15. Reggel

Hellóka!

Tudom, tudom, rövid és unalmas... Sajnálom, igyekszem jobbakat hozni majd :$$

Xoxo.Bri.

15. Reggel

A forró kávé alattomosan, jólesően kúszott be az orromba, s kissé felébresztve hívogatott újabb kortyolásokra. Minél kevesebb volt a pohárban annál inkább éberebbnek éreztem magam, s mintha a külvilág is kezdett volna észhez térni. Az ajtón lévő csengő egyre többször szólalt meg, miközben vendégek váltogatták egymást, s az ablakokon betörő halvány napsugarak megvilágították az utakat, a taxik türelmetlen sorait és az emberek sietős lépteit, ahogyan egy újabb nap kezdődött mindenki számára. Érdekes volt nézni a kinti életet, miközben az emberek reflexeszűen kerülték ki egymást vagy türelmetlenül előzték meg a másikat, illetve futottak át a piroson. A járókelők idegenek voltak egymásnak, már-már ellenségesek, s mégis tökéletesen tudtak együtt dolgozni a reggeli forgatagban, ahogy a sofőrök is igyekeztek mindenféle átkot és koccanást elkerülni a munkába menet.

A kávézóban egyelőre még kevesen ültek, a legtöbben csak elvitelre kértek egy jó forró feketét és valami reggeli félét a nagy sietésben.

Úgy éreztem magam, mintha én lassultam volna le, míg az emberek jóízűen nevettek vagy csendesen újságot olvastak és szemtelenül bámultam meg mindenkit és figyeltem az itteni életet. Azt eltekintve, hogy már jó ideje vendégeskedtem itt még nem nagyon volt időm megnézni, hogy az itteni élet mennyivel másabb Magyarországtól, eddig csak a Twilight sztárjain volt a hangsúly, meg a kényszeren, amit úgy vélem lassan kezdtem magam mögött hagyni. Egyre inkább élveztem az itteni életet, s kezdtem belejönni a napi rutinokba.

- Öh, elnézést, elkérhetem? - kérdeztem percek múltán zavartan, mikor az ötveneséveiben járó férfi készült kidobni a mai napilapot, pár pillanatig kérdőn nézett rám, majd megértve célzásom halványan elmosolyodott és átnyújtotta nekem a lapot – Köszönöm – viszonoztam a mosolyát.

- További szép napot, kisasszony – felelte a férfi nagy meglepetésemre magyarul, mikor felocsúdtam a döbbenetből a férfi már a kalapját igazította kint, s el is tűnt az emberek között, s csak ajkaimon a halvány mosoly jelezte, hogy a férfi itt járt. Kellemes meglepetés volt ezen a még mindig idegen, új helyen otthoniakat találni, s mintha itt sokkal kedvesebbek lettek volna, ami meglepett, de tetszett. Talán minden magyarnak jót tenne némi környezet változás...

Végül aztán tekintetem vissza fordítottam az újságra, ahol a benzin ár emelkedéséről volt szó, valami rendőr kapitány adott interjút a közeli kertvárosban történt brutális gyilkosságról és végül a friss, szinte még ropogós sztárt pletykák sem kerülhettek ki lapokból, melyek hosszú oldalakon át folytatódtak. Hát persze, a közelben megölnek egy szegény kislányt, majd elássák a hátsó kertben, de még Adam Lambert használt alsónadrágja is nagyobb hírnevet kap... Szégyen.

Figyelmem végül aztán megakadt az egyik cikken, ahol én és Alex slisszoltunk ki a hátsó kijáraton a múlt éjjel, valahogy sejtettem, hogy sikerült lekapniuk, de szerencsére az valamiért már elkerülte a figyelmüket, hogy aztán a mosdókba menekültünk. Képzelem hogy csöpögne az a cikk a pikánsabbnál pikánsabb találgatásoktól...

Gabriella és Alex látszólag túltették magukat az ellentéteken, s egyre inkább élvezik egymás társaságát. Vajon hova tűnhettek az éjszaka közepén, miközben barátaik vissza vonulót fújtak a bulizástól? Sok kérdésbe ütközünk valahányszor ők ketten vannak egy képen, de válaszokra még várnunk kell, rengeteg rajongót érhet újabb csalódás, ha a kettejük története folytatódik.

A cikket olvasva majdnem felnevettem, hihetetlen volt még mindig számomra, hogy ezek a szennylapok mennyi mindent össze tudtak írni alig pár óra alatt, elképesztő volt a fantáziájuk, s nem tudtam mást tenni csak jót szórakozni a sorokon. Rég túl voltam azon a ponton, hogy ez miatt mérgelődjek.

Mindenesetre a kávét kifizettem, s az újságot kidobva újra kiléptem a kissé már nyugodtabb utcára. Az autók zaja betöltött mindent, ahogy türelmetlenül, fék csikorgatva álltak meg egy-egy pirosnál.

Gondolataimból a telefon csörgése zavart meg, amin Ricsi neve villogott.

- Igen? - vettem fel.

- Hali Gabi, mond csak, nincs kedved felhívni drága jó apukádat? - kérdezte, hangja nyűgös volt és kissé mérges.

- Mer? - értetlenkedtem.

- Az elmúlt fél órában hatszor hívott, ugyanis téged nem ér el...

- Megmondtad, hogy új telefonszámom van? - kérdeztem.

- A francba! - sziszegte, s hallottam, ahogyan a homlokára csap. - A jó büdös... - kezdte volna, de inkább elhallgattattam.

- És mit akar? - kérdeztem türelmetlenül, apám említése kissé elrontotta a kedvem.

- Veled beszélni, érdeklődni, hogy jól vagy-e – magyarázta Ricsi egyértelműen, mire csak szemet forgattam és leintettem egy taxist.

- Pár perc és a forgatáson vagyok, majd onnan felhívom – búcsúztam el, s bontva a vonalat homlokom a hideg üvegnek nyomtam.

Sosem volt felhőtlen viszonyom apámmal, tekintve, hogy ő mindig csak a munkájának élt, s a szeretetemet pénzel és drágábbnál drágább ajándékokkal igyekezett megvenni. Ahogyan aztán az évek teltek benőtt a feje lágya, de sosem tudta helyre hozni azt a sok gyermek évet, amit elhalasztott az életemből. Az utóbbi években kezdett keresni, de én nem nagyon foglalkoztam vele, makacsul haragudtam rá és nem tudtam magam túl tenni ezen.

- Sziasztok! - köszöntem oda a többieknek, majd pár mondtad után inkább felhívtam apám.

- Gabi? - vette fel azonnal a telefont, mire megköszörültem a torkom és bólintottam.

- Szia! Hogy vagy? - kérdeztem unottan.

- Élek, épp most érkeztem meg Hong Kongba – felelte. – Veled mi van? Hallottam kimentél Amerikába valami tini film miatt...

- Úgy van – motyogtam – Én is élek, gondolom nem sokára konferenciád... - utaltam arra, hogy én inkább letenném a készüléket.

- Igen, tényleg készülnöm kellene rá... akkor majd még beszélünk, szia Gabi – motyogta végül zavartan, s mire válaszolhattam volna kinyomta a telefont. Az esetek nagy százalékában ennyiből állt a beszélgetésünk, idegesítő, udvariassági körök majd zavart, átlátszó hazugságok, hogy letehessük a telefont. Igazi apa-lány kapcsolat...pf!