Hellóka!
Remélem tetszeni fog a fejezet, jó olvasást ! <3
Xoxo.Bri.
11. Allergia
 |
| Olyan ez a randizás, mintha egy aláaknázott virágos mezőn sétálna az ember, és amikor épp lehajol, hogy megszagoljon egy ibolyát, az jól felrobban. |
Mindig abban a hitben voltam, hogy tudok bowlingozni, hogy lehet rám mondani, hogy jó játékos vagyok. De nem akkor, ha egy csomó szempár szegeződik rám az adott pillanatban, mikor készülök elengedni a hatalmas bordó golyót, s ha kicsit is bénázok azt már valaki – leginkább Alex – meg is említi. Frusztráló volt és legszívesebben a bábuk helyett őket ütöttem volna le, de ezt persze nem tehettem meg. Egy csomó rajongó biztosan máglyahalálra vetne, ha a film premiere késne, mert néhány több napon át gyógyuló sebet okoztam volna valamelyik filmcsillagnak.
Az ormótlan cipő kicsit nagynak bizonyult, de nem különösebben érdekelt, kárpótolt a hideg sör, amit időről időre hoztak elénk a pincérek.
Figyeltem a többieket, mind jól érezték magukat, s olykor valahonnan hatalmas nevetések törtek ki, szinte betöltötték a hatalmas termet, elnyelték az éppen szóló zene gyenge basszusát és énekesnő kornyikálását. Arra a pár órára szinte teljesen elfelejtettem, hogy kikkel vagyok, úgy tekintettem rájuk, mint pár barátra, akikkel csak összejöttem estére, hogy jól érezzem magam. Eltűnt belőlük a folytonos tartás a paparazzik miatt, normális emberek voltak mindenféle szövegkönyv, folytonos sminkes és megjátszott érzelmek nélkül.
Borzasztó volt belegondolni, hogy holnap viszont valószínű bébi csőszködnöm kell egy tizenkilenc éves srác felett, aki valószínű az intenzíven fogja végezni, ha nem vesz vissza magából. Nem akartam erre gondolni, felkavarodott tőle a már bennem lötyögő alkohol.
- Jól vagy? – hajolt közelebb hozzám Bronson, mikor látta, hogy pár pillanatra a gondolataimba mélyedtem és teljesen kizártam a külvilágot. Ahogyan láttam a még álló bábukat rá jöttem, hogy lemaradtam Nikki egy béna gurításáról. Sebaj.
- Persze – villantottam felé egy lehengerlő vigyort. – Csak kicsit elgondolkodtam...nem érdekes – legyintettem.
- A virágcsokros srácon gondolkodsz? – kérdezte egyből, semmi gúny nem volt a hangjában, komoly volt és együtt érző. Furcsa volt így látni az amúgy mindig hülyéskedő, viccelődő srácot.
- Aha – bólintottam végül, nem lett volna értelme letagadnom, s úgy gondoltam, hogy nem is kell. Bronsonban valami oknál fogva megbíztam.
- Ha nem akarsz ne menj el – mondta egyszerűen. – Senki nem kötelez rá...
- Igen, de... – Nem tudtam megfelelő indokot adni, hogy miért menjek el a randira. – Elmegyek és kész – sóhajtottam végül. – Csak pár óra vagy még annyi sem, ha fogom magam és ott hagyom – magyaráztam.
- Ahogy gondolod – mosolyodott el végül. – Mindenesetre ha éppen előbb szabadulnál csak hívj fel, kitalálunk a skacokkal valami jó programot.
- Első dolgom lesz – mosolyogtam most már én is. Sokkal jobban éreztem magam, s bizakodva gondoltam a holnapi estére.
Tekintetemmel követtem, ahogy soron következőként megragad egy lilás golyót és beáll a pózba, de addig már nem jutottam el, hogy figyeljem is a gurítását. Tekintetem akaratlanul is Alex felé siklott, aki elgondolkodva, kicsit összevont szemöldökkel bámult rám. Valamin nagyon gondolkodott, csak nem tudtam kiolvasni feneketlen szemeiből, hogy min is töri a fejét. Pár pillanatra újra elméláztam résnyire nyílt, szépen metszett ajkain és férfias vonásain, de aztán észbe kapva inkább elbámultam a válla felett, majd vissza a többiekre.
Muszáj volt még többet innom!
Másnap kissé kótyagosan keltem, de sokkal jobban a vártnál, egy kávéval a kezemben kezdtem el a napot ergo leültem a tévé elé és a hírekhez kapcsoltam. Vártam az ismert műsorvezetőket, a Magyarországról szóló híreket, de persze semmi ilyen nem volt. Miért is foglalkozna Amerika a hazám dolgaival? Viszont egészen mást találtam, ami bár jobban felkeltette az érdeklődésem, eszembe juttatta a mai estét, amire egyelőre még nem akartam gondolni. Legalább délig ki akartam kapcsolni az agyam és kihasználni, hogy Ricsi még nagyban alszik. Nyugalom van.
A képen, ami a szőke műsorvezető mellett jelent meg én voltam a csokorral a kezemben, arcomon egy halvány fintorral.
- Úgy látszik Gabriella már most egy titkos hódolóra tett szert, aki látszólag nem nagyon nyerte el a szerencsés nyertes tetszését, a következő képen látható, ahogy a lány könnyedén a szemetesbe gyűri a gyönyörű rózsákat, majd a többiekkel tovább mennek mintha mi sem történt volna. – A nő hangja gúnyosnak tűnt, talán még az féltékenységet is megkockáztatom, de ez csak hiú női büszkeséggel töltött el. Jólesett, hogy az emberek valóban ennyire szerencsésnek tartanak, noha én nem éreztem ennyire komolynak a dolgot, hogy minden nap benne legyek a tévében. Viszont az nagyobb gondot okozott, hogy ezt Josh biztosan látta és minden bizonnyal megfogja kérdezni, hogy ezt miért tettem. Első gondolatom az volt, hogy megmondom neki őszintén a véleményem ezekről az udvarlási szokásairól, de aztán meggondoltam magam. Azt hazudom, hogy allergiás vagyok a gazaira és kész.
- Reggelt! – köszöntem fél füllel hallgatva, ahogy Ricsi káromkodik egy kicsit, mikor a nagy lendületében majdnem magára öntötte a még gőzölgő kávéját. Én éppen valami szappanopera sorozatot tüntettem ki a figyelmemmel, ami érdekes mód, de lekötött. Legalábbis egy darabig.
- Nem kellene a randira készülnöd? – kérdezte barátom, mikor az órájára pillantva már fél kettőt mutatott a mutató.
- Kellene – sóhajtottam kelletlenül, majd az ölébe dobva a zacskó chipset elindultam a zuhanyzó felé.
Nagy bánatomra az idő elég gyorsan telt, mire észbe kaptam már az utolsó simításokat végeztem a sminkemen, s legközelebb csak teljes randi szerelésben álltam meg Ricsi előtt, hogy halljam a véleményét.
- Csinos vagy – mosolyogta. – De most akkor felakarod szedni? – kérdezte értetlenül.
- Nem, de azért ez mégiscsak egy randi... – érveltem megigazítva a kendőm, s utolsó simításként már bele is léptem a cipőbe, ami tökéletesen simult a lábamra. – Akkor kívánj rengeteg szerencsét és ha esetleg sms-t küldenék ne félj felhívni és bepánikolt hangon haza siettetni, mert baj van – biztattam, mire csak gonoszan elmosolyodott, de bólintott.
- Előbb hagyod ott, mintsem felveszed a hívásom, de rendben. Ne félj telefont ragadni, ha nagyon gáz a helyzet – ölelt meg, majd utamra engedett, életem leghosszabb estéjébe.
Josh egy csomó idióta smse között megtaláltam a helyszínt is, így a taxisnak kiadva az úti célt a forgalmas utak ellenére is hamar oda vitt, ahol már láttam Josh idióta, vigyori mosolyát ahogy bent ült a hangulatos étteremben és rám várt. Eszembe jutott, hogy elszököm mielőtt még észre vesz, de amint ez kipattant a fejemből a tekintetünk találkozott, s a fiú arcán még nagyobb mosoly terült szét. Picsába!
- Szia – mosolyogtam hamisan, mikor az asztalhoz sétálva két arcra puszit után leültem vele szemben. Az étterem hangulatos volt, barátságos, s élveztem is volna a fa bútorokat és a konyhából áradó finom illatokat, ha Josh nem pofátlankodik be folyton az összképbe.
- Hogy telt a napod? – kérdezte udvariasan.
- Jól – feleltem tömören, igyekeztem kedves lenni, hogy később aztán elmondhassam azt, hogy én megpróbáltam esélyt adni neki. – Neked? – kérdeztem.
- Nagyszerűen, de komolyan, az egész napom felvillanyoztad! – áradozott. – Alig vártam, hogy lássalak, bár amikor nem válaszoltál az smseimre azt hittem nem jössz...
- Bocs, de nincs pénz a telefonomon – hazudtam, hogyne lett volna pénz a mobilomon, valamiből fizetnem kellett a netet rá.
- Áh értem, semmi gond – legyintett. – Szóval, akkor rendeljünk valamit, rendben? – vigyorogta, mire csak bólintottam, s áldottam az eget, hogy pár pillanatra eltudok menekülni az étlap mögé. Nem volt valami nagy étvágyam, inkább elmentem volna Ricsivel venni valahol egy hotdogot és elökörködni az időt, de nem tehettem. Maradtam a jól ismert rántott sajt, krumpli megoldásnál.
- Amúgy nem akarok pofátlan lenni, de komolyan, csak láttam a híreket és... – kezdett volna bele, de bocsánatkérő mosolyt erőltettem az arcomra és közbevágtam;
- Sajnálom, de allergiás voltam rájuk...
Az ormótlan cipő kicsit nagynak bizonyult, de nem különösebben érdekelt, kárpótolt a hideg sör, amit időről időre hoztak elénk a pincérek.
Figyeltem a többieket, mind jól érezték magukat, s olykor valahonnan hatalmas nevetések törtek ki, szinte betöltötték a hatalmas termet, elnyelték az éppen szóló zene gyenge basszusát és énekesnő kornyikálását. Arra a pár órára szinte teljesen elfelejtettem, hogy kikkel vagyok, úgy tekintettem rájuk, mint pár barátra, akikkel csak összejöttem estére, hogy jól érezzem magam. Eltűnt belőlük a folytonos tartás a paparazzik miatt, normális emberek voltak mindenféle szövegkönyv, folytonos sminkes és megjátszott érzelmek nélkül.
Borzasztó volt belegondolni, hogy holnap viszont valószínű bébi csőszködnöm kell egy tizenkilenc éves srác felett, aki valószínű az intenzíven fogja végezni, ha nem vesz vissza magából. Nem akartam erre gondolni, felkavarodott tőle a már bennem lötyögő alkohol.
- Jól vagy? – hajolt közelebb hozzám Bronson, mikor látta, hogy pár pillanatra a gondolataimba mélyedtem és teljesen kizártam a külvilágot. Ahogyan láttam a még álló bábukat rá jöttem, hogy lemaradtam Nikki egy béna gurításáról. Sebaj.
- Persze – villantottam felé egy lehengerlő vigyort. – Csak kicsit elgondolkodtam...nem érdekes – legyintettem.
- A virágcsokros srácon gondolkodsz? – kérdezte egyből, semmi gúny nem volt a hangjában, komoly volt és együtt érző. Furcsa volt így látni az amúgy mindig hülyéskedő, viccelődő srácot.
- Aha – bólintottam végül, nem lett volna értelme letagadnom, s úgy gondoltam, hogy nem is kell. Bronsonban valami oknál fogva megbíztam.
- Ha nem akarsz ne menj el – mondta egyszerűen. – Senki nem kötelez rá...
- Igen, de... – Nem tudtam megfelelő indokot adni, hogy miért menjek el a randira. – Elmegyek és kész – sóhajtottam végül. – Csak pár óra vagy még annyi sem, ha fogom magam és ott hagyom – magyaráztam.
- Ahogy gondolod – mosolyodott el végül. – Mindenesetre ha éppen előbb szabadulnál csak hívj fel, kitalálunk a skacokkal valami jó programot.
- Első dolgom lesz – mosolyogtam most már én is. Sokkal jobban éreztem magam, s bizakodva gondoltam a holnapi estére.
Tekintetemmel követtem, ahogy soron következőként megragad egy lilás golyót és beáll a pózba, de addig már nem jutottam el, hogy figyeljem is a gurítását. Tekintetem akaratlanul is Alex felé siklott, aki elgondolkodva, kicsit összevont szemöldökkel bámult rám. Valamin nagyon gondolkodott, csak nem tudtam kiolvasni feneketlen szemeiből, hogy min is töri a fejét. Pár pillanatra újra elméláztam résnyire nyílt, szépen metszett ajkain és férfias vonásain, de aztán észbe kapva inkább elbámultam a válla felett, majd vissza a többiekre.
Muszáj volt még többet innom!
Másnap kissé kótyagosan keltem, de sokkal jobban a vártnál, egy kávéval a kezemben kezdtem el a napot ergo leültem a tévé elé és a hírekhez kapcsoltam. Vártam az ismert műsorvezetőket, a Magyarországról szóló híreket, de persze semmi ilyen nem volt. Miért is foglalkozna Amerika a hazám dolgaival? Viszont egészen mást találtam, ami bár jobban felkeltette az érdeklődésem, eszembe juttatta a mai estét, amire egyelőre még nem akartam gondolni. Legalább délig ki akartam kapcsolni az agyam és kihasználni, hogy Ricsi még nagyban alszik. Nyugalom van.
A képen, ami a szőke műsorvezető mellett jelent meg én voltam a csokorral a kezemben, arcomon egy halvány fintorral.
- Úgy látszik Gabriella már most egy titkos hódolóra tett szert, aki látszólag nem nagyon nyerte el a szerencsés nyertes tetszését, a következő képen látható, ahogy a lány könnyedén a szemetesbe gyűri a gyönyörű rózsákat, majd a többiekkel tovább mennek mintha mi sem történt volna. – A nő hangja gúnyosnak tűnt, talán még az féltékenységet is megkockáztatom, de ez csak hiú női büszkeséggel töltött el. Jólesett, hogy az emberek valóban ennyire szerencsésnek tartanak, noha én nem éreztem ennyire komolynak a dolgot, hogy minden nap benne legyek a tévében. Viszont az nagyobb gondot okozott, hogy ezt Josh biztosan látta és minden bizonnyal megfogja kérdezni, hogy ezt miért tettem. Első gondolatom az volt, hogy megmondom neki őszintén a véleményem ezekről az udvarlási szokásairól, de aztán meggondoltam magam. Azt hazudom, hogy allergiás vagyok a gazaira és kész.
- Reggelt! – köszöntem fél füllel hallgatva, ahogy Ricsi káromkodik egy kicsit, mikor a nagy lendületében majdnem magára öntötte a még gőzölgő kávéját. Én éppen valami szappanopera sorozatot tüntettem ki a figyelmemmel, ami érdekes mód, de lekötött. Legalábbis egy darabig.
- Nem kellene a randira készülnöd? – kérdezte barátom, mikor az órájára pillantva már fél kettőt mutatott a mutató.
- Kellene – sóhajtottam kelletlenül, majd az ölébe dobva a zacskó chipset elindultam a zuhanyzó felé.
Nagy bánatomra az idő elég gyorsan telt, mire észbe kaptam már az utolsó simításokat végeztem a sminkemen, s legközelebb csak teljes randi szerelésben álltam meg Ricsi előtt, hogy halljam a véleményét.
- Csinos vagy – mosolyogta. – De most akkor felakarod szedni? – kérdezte értetlenül.
- Nem, de azért ez mégiscsak egy randi... – érveltem megigazítva a kendőm, s utolsó simításként már bele is léptem a cipőbe, ami tökéletesen simult a lábamra. – Akkor kívánj rengeteg szerencsét és ha esetleg sms-t küldenék ne félj felhívni és bepánikolt hangon haza siettetni, mert baj van – biztattam, mire csak gonoszan elmosolyodott, de bólintott.
- Előbb hagyod ott, mintsem felveszed a hívásom, de rendben. Ne félj telefont ragadni, ha nagyon gáz a helyzet – ölelt meg, majd utamra engedett, életem leghosszabb estéjébe.
Josh egy csomó idióta smse között megtaláltam a helyszínt is, így a taxisnak kiadva az úti célt a forgalmas utak ellenére is hamar oda vitt, ahol már láttam Josh idióta, vigyori mosolyát ahogy bent ült a hangulatos étteremben és rám várt. Eszembe jutott, hogy elszököm mielőtt még észre vesz, de amint ez kipattant a fejemből a tekintetünk találkozott, s a fiú arcán még nagyobb mosoly terült szét. Picsába!
- Szia – mosolyogtam hamisan, mikor az asztalhoz sétálva két arcra puszit után leültem vele szemben. Az étterem hangulatos volt, barátságos, s élveztem is volna a fa bútorokat és a konyhából áradó finom illatokat, ha Josh nem pofátlankodik be folyton az összképbe.
- Hogy telt a napod? – kérdezte udvariasan.
- Jól – feleltem tömören, igyekeztem kedves lenni, hogy később aztán elmondhassam azt, hogy én megpróbáltam esélyt adni neki. – Neked? – kérdeztem.
- Nagyszerűen, de komolyan, az egész napom felvillanyoztad! – áradozott. – Alig vártam, hogy lássalak, bár amikor nem válaszoltál az smseimre azt hittem nem jössz...
- Bocs, de nincs pénz a telefonomon – hazudtam, hogyne lett volna pénz a mobilomon, valamiből fizetnem kellett a netet rá.
- Áh értem, semmi gond – legyintett. – Szóval, akkor rendeljünk valamit, rendben? – vigyorogta, mire csak bólintottam, s áldottam az eget, hogy pár pillanatra eltudok menekülni az étlap mögé. Nem volt valami nagy étvágyam, inkább elmentem volna Ricsivel venni valahol egy hotdogot és elökörködni az időt, de nem tehettem. Maradtam a jól ismert rántott sajt, krumpli megoldásnál.
- Amúgy nem akarok pofátlan lenni, de komolyan, csak láttam a híreket és... – kezdett volna bele, de bocsánatkérő mosolyt erőltettem az arcomra és közbevágtam;
- Sajnálom, de allergiás voltam rájuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése