. Menekülés

Sziasztok!
Itt is van az új fejezet, remélem tetszeni fog! Várom a komikat!:)) 
Puszi, Naomi

-Sajnálom, de allergiás voltam rájuk... Pedig gyönyörűek voltak - biztosítottam. Az arcomra fagyott vigyortól szinte már fájt az arcom, és ez csak nem akart javulni. 
-Kár, de komolyan... Most majdnem megkérdeztem, hogy miért nem hívtál fel, de már mondtad, hogy nincs pénz a telefonodon. Hülye vagyok, de komolyan - kacagott fel halkan, aztán mellénk lépett a pincér. 
-Mit hozhatok? - kérdezte a sármos pincér. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy valamit ki kéne találni ezzel a fickóval kapcsolatban, amivel lerázhatom magamról Josh-t, mert a köztünk lévő bő tíz év, és az ellenszenv ellenére is szívesebben ücsörögtem volna vele szemben, mint ezzel a szőke, kotnyeles, hebrencs 19 évessel. Ezt a gondolatot hamar elvetettem, inkább próbáltam kizárni Josh beszédét, ugyanis be nem állt a szája. De komolyan, de komolyan, de komolyan. Minden második tagmondata az volt, hogy de komolyan. Már azzal is beértem volna, ha a komolyan szó helyett a tényleget használta volna, de láthatóan neki nem tűnt fel idegesítő viselkedése. 
Eszembe jutott, hogy két helyen is bebiztosítottam magam, így miután a pincér nagy nehezen felvette a rendelésünket - Josh beszédével elvettük szerencsétlen ember fél életét -, megszólaltam. 
-Megbocsátanál egy percre? Kiugrom a mosdóba - álltam fel, kezembe véve a táskám, miután a szememmel megkerestem a mosdó feliratot. 
-Csak nyugodtan - bólintott, én pedig úgy álltam fel az asztaltól, mint akit puskából lőttek ki. A mosdóban csak egy huszon-akárhány éves nő igazította a sminkjét, amit a könnyei lemostak szeméről. Kicsit odébb tőle nekitámaszkodtam a falnak, és tárcsáztam Ricsit. 
-Nem igaz, hogy nem bírtad ki egy óráig! - szólt bele azonnal köszönés nélkül. Mögötte felharsant pár ismerős nevetés, Alex, Bronson és talán Chaske nagyon jól szórakoztak rajtam. 
-Ha még egyszer meghallom azt, hogy de komolyan, felakasztom magam - vágtam vissza. 
-Tényleg? Ez furcsa, de komolyan... - húzta az agyam bárgyú hanglejtéssel, én pedig idegesen felcsattantam. 
-Fejezd be! 
-Jó, jó, oké, bocs - röhögött ki újra. Horváth Richárd ezt még nagyon megbánod! - Mit kell tennem? 
-Negyed óra, maximum húsz perc múlva hívj fel, hogy most azonnal menjek vissza a szállodába, mert mit tudom én... terhes vagy, nekem az is jó, csak hagy lépjek le innen! 
-Elég komikus lenne, ha én hívnálak fel azzal, hogy terhes vagyok nem? És miért kérsz még húsz percet? Csak nem kezded bírni a srácot? - kérdezte kacéran. 
-Én ugyan biztos nem, de elég feltűnő lenne, hogy kimegyek a mosdóból, és azonnal csörög a telefonom, hogy máris tiplizzek haza. Nem?
-Oké, akkor húsz perc múlva... - kezdett búcsúzni, de én még nem fejeztem be. 
-Bronsont add már ide kérlek! 
-Honnan tudtad, hogy itt van? - kérdezett vissza döbbenten Ricsi. 
-Az előbb hallottam ahogy röhögnek, de nem ez az érdekes, inkább add ide Bronsont! - követeltem. 
-Jó, jó, adom. Bronson - hallottam a szólítást, aztán már bele is szólt az örökké vidám hang. 
-Hey-hey, csajszi, mi a helyzet? - kérdezte nevetve. 
-Emlékszel mit ígértél nekem tegnap? 
-Persze. Kezdhetjük? - kérdezte, és szinte láttam magam előtt, ahogy a vidám, sötétbarna íriszekben valami huncutul megcsillan. 
-Kapkodjátok magatokat - kuncogtam, aztán leraktuk a telefont. 
-Ne haragudj, de tudnál adni egy szemceruzát? Csak megigazítanám a sminkem - szipogott, miközben egy gyenge mosollyal felém fordult a végig bent maradt lány. Hosszú szőke haja angyali keretet adott arcának. Így nem akartam soha kinézni. Nem akartam ilyen védtelennek, angyalinak, szentnek tűnni, mert nem voltam az. 
-Persze, egy pillanat - tettem fel a táskám a pultra, aztán túrni kezdtem. Egy normális női táska volt; volt benne minden, talán egy kisebb butikos el tudtam volna látni áruval, így beletelt egy kis időbe, míg megtaláltam, de csak sikerült. Amíg ő a szemét kente, én púdert kentem az arcomra, aztán halkan, gyámoltalanul megszólalt. 
-Köszönöm - nyújtotta vissza. - Mondd... Miért hagyod itt szegény fiút? Nagyon helyes, és rendesnek látszik. 
-Én huszonhárom vagyok, ő tizenkilenc, és ez a viselkedésünkben, és gondolkodásunkban is meglátszik. Neki talán nem tűnt fel, de hamarabb fagy be az egyenlítő, mintsem újra elmenjek vele akárhová. 
-Akkor nem gond, ha miután te elmész, én átülök hozzá? - kérdezte védtelenül. 
-Felültettek? - kérdeztem. Aprót bólintott. - Nyugodtan - legyintettem. 

-Azt hittem már kilógtál az ablakon. Minden rendben? - fogadott Josh, amikor leültem vele szemben a helyemre. 
-Igen, csak elbeszélgettem egy lánnyal bent. 
-Ja, jó. Már lassan kihűl a kajád. - Miközben a gólya év előnyeiről és hátrányairól tartott nekem kiselőadást, fel sem tűnt neki, hogy a kajámat csak összetúrtam, viszont egyre gyakrabban öntöttem magamnak bort, amit neki mellékesen nem is lett volna szabad kiadni, hisz nincs huszonegy. Legalább az alapozás felén már túl vagyok - állapítottam meg magamban. Az sem tűnt fel neki, hogy egész idő alatt meg sem szólaltam, csak a telefonom kijelzőjére vetettem olykor egy futó pillantást. 
Fél óra elteltével még mindig semmi nem történt, így mikor ő 'is' szükségét érezte annak, hogy meglátogassa a mellékhelységet, intettem a csajnak, hogy ideülhet, én pedig sietve távoztam az étteremből. Már az sem érdekelt, ha a csajszi mindent elmond neki amit hallott, én már leszartam az egészet, csak Ricsit akartam megfojtani. Amint kiléptem az utcára, leintettem az első taxit, amit megláttam, és a szállodába vitettem magam. Mellem előtt keresztbe tett karral toporogtam a lift előtt, majd a liftben, aztán trappolva végighaladtam a folyosón.
Amikor a szobánkhoz értem, arra számítottam, hogy az ajtó kinyílik, ha lenyomom a kilincset, de az makacsul tartotta magát. Előhalásztam a kulcsom, bementem a szobámba, és végigterültem az ágyamon, mikor hirtelen megcsörrent a mobilom. 
-Te hülye barom állat! - szóltam bele köszönés nélkül. 
-Bocs, de kíváncsi voltam mikor hívsz már fel dühöngve - röhögött, ahogy mögötte többen is. 
-Kurva humoros vagy... - sziszegtem. 
-Mindig is a humoromért szerettél, nem? 
-Utállak - jelentettem ki egyszerűen, de persze tudta, hogy nem gondolom komolyan. 
-Hello, csajszi, gyere az Adam's-be, a Queen Elizabeth Parkkal szemközti téren van. Tuti nem fogod eltéveszteni! - hallottam meg hirtelen Bronson kedves hangját. 
-Remélem tudod, hogy utállak! - jelentettem ki neki is. 
-Engem miért? - kérdezte egyszerre döbbent, és szomorú hangon. Persze csak színészkedett, de igazán meggyőző volt. 
-Mert te se hívtál fel, vagy verted fejbe Ricsit, amiért nem hívott! - vágtam rá. 
-És ha fejbe vágtam? - Hallottam egy csattanást, meg egy ismerős jajveszékelést, amin csak röhögtem. 
-Akkor még talán hajlandó vagyok szóba állni veled - kacagtam. 
-Ez igazán kedves tőled - jegyezte meg gúnyosan. 
-Tudom.

A taxis pár perc alatt elvitt a megadott helyre, a színes világításoknak hála tényleg könnyű volt megtalálni. Amint beléptem, körbenéztem a táncparkettet körülvevő bokszokon, de egyikben sem ültek ismerős arcok, így az egyik pincérhez léptem, aki azonnal útbaigazított. 
Az ajtó, ami mögött a csigalépcső húzódott olyannyira el volt rejtve, hogy ha akartam volna se találtam volna meg magamtól. 
A galérián a bokszokat derékmagasságig fa borítású fal, attól feljebb viszont börtönre emlékeztető rácsok választották el egymástól, meg sem lepődtem, amikor a legnagyobb, és legeldugottabb bokszban rátaláltam azokra, akiket kerestem. 
-Te aljas szemétláda - vágódtam le Ricsi mellé, magyarul szitkozódva. Mégiscsak mi magyarok tudunk a leghosszabban káromkodni, de a bővebb megfogalmazást későbbre tartogatom.
-Szevasz, csajszi - köszönt rám teljesen normálisan, vigyorogva. - Talán valami gondod van? 
-Gondom?! Rajtam múlik már régen az ambulancián vagy! - csattantam fel. 
-Akkor gyere, játsszuk le! - incselkedett velem, miközben az oldalamat bökdöste, hogy haladjak már kifelé, ő bizony le akarja játszani. 
-Isten ments! De ne felejtsd el, hogy ez bosszút kíván! - figyelmeztettem. 
-Uhh, ma este nyitott szemmel alszom - fogta meg a fejét, miközben a többiek felröhögtek. Bronsonnal kedvesen üdvözöltük egymást, Alex-szel biccentettünk, Kristennel, Nikkivel, Ashley-vel, egymásra mosolyogva köszöntünk, míg a többiekkel csak futó, teljesen átlagos üdvözlésben részesítettük egymást. 
Alig két percen belül megjelent mellettünk egy pincérnő, aki körbekínált egy speciális tálcát. Amikor hozzánk ért, mivel én nem is tudom hogyan, de Kellan és Ashley közé kerültem, Alex-szel szemben, módomban állt jobban megnézni, hogy mit ad körbe. A kétrétegű, emelt tálca tetején, apró lyukakban kémcső szerű 'poharak' voltak, amikben különböző színű löttyök kaptak helyet. A rózsaszín, piros, zöld, illetve lila italoktól a hideg is kirázott, így elvettem egy egyszerű, na jó, nem egyszerű, mert igenis élénk színe van, de kék színű... akármit. 
-Azt hittem, valami vadabbat fogsz elvenni - hajolt a fülemhez Kellan, akinek a kezében egy zöld ital lötyögött. 
-Nem iszom tusfürdőt - feleltem. 
Indulás előtt átvedlettem, és ez habár előtte nem látott, de Kellannak is feltűnt. Tekintete egy pillanatra nyíltan a dekoltázsomra esett, ami legyezte a hiúságom, főleg, amikor a kaján vigyort is megláttam a képén. Megszólalni nem volt időm, amint ráemeltem a pillantásom, egy hangos széknyikorgás hallatszott, de senki nem állt fel. Alex ugyan próbálta leplezni, hogy ő volt az, mindenki tudta, de senki nem foglalkozott vele különösebben. Bronson ugyan megkérdezte mi baja, de egy egyszerű fejrázással lerázta. Furcsán méregettük egymást egy percig, lehúzta az italát, és Julia felé fordulva megfogta a kezét, aztán elnyelte őket a tömeg. 
Kellan és én összekoccintottuk a 'poharunkat', aztán újra a fülemhez hajolt, pedig én még le se nyeltem az italomat, ami utána végigégette a torkom. Bivaly erős ez a koktél, a következő kört kihagyom
-Elképesztően nézel ki ma este - dicsért meg Kellan. 
-Te sem panaszkodhatsz - feleltem, aztán a társalgásra összpontosítottam. 
Ashley mondata teljességgel felháborít. 
-Valljuk be, Gabi és Alex között sokkal több lehetne mint barátság... 
-Álljunk már meg egy percre! - csattantam fel. - Alex és én meg se férünk egy szobában! 
-Alex majd felrobbant mikor Kellan és te egymásra mosolyogtatok - szólt bele Nikki. 
-Arról már nem én tehetek, hogy rá nem szokásom mosolyogni. Nem is értem honnan szeditek ezeket a baromságokat, Ricsinek is ez a mániája. 
-Teljesen egy hullámhosszon tudnátok lenni, csak egyformán makacsok vagytok. Már az első szónál megutáltátok egymást - jelentette ki Jay.
-Ott sem voltál - vontam fel a szemöldököm. 
-De olyan egyértelmű, mint az hogy hülyeség a Szaharában nagykabátot venni - forgatta a szemét Rob. 
-Na jó, szóljatok, ha kitárgyaltátok a témát, én addig megyek, és táncolok egy jót - álltam fel, jelezve Kellannak hogy engedjen ki, amit egy pillanat alatt meg is tett. 

Alex.

Julia ugyan nem minősült olyan jó táncpartnernek, mint ahogy később láttam Gabit, de határozottan nem rossz táncos. 
Már megint itt járok. Ki kell vernem a fejemből, mert egyszerűen falra mászok a személyiségétől
Viszont amikor megláttam, hogy Kellan úgy simult a hátához, mintha már évek óta együtt lennének, mégis heteket kellett volna kiállniuk egymás nélkül, kicsit felment bennem a pumpa. A másik irányba indultam, hogy piát szerezzek, nem értettem, mitől forrósodott fel az agyvizem. 
-Gyerünk hapsikám, nem igaz, hogy máris kifulladtál, ismerlek - jelent meg a hátam mögött Tinsel, azonnal a táncparkettre rángatva, arra is alig volt időm, hogy a whisky-s poharat lerakjam a pultra. 

szombat

11. Allergia

Hellóka!
Remélem tetszeni fog a fejezet, jó olvasást ! <3
Xoxo.Bri.
11. Allergia

Olyan ez a randizás, mintha egy aláaknázott
virágos mezőn sétálna az ember,
és amikor épp lehajol, hogy
megszagoljon egy ibolyát, az jól felrobban.
Mindig abban a hitben voltam, hogy tudok bowlingozni, hogy lehet rám mondani, hogy jó játékos vagyok. De nem akkor, ha egy csomó szempár szegeződik rám az adott pillanatban, mikor készülök elengedni a hatalmas bordó golyót, s ha kicsit is bénázok azt már valaki – leginkább Alex – meg is említi. Frusztráló volt és legszívesebben a bábuk helyett őket ütöttem volna le, de ezt persze nem tehettem meg. Egy csomó rajongó biztosan máglyahalálra vetne, ha a film premiere késne, mert néhány több napon át gyógyuló sebet okoztam volna valamelyik filmcsillagnak.
Az ormótlan cipő kicsit nagynak bizonyult, de nem különösebben érdekelt, kárpótolt a hideg sör, amit időről időre hoztak elénk a pincérek.
Figyeltem a többieket, mind jól érezték magukat, s olykor valahonnan hatalmas nevetések törtek ki, szinte betöltötték a hatalmas termet, elnyelték az éppen szóló zene gyenge basszusát és énekesnő kornyikálását. Arra a pár órára szinte teljesen elfelejtettem, hogy kikkel vagyok, úgy tekintettem rájuk, mint pár barátra, akikkel csak összejöttem estére, hogy jól érezzem magam. Eltűnt belőlük a folytonos tartás a paparazzik miatt, normális emberek voltak mindenféle szövegkönyv, folytonos sminkes és megjátszott érzelmek nélkül.
Borzasztó volt belegondolni, hogy holnap viszont valószínű bébi csőszködnöm kell egy tizenkilenc éves srác felett, aki valószínű az intenzíven fogja végezni, ha nem vesz vissza magából. Nem akartam erre gondolni, felkavarodott tőle a már bennem lötyögő alkohol.
- Jól vagy? – hajolt közelebb hozzám Bronson, mikor látta, hogy pár pillanatra a gondolataimba mélyedtem és teljesen kizártam a külvilágot. Ahogyan láttam a még álló bábukat rá jöttem, hogy lemaradtam Nikki egy béna gurításáról. Sebaj.
- Persze – villantottam felé egy lehengerlő vigyort. – Csak kicsit elgondolkodtam...nem érdekes – legyintettem.
- A virágcsokros srácon gondolkodsz? – kérdezte egyből, semmi gúny nem volt a hangjában, komoly volt és együtt érző. Furcsa volt így látni az amúgy mindig hülyéskedő, viccelődő srácot.
- Aha – bólintottam végül, nem lett volna értelme letagadnom, s úgy gondoltam, hogy nem is kell. Bronsonban valami oknál fogva megbíztam.
- Ha nem akarsz ne menj el – mondta egyszerűen. – Senki nem kötelez rá...
- Igen, de... – Nem tudtam megfelelő indokot adni, hogy miért menjek el a randira. – Elmegyek és kész – sóhajtottam végül. – Csak pár óra vagy még annyi sem, ha fogom magam és ott hagyom – magyaráztam.
- Ahogy gondolod – mosolyodott el végül. – Mindenesetre ha éppen előbb szabadulnál csak hívj fel, kitalálunk a skacokkal valami jó programot.
- Első dolgom lesz – mosolyogtam most már én is. Sokkal jobban éreztem magam, s bizakodva gondoltam a holnapi estére.
Tekintetemmel követtem, ahogy soron következőként megragad egy lilás golyót és beáll a pózba, de addig már nem jutottam el, hogy figyeljem is a gurítását. Tekintetem akaratlanul is Alex felé siklott, aki elgondolkodva, kicsit összevont szemöldökkel bámult rám. Valamin nagyon gondolkodott, csak nem tudtam kiolvasni feneketlen szemeiből, hogy min is töri a fejét. Pár pillanatra újra elméláztam résnyire nyílt, szépen metszett ajkain és férfias vonásain, de aztán észbe kapva inkább elbámultam a válla felett, majd vissza a többiekre.
Muszáj volt még többet innom!

Másnap kissé kótyagosan keltem, de sokkal jobban a vártnál, egy kávéval a kezemben kezdtem el a napot ergo leültem a tévé elé és a hírekhez kapcsoltam. Vártam az ismert műsorvezetőket, a Magyarországról szóló híreket, de persze semmi ilyen nem volt. Miért is foglalkozna Amerika a hazám dolgaival? Viszont egészen mást találtam, ami bár jobban felkeltette az érdeklődésem, eszembe juttatta a mai estét, amire egyelőre még nem akartam gondolni. Legalább délig ki akartam kapcsolni az agyam és kihasználni, hogy Ricsi még nagyban alszik. Nyugalom van.
A képen, ami a szőke műsorvezető mellett jelent meg én voltam a csokorral a kezemben, arcomon egy halvány fintorral.
- Úgy látszik Gabriella már most egy titkos hódolóra tett szert, aki látszólag nem nagyon nyerte el a szerencsés nyertes tetszését, a következő képen látható, ahogy a lány könnyedén a szemetesbe gyűri a gyönyörű rózsákat, majd a többiekkel tovább mennek mintha mi sem történt volna. – A nő hangja gúnyosnak tűnt, talán még az féltékenységet is megkockáztatom, de ez csak hiú női büszkeséggel töltött el. Jólesett, hogy az emberek valóban ennyire szerencsésnek tartanak, noha én nem éreztem ennyire komolynak a dolgot, hogy minden nap benne legyek a tévében. Viszont az nagyobb gondot okozott, hogy ezt Josh biztosan látta és minden bizonnyal megfogja kérdezni, hogy ezt miért tettem. Első gondolatom az volt, hogy megmondom neki őszintén a véleményem ezekről az udvarlási szokásairól, de aztán meggondoltam magam. Azt hazudom, hogy allergiás vagyok a gazaira és kész.
- Reggelt! – köszöntem fél füllel hallgatva, ahogy Ricsi káromkodik egy kicsit, mikor a nagy lendületében majdnem magára öntötte a még gőzölgő kávéját. Én éppen valami szappanopera sorozatot tüntettem ki a figyelmemmel, ami érdekes mód, de lekötött. Legalábbis egy darabig.
- Nem kellene a randira készülnöd? – kérdezte barátom, mikor az órájára pillantva már fél kettőt mutatott a mutató.
- Kellene – sóhajtottam kelletlenül, majd az ölébe dobva a zacskó chipset elindultam a zuhanyzó felé.
Nagy bánatomra az idő elég gyorsan telt, mire észbe kaptam már az utolsó simításokat végeztem a sminkemen, s legközelebb csak teljes randi szerelésben álltam meg Ricsi előtt, hogy halljam a véleményét.
- Csinos vagy – mosolyogta. – De most akkor felakarod szedni? – kérdezte értetlenül.
- Nem, de azért ez mégiscsak egy randi... – érveltem megigazítva a kendőm, s utolsó simításként már bele is léptem a cipőbe, ami tökéletesen simult a lábamra. – Akkor kívánj rengeteg szerencsét és ha esetleg sms-t küldenék ne félj felhívni és bepánikolt hangon haza siettetni, mert baj van – biztattam, mire csak gonoszan elmosolyodott, de bólintott.
- Előbb hagyod ott, mintsem felveszed a hívásom, de rendben. Ne félj telefont ragadni, ha nagyon gáz a helyzet – ölelt meg, majd utamra engedett, életem leghosszabb estéjébe.
Josh egy csomó idióta smse között megtaláltam a helyszínt is, így a taxisnak kiadva az úti célt a forgalmas utak ellenére is hamar oda vitt, ahol már láttam Josh idióta, vigyori mosolyát ahogy bent ült a hangulatos étteremben és rám várt. Eszembe jutott, hogy elszököm mielőtt még észre vesz, de amint ez kipattant a fejemből a tekintetünk találkozott, s a fiú arcán még nagyobb mosoly terült szét. Picsába!
- Szia – mosolyogtam hamisan, mikor az asztalhoz sétálva két arcra puszit után leültem vele szemben. Az étterem hangulatos volt, barátságos, s élveztem is volna a fa bútorokat és a konyhából áradó finom illatokat, ha Josh nem pofátlankodik be folyton az összképbe.
- Hogy telt a napod? – kérdezte udvariasan.
- Jól – feleltem tömören, igyekeztem kedves lenni, hogy később aztán elmondhassam azt, hogy én megpróbáltam esélyt adni neki. – Neked? – kérdeztem.
- Nagyszerűen, de komolyan, az egész napom felvillanyoztad! – áradozott. – Alig vártam, hogy lássalak, bár amikor nem válaszoltál az smseimre azt hittem nem jössz...
- Bocs, de nincs pénz a telefonomon – hazudtam, hogyne lett volna pénz a mobilomon, valamiből fizetnem kellett a netet rá.
- Áh értem, semmi gond – legyintett. – Szóval, akkor rendeljünk valamit, rendben? – vigyorogta, mire csak bólintottam, s áldottam az eget, hogy pár pillanatra eltudok menekülni az étlap mögé. Nem volt valami nagy étvágyam, inkább elmentem volna Ricsivel venni valahol egy hotdogot és elökörködni az időt, de nem tehettem. Maradtam a jól ismert rántott sajt, krumpli megoldásnál.
- Amúgy nem akarok pofátlan lenni, de komolyan, csak láttam a híreket és... – kezdett volna bele, de bocsánatkérő mosolyt erőltettem az arcomra és közbevágtam;
- Sajnálom, de allergiás voltam rájuk...