12. Menekülés

Sziasztok!

Itt is van az új fejezet, remélem tetszeni fog! Várom a komikat!:)) 

Puszi, Naomi

-Sajnálom, de allergiás voltam rájuk... Pedig gyönyörűek voltak - biztosítottam. Az arcomra fagyott vigyortól szinte már fájt az arcom, és ez csak nem akart javulni. 

-Kár, de komolyan... Most majdnem megkérdeztem, hogy miért nem hívtál fel, de már mondtad, hogy nincs pénz a telefonodon. Hülye vagyok, de komolyan - kacagott fel halkan, aztán mellénk lépett a pincér. 

-Mit hozhatok? - kérdezte a sármos pincér. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy valamit ki kéne találni ezzel a fickóval kapcsolatban, amivel lerázhatom magamról Josh-t, mert a köztünk lévő bő tíz év, és az ellenszenv ellenére is szívesebben ücsörögtem volna vele szemben, mint ezzel a szőke, kotnyeles, hebrencs 19 évessel. Ezt a gondolatot hamar elvetettem, inkább próbáltam kizárni Josh beszédét, ugyanis be nem állt a szája. De komolyan, de komolyan, de komolyan. Minden második tagmondata az volt, hogy de komolyan. Már azzal is beértem volna, ha a komolyan szó helyett a tényleget használta volna, de láthatóan neki nem tűnt fel idegesítő viselkedése. 

Eszembe jutott, hogy két helyen is bebiztosítottam magam, így miután a pincér nagy nehezen felvette a rendelésünket - Josh beszédével elvettük szerencsétlen ember fél életét -, megszólaltam. 

-Megbocsátanál egy percre? Kiugrom a mosdóba - álltam fel, kezembe véve a táskám, miután a szememmel megkerestem a mosdó feliratot. 

-Csak nyugodtan - bólintott, én pedig úgy álltam fel az asztaltól, mint akit puskából lőttek ki. A mosdóban csak egy huszon-akárhány éves nő igazította a sminkjét, amit a könnyei lemostak szeméről. Kicsit odébb tőle nekitámaszkodtam a falnak, és tárcsáztam Ricsit. 

-Nem igaz, hogy nem bírtad ki egy óráig! - szólt bele azonnal köszönés nélkül. Mögötte felharsant pár ismerős nevetés, Alex, Bronson és talán Chaske nagyon jól szórakoztak rajtam. 

-Ha még egyszer meghallom azt, hogy de komolyan, felakasztom magam - vágtam vissza. 

-Tényleg? Ez furcsa, de komolyan... - húzta az agyam bárgyú hanglejtéssel, én pedig idegesen felcsattantam. 

-Fejezd be! 

-Jó, jó, oké, bocs - röhögött ki újra. Horváth Richárd ezt még nagyon megbánod! - Mit kell tennem? 

-Negyed óra, maximum húsz perc múlva hívj fel, hogy most azonnal menjek vissza a szállodába, mert mit tudom én... terhes vagy, nekem az is jó, csak hagy lépjek le innen! 

-Elég komikus lenne, ha én hívnálak fel azzal, hogy terhes vagyok nem? És miért kérsz még húsz percet? Csak nem kezded bírni a srácot? - kérdezte kacéran. 

-Én ugyan biztos nem, de elég feltűnő lenne, hogy kimegyek a mosdóból, és azonnal csörög a telefonom, hogy máris tiplizzek haza. Nem?

-Oké, akkor húsz perc múlva... - kezdett búcsúzni, de én még nem fejeztem be. 

-Bronsont add már ide kérlek! 

-Honnan tudtad, hogy itt van? - kérdezett vissza döbbenten Ricsi. 

-Az előbb hallottam ahogy röhögnek, de nem ez az érdekes, inkább add ide Bronsont! - követeltem. 

-Jó, jó, adom. Bronson - hallottam a szólítást, aztán már bele is szólt az örökké vidám hang. 

-Hey-hey, csajszi, mi a helyzet? - kérdezte nevetve. 

-Emlékszel mit ígértél nekem tegnap? 

-Persze. Kezdhetjük? - kérdezte, és szinte láttam magam előtt, ahogy a vidám, sötétbarna íriszekben valami huncutul megcsillan. 

-Kapkodjátok magatokat - kuncogtam, aztán leraktuk a telefont. 

-Ne haragudj, de tudnál adni egy szemceruzát? Csak megigazítanám a sminkem - szipogott, miközben egy gyenge mosollyal felém fordult a végig bent maradt lány. Hosszú szőke haja angyali keretet adott arcának. Így nem akartam soha kinézni. Nem akartam ilyen védtelennek, angyalinak, szentnek tűnni, mert nem voltam az. 

-Persze, egy pillanat - tettem fel a táskám a pultra, aztán túrni kezdtem. Egy normális női táska volt; volt benne minden, talán egy kisebb butikos el tudtam volna látni áruval, így beletelt egy kis időbe, míg megtaláltam, de csak sikerült. Amíg ő a szemét kente, én púdert kentem az arcomra, aztán halkan, gyámoltalanul megszólalt. 

-Köszönöm - nyújtotta vissza. - Mondd... Miért hagyod itt szegény fiút? Nagyon helyes, és rendesnek látszik. 

-Én huszonhárom vagyok, ő tizenkilenc, és ez a viselkedésünkben, és gondolkodásunkban is meglátszik. Neki talán nem tűnt fel, de hamarabb fagy be az egyenlítő, mintsem újra elmenjek vele akárhová. 

-Akkor nem gond, ha miután te elmész, én átülök hozzá? - kérdezte védtelenül. 

-Felültettek? - kérdeztem. Aprót bólintott. - Nyugodtan - legyintettem. 

-Azt hittem már kilógtál az ablakon. Minden rendben? - fogadott Josh, amikor leültem vele szemben a helyemre. 

-Igen, csak elbeszélgettem egy lánnyal bent. 

-Ja, jó. Már lassan kihűl a kajád. - Miközben a gólya év előnyeiről és hátrányairól tartott nekem kiselőadást, fel sem tűnt neki, hogy a kajámat csak összetúrtam, viszont egyre gyakrabban öntöttem magamnak bort, amit neki mellékesen nem is lett volna szabad kiadni, hisz nincs huszonegy. Legalább az alapozás felén már túl vagyok - állapítottam meg magamban. Az sem tűnt fel neki, hogy egész idő alatt meg sem szólaltam, csak a telefonom kijelzőjére vetettem olykor egy futó pillantást. 

Fél óra elteltével még mindig semmi nem történt, így mikor ő 'is' szükségét érezte annak, hogy meglátogassa a mellékhelységet, intettem a csajnak, hogy ideülhet, én pedig sietve távoztam az étteremből. Már az sem érdekelt, ha a csajszi mindent elmond neki amit hallott, én már leszartam az egészet, csak Ricsit akartam megfojtani. Amint kiléptem az utcára, leintettem az első taxit, amit megláttam, és a szállodába vitettem magam. Mellem előtt keresztbe tett karral toporogtam a lift előtt, majd a liftben, aztán trappolva végighaladtam a folyosón.

Amikor a szobánkhoz értem, arra számítottam, hogy az ajtó kinyílik, ha lenyomom a kilincset, de az makacsul tartotta magát. Előhalásztam a kulcsom, bementem a szobámba, és végigterültem az ágyamon, mikor hirtelen megcsörrent a mobilom. 

-Te hülye barom állat! - szóltam bele köszönés nélkül. 

-Bocs, de kíváncsi voltam mikor hívsz már fel dühöngve - röhögött, ahogy mögötte többen is. 

-Kurva humoros vagy... - sziszegtem. 

-Mindig is a humoromért szerettél, nem? 

-Utállak - jelentettem ki egyszerűen, de persze tudta, hogy nem gondolom komolyan. 

-Hello, csajszi, gyere az Adam's-be, a Queen Elizabeth Parkkal szemközti téren van. Tuti nem fogod eltéveszteni! - hallottam meg hirtelen Bronson kedves hangját. 

-Remélem tudod, hogy utállak! - jelentettem ki neki is. 

-Engem miért? - kérdezte egyszerre döbbent, és szomorú hangon. Persze csak színészkedett, de igazán meggyőző volt. 

-Mert te se hívtál fel, vagy verted fejbe Ricsit, amiért nem hívott! - vágtam rá. 

-És ha fejbe vágtam? - Hallottam egy csattanást, meg egy ismerős jajveszékelést, amin csak röhögtem. 

-Akkor még talán hajlandó vagyok szóba állni veled - kacagtam. 

-Ez igazán kedves tőled - jegyezte meg gúnyosan. 

-Tudom.

A taxis pár perc alatt elvitt a megadott helyre, a színes világításoknak hála tényleg könnyű volt megtalálni. Amint beléptem, körbenéztem a táncparkettet körülvevő bokszokon, de egyikben sem ültek ismerős arcok, így az egyik pincérhez léptem, aki azonnal útbaigazított. 

Az ajtó, ami mögött a csigalépcső húzódott olyannyira el volt rejtve, hogy ha akartam volna se találtam volna meg magamtól. 

A galérián a bokszokat derékmagasságig fa borítású fal, attól feljebb viszont börtönre emlékeztető rácsok választották el egymástól, meg sem lepődtem, amikor a legnagyobb, és legeldugottabb bokszban rátaláltam azokra, akiket kerestem. 

-Te aljas szemétláda - vágódtam le Ricsi mellé, magyarul szitkozódva. Mégiscsak mi magyarok tudunk a leghosszabban káromkodni, de a bővebb megfogalmazást későbbre tartogatom.

-Szevasz, csajszi - köszönt rám teljesen normálisan, vigyorogva. - Talán valami gondod van? 

-Gondom?! Rajtam múlik már régen az ambulancián vagy! - csattantam fel. 

-Akkor gyere, játsszuk le! - incselkedett velem, miközben az oldalamat bökdöste, hogy haladjak már kifelé, ő bizony le akarja játszani. 

-Isten ments! De ne felejtsd el, hogy ez bosszút kíván! - figyelmeztettem. 

-Uhh, ma este nyitott szemmel alszom - fogta meg a fejét, miközben a többiek felröhögtek. Bronsonnal kedvesen üdvözöltük egymást, Alex-szel biccentettünk, Kristennel, Nikkivel, Ashley-vel, egymásra mosolyogva köszöntünk, míg a többiekkel csak futó, teljesen átlagos üdvözlésben részesítettük egymást. 

Alig két percen belül megjelent mellettünk egy pincérnő, aki körbekínált egy speciális tálcát. Amikor hozzánk ért, mivel én nem is tudom hogyan, de Kellan és Ashley közé kerültem, Alex-szel szemben, módomban állt jobban megnézni, hogy mit ad körbe. A kétrétegű, emelt tálca tetején, apró lyukakban kémcső szerű 'poharak' voltak, amikben különböző színű löttyök kaptak helyet. A rózsaszín, piros, zöld, illetve lila italoktól a hideg is kirázott, így elvettem egy egyszerű, na jó, nem egyszerű, mert igenis élénk színe van, de kék színű... akármit. 

-Azt hittem, valami vadabbat fogsz elvenni - hajolt a fülemhez Kellan, akinek a kezében egy zöld ital lötyögött. 

-Nem iszom tusfürdőt - feleltem. 

Indulás előtt átvedlettem, és ez habár előtte nem látott, de Kellannak is feltűnt. Tekintete egy pillanatra nyíltan a dekoltázsomra esett, ami legyezte a hiúságom, főleg, amikor a kaján vigyort is megláttam a képén. Megszólalni nem volt időm, amint ráemeltem a pillantásom, egy hangos széknyikorgás hallatszott, de senki nem állt fel. Alex ugyan próbálta leplezni, hogy ő volt az, mindenki tudta, de senki nem foglalkozott vele különösebben. Bronson ugyan megkérdezte mi baja, de egy egyszerű fejrázással lerázta. Furcsán méregettük egymást egy percig, lehúzta az italát, és Julia felé fordulva megfogta a kezét, aztán elnyelte őket a tömeg. 

Kellan és én összekoccintottuk a 'poharunkat', aztán újra a fülemhez hajolt, pedig én még le se nyeltem az italomat, ami utána végigégette a torkom. Bivaly erős ez a koktél, a következő kört kihagyom. 

-Elképesztően nézel ki ma este - dicsért meg Kellan. 

-Te sem panaszkodhatsz - feleltem, aztán a társalgásra összpontosítottam. 

Ashley mondata teljességgel felháborít. 

-Valljuk be, Gabi és Alex között sokkal több lehetne mint barátság... 

-Álljunk már meg egy percre! - csattantam fel. - Alex és én meg se férünk egy szobában! 

-Alex majd felrobbant mikor Kellan és te egymásra mosolyogtatok - szólt bele Nikki. 

-Arról már nem én tehetek, hogy rá nem szokásom mosolyogni. Nem is értem honnan szeditek ezeket a baromságokat, Ricsinek is ez a mániája. 

-Teljesen egy hullámhosszon tudnátok lenni, csak egyformán makacsok vagytok. Már az első szónál megutáltátok egymást - jelentette ki Jay.

-Ott sem voltál - vontam fel a szemöldököm. 

-De olyan egyértelmű, mint az hogy hülyeség a Szaharában nagykabátot venni - forgatta a szemét Rob. 

-Na jó, szóljatok, ha kitárgyaltátok a témát, én addig megyek, és táncolok egy jót - álltam fel, jelezve Kellannak hogy engedjen ki, amit egy pillanat alatt meg is tett. 

Alex.

Julia ugyan nem minősült olyan jó táncpartnernek, mint ahogy később láttam Gabit, de határozottan nem rossz táncos. 

Már megint itt járok. Ki kell vernem a fejemből, mert egyszerűen falra mászok a személyiségétől. 

Viszont amikor megláttam, hogy Kellan úgy simult a hátához, mintha már évek óta együtt lennének, mégis heteket kellett volna kiállniuk egymás nélkül, kicsit felment bennem a pumpa. A másik irányba indultam, hogy piát szerezzek, nem értettem, mitől forrósodott fel az agyvizem. 

-Gyerünk hapsikám, nem igaz, hogy máris kifulladtál, ismerlek - jelent meg a hátam mögött Tinsel, azonnal a táncparkettre rángatva, arra is alig volt időm, hogy a whisky-s poharat lerakjam a pultra.