13. Összhang

13. Összhang

A percek teltek és az italok meglehetősen gyorsan fogytak, miközben az egész termet betöltő zene egy percre sem csillapult, a néha fel villanó színes fények és füstgépek teljesen megadták az alaphangulatot, az pedig csak fokozta jókedvem, hogy magam mögött tudhattam Kellan izmos testét, ami egyre többször és többször simult hozzám tánc közben. Ittasan csillogó szemeiben láttam a vágyat, miközben csípőmre simult kezével még inkább hozzám simult azon a ponton. Nem zavart. Rég túl voltam azon a józansági ponton, amikor ez még gondot okozott volna, tekintve, hogy ennyi pia után biztosan nem fogunk holnap semmire sem emlékezni. Azt hiszem mondhatom, hogy szerencsére, elvégre nem akartam a későbbiekben kínos pillanatokat, elég volt a konfrontálódásokból Alex részéről.

Alexet olykor észrevettem a táncparketten vagy a bárpultnál, legtöbbször Tinsellel táncolt, vagy eléggé ittas lányokkal, akik nem ismerték fel. Inkább elzárkózott tőlünk, meg úgy az egész külvilág elől, még mikor táncolt is inkább a gondolataiba merült, s nem értettem, hogy én erre miért figyelek. Nem kellene érdekelnie, hogy mikor mit csinál vagy miért!

- Oké, a bulinak vége! – Robert hangjára összerezzentem, észre sem vettem, hogy elbambultam. – Valaki leadta a drótot, hogy hol bulizunk, ideje mennünk! - húzta el a száját. Látszólag teljesen hangulat rombolóan hatott mindenkire, hogy a paparazzik még ilyenkor sem hagyják őket békén. – Alexet nem láttad? Nem tenne jó neki, ha ilyen állapotban elkapnák...

- A pultnál láttam legutóbb... megkeresem és utánatok megyünk – feleltem, mire csak bólintott és eltűnt a tömegben. Nem is értem, hogy miért ajánlottam fel, hogy megkeresem. Tudhattam volna, hogy ez az ő esetében nem lesz olyan egyszerű! – Alex! – kaptam el a karját, mikor az utolsó pillanatban újra elakart tűnni a szemem elől. Kissé megszeppentem hirtelen rám villanó szemeitől, nem tudtam eldönteni, hogy dühös vagy szimplán részeg. Nagyszerű...! – Mennünk kell! Rob mondta, hogy hamarosan jönnek a paparazzik!

- És? – értetlenkedett továbbra is. Igen, ittas volt. Erősen ittas!

- Nem hinném, hogy jót tenne, ha holnap ilyen állapotban látnád magad a címlapokon! – magyaráztam. Ujjaim még mindig karján pihentek, s mikor nem válaszolt igyekeztem elhúzni a hátsóbejárat felé, de nem hagyta magát, mondjuk az is közre játszott, hogy én is eléggé részeg voltam, örültem, hogy a saját világommal tisztában vagyok, alig volt eszem és erőm még rá is figyelni.

- Te most szívatsz? – horkantott. – Azt hiszed nem szarom le őket?! – Nyelve olykor elakadt, miközben igyekezett feldúltan beszélni, s mikor megunta, hogy elakarom rángatni ő ragadta meg a karom és egy kissé nagyobb rántással beleszédültem, mikor fejem mellkasán koppant. Azaz idióta magassarkú pár pillanatra kicsúszott alólam, mire automatikusan megkapaszkodtam ott ahol éppen tudtam, ez esetben Alex fekete ingének gallérjában, amit félreérthetett, ugyanis izmos karja azonnal derekam köré fonódott. Fene se tudja mennyi ideig bámultam szinte fekete szemeibe, melyek kiismerhetetlenül csillogtak rám, talán mindketten a másikat elemeztünk. Igyekeztünk rá jönni, hogy a másik mit gondolhat, de ahogyan jött a nyugodt pillanat úgy el is szállt. A dübörgő zene vissza költözött körénk, s mindent körbevett, a tömeg egyre inkább elnyelt minket, miközben én még mindig teljesen Alexhez voltam simulva.

A pia egyre inkább oldódni kezdett a véremben, újra elnyelt a jóleső öntudatlanság, miközben csípőm újra felvette a ritmust, mint ahogy minden porcikám, amit aztán Alex is követett. Furcsa, de sokkal jobb érzés volt hozzá simulni, teljesen egy hullám hosszon voltunk, miközben a füst homályában azok a bizonyos szikrák egyre inkább pattogni kezdtek. Élveztem ahogy minden porcikánk tökéletesen igazodik a másikéhoz, hogy szinte saját szívverésem alatt éreztem az ő pulzusát. Egybe olvadtunk a tömeg közepén, a dübörgő zenére, a villódzó vények alatt és füst homályának rejtekében.

- Eszméletlenül táncolsz! – lehelte a fülemhez hajolva, mire gerincemen jóleső bizsergés futott végig. Hangja rekedt volt, egyszerűen még inkább felkorbácsolta bennem a vágyat iránta.

Kábult állapotom egy perc alatt szertefoszlott, mikor az egyik bokszból észre vettem egy kattanó fényképezőgépet, egyelőre nem a mi irányunkba kattant, de épp elég volt ahhoz, hogy észhez térjek és felelősségteljes nőként igyekezzem megmenteni Alexet az esetleges botrányoktól.

- Alex! Mennünk kell! – mondtam ellent mondást nem tűrően, mire elnézve a válla felett követte a tekintetem és arcáról egyből eltűnt az az őrjítő félmosoly, látszólag észhez tért.

- Picsába! – szitkozódott, miközben kézen ragadva átküzdötte magát a tömegen a hátsó bejárat felé.

- Alex! Ne! Gyere! – állítottam meg az utolsó pillanatban. Biztos voltam benne, hogy ott már vannak egy páran, mire értetlenül nézett rám, de hagyta, hogy magammal rántsam a mosdók irányába.

- Mit csinálsz? – kérdezte értetlenül, mikor berángattam magunkat a férfi mosdóba, ugyanis az legalább üres volt. – Nem is vagy te olyan... – kezdett volna bele, de inkább elhallgatott, talán most az egyszer igyekezett elfojtani magában gúnyolódásait, miközben én a mosdók sötétzöld márványpultjára mászva, megkapaszkodtam az apró ablak párkányán és felhúzva magam pár perc múlva cipőm sikeresen koppant a sötétzöld konténeren.

- Oké, sehol senki – szóltam vissza Alexnek, s mire én lemásztam a kukáról már ő is kinn volt a friss levegőn. Kellemes idő volt, jó volt egy kis friss levegőt szívni a benti alkohol és izzadtság szag keveréke után. – És most? – kérdeztem, inkább magamtól.

- Fogjunk egy taxit – tanácsolta, mire egy olyan „Na nem mondod?!” arccal bámultam rá és elvetettem az ötletet.

- Ahhoz ki kell mennünk a sikátorból, márpedig ott már fotósok vannak! – magyaráztam. – Akkor megint másszunk egy kicsikét – sóhajtottam levéve a magassarkúm, s átdobva a drótkerítésen újra hasznát vettem a több éves tornázásnak.

- Te nem vagy normális! – rázta meg a fejét, de szavait nem sértésnek szánta. Inkább mintha elismerés hangzott volna szavaiból, miközben ajkain halvány mosollyal ő is átmászott.

Az utca eléggé üres volt, csak öreg, talán már be sem induló járgányok pihentek az út szélén és a házak java része is elhagyatott volt. Nem tetszett ez a környék, tekintve, hogy pár háztömbnyire már az autópálya kezdődött. Nagyon a város szélén voltunk.

- Oké... – motyogtam. – Hosszú esténk lesz – közöltem vele a tényeket, mire csak vállat vont és elindult a város felé, mire én kénytelen voltam követni őt.

Csak ekkor esett le, hogy hosszú ideje nem megy az agyamra, nem piszkáltuk egymást, sőt, egész jól együtt dolgoztunk, ami szintén csak abszurd volt. Úgy éreztem ez az éjszaka még tartogat némi meglepetést...