6. Udvarló

Kellemes olvasást mindenkinek, szeretettel várjuk a komikat:))

Naomi S. 

Lehet játszani az elérhetetlent, és
azt, aki mindenkit elér... De ha érzel-
mek kerülnek a képbe, az már régen
nem játék. ~saját.

-Bocs - álltam fel a padról, kezembe véve a telefonom, ami hangosan üvöltötte a Moves like Jagger-t, a képernyőjén pedig Lili száma villogott. Vigyorogva vettem fel a telefont, bár tudtam, hogy nem lesz olcsó mulatság. - Halihóó! - vigyorogtam, és bezártam magam mögött a konditerem ajtaját. 

-Hát hello asszony! Mi újság az Újvilágban? - kérdezte röhögve. 

-Semmi különös - vontam vállat. - Igazából a nap 24 órájából 14 órában halálra unom magam - forgattam a szemem, és leültem az egyik lakókocsi lépcsőjére. 

-Ne mondd már! 14 éves korod óta Amerikába akarsz menni, most ott vagy, tök ingyen, és még csak élvezni se tudod - hitetlenkedett. 

-De, komolyan. A stábból egy valakivel jövök ki úgy igazán, a többiek... blaaah - utánoztam okádást, kicsit színpadiasan. - Ricsi meg... Rá sem ismerek. Mindenkivel kijön. 

-Sokat változott gimi óta - ismerte el. 

-Na de most te mesélj - váltottam témát. - Otthon már elindultak a pletykák? - kérdeztem. 

-Ohh, nem akarod tudni! Már arról is kering egy pletyka, hogy Kristen és Robert miattad vesztek össze - röhögött. 

-Nem mondod komolyan! - csaptam a homlokomra. A csattanást hallva Kellan rám emelte a tekintetét. Ott állt a szemben lévő büfé előtt, és az emlegetett párossal beszélgetett. Vetett rám egy szívdöglesztő mosolyt, én pedig megint egy elfuserált, antiszociális rajongónak éreztem magam, akinek már azért is csorog a nyála, hogy egy pillanatra láthassa Kellant. Vagy bármelyik másik színészt. 

-A Starity-n, meg a Neon-on van fent egy csomó cikk rólad is, Ricsiről is, erről az egészről... Majd nézd meg. Bocs, de nekem most mennem kell, órám lesz - nyöszörögte. 

-Okés, és kösz hogy hívtál! Amit mondtál, azt majd megnézem - kezdtem én is búcsúzkodni. 

-De ne húzd fel magad! - figyelmeztetett. - Puszilom Ricsit! 

-Átadom - vigyorogtam, és ahogy meghallottam a búgó hangot, én is kinyomtam a telefont. Lévén hogy nem volt nálam a laptopom, a pletykák elolvasása még váratott magára. 

Végül inkább visszamentem a kondiba a srácokhoz, és visszaültem a helyemre. 

-Komolyan ez a legjobb időtöltésed? Eseménydús az biztos - gúnyolódott az időközben visszatért Alex. 

-Miért, mit kéne csinálnom? Nyálcsorgatva ugrándozni az éppen forgató színészek körül lehetetlenné téve a forgatást? - kérdeztem ingerülten. Alex lassan tényleg kiverte a biztosítékot. 

-Talán még az is jobb lenne, mint hogy itt ülj nyolc hónapon át minden egyes nap - vágta rá. 

-Neked mi a franc bajod van?! - csattantam fel. 

-Semmi - fújtatott dühösen. Úgy éreztem felrobbanok, sikerült teljesen kihoznia a sodromból. 

Az ajtó hangosan csattant mögöttem, ahogy nagy lendülettel távoztam. Először úgy terveztem, hogy a számunkra bérelt Fordba pattanva meg sem állok a szállodáig, de aztán csak kinyitottam a kocsi ajtaját, beültem, és egy kis halk zenét kapcsolva rágyújtottam. 

A cigi hanyagul lógott a kezemben, amíg a kavicsokból próbáltam egy normális mintát kihozni a cipőmmel, kevés sikerrel. 

-Mizu, csajszi? - lépett mellém hirtelen a semmiből felbukkanó Kellan, és felém tartva a cigijét, kért egy kis tüzet. Odanyomtam a cigije végéhez a lángoló öngyűjtót, aztán tovább bambultam ki a fejemből. - Te aztán bőbeszédű vagy - jegyezte meg röhögve. Hiába a bennem tomboló vad rajongó, az álcám, hogy leszarom az egészet, és a dühkitörésem Alex miatt erősebb volt. Lévén, hogy az elsőt nem mondhattam el, maradt a második, és nem fogtam vissza az igazán bő szókincsemet. 

-Az a barom vadállat felbaszta az agyam - dühöngtem, és eltapostam a csikket. 

-Ki? - kérdezte kieresztve a bent tartott füstöt. 

-Alex, hát ki más? - kérdeztem gúnyosan felhorkanva. 

-Mit vétett már szerencsétlen ember? - röhögött ki. 

-Nem röhög, együtt érez! - szóltam rá. 

-De most komolyan. Mit csinált? Esküszöm, még egy szót se beszéltetek, mikor már utáltátok egymást! Mikor hazamentek, mit fogtok csinálni? Távutálni egymást, vagy mi? - kérdezte, annyira elhadarva a végét, hogy beletelt egy percbe mire kibogoztam a szavak értelmét, aztán továbbra is fújtatva válaszoltam. 

-Ja, valami hasonlót terveztem. 

-Pedig nem rossz alak, csak nincs épp a toppon. Bevallom őszintén, szerintem egyszerűen annyi a kínja veled, hogy most válik el, és egyszer csak felbukkansz, és túl jól nézel ki - nézett rám, de arca most őszinteségről, és nem gúnyos viccről árulkodik. 

-Ez hízelgő, de ha az az ára, hogy elcsessze a kedvem, akkor köszönöm, nem kérek belőle - emeltem fel a kezem, és a térdemre könyökölve nézelődtem tovább. A barikádon, és a többrétegű testőrségen túl ott álltak a rajongók. Plakátokkal, fotókkal, előre elkészített Team XY pólókkal, fényképezővel, kamerával, és alkoholosfilccel felfegyverkezve várakoztak kedvencük felbukkanására. Közben barátkoztak egymással, nevetgéltek, ilyesmi... és kezdtek hiányozni a barátaim. - Mit tudom én hány ezren vágyakoznak arra, hogy csak hozzájuk szóljon, miért nem őket cseszegeti? Mérget vennék rá, hogy még azt is élveznék - néztem a "fanok" felé, Kellan pedig megvetően felhorkant. 

-Tudod milyen kiábrándító ez az egész? Sosem tudod, hogy ki miért akar hozzád közelebb kerülni, vagy hogy kit lát benned, esetleg hogy rajtad akar e felkapaszkodni... Lassan tényleg csak a nálunk híresebb sztárokkal lehet normálisan randizni, de azzal az a baj, hogy a paparazzik két oldalról tudnak támadni - magyarázta flegmán méregetve a rajongók hadát. - Félre ne értsd, imádom a rajongókat, de tényleg, csak nehéz az élet - sóhajtott huncut vigyorral rám nézve. 

-Héé, Kel - sietett felék Kris, megszakítva ezzel a nem túl hosszú társalgást. - Gyere, mi jövünk. - A megszokottal ellentétben, Kris rövid, fekete, kócos haja helyén, egy barna paróka csücsült, kék szemén csokoládébarna kontaktlencsét viselt. 

-Léptem. És higgadj le, kicsi lány, nem éri meg - szólt még hátra a válla felett, majd barátilag átkarolva Kris nyakát elballagtak a kamerák felé. 

Össze-vissza kanyarogtam a városban, olyan helyet keresve, ahol a kocsit hagyhatom. Tizenöt-húsz perc keresgélés után aztán találtam egy ingyenes mélyparkolót, ráadásul nem egészen egy saroknyira tőle találtam egy kávéházat is, ezért a napom határozottan kezdett jobb irányt venni. 

A pultnál ülve lóbáltam a lábaim, míg az étlapot olvasgatva mérlegeltem, hogy mit is akarok rendelni, végül egy habos capuccino, és egy baracklekvárral töltött péksüti mellett döntöttem.

-Mit hozhatok? - lépett elém egy magas, szőke, kék szemű srác. Vékony testalkata volt, mégis izmos volt, de nem annyira mint... Na nem, erre nem gondolok! Az a barom elrontotta a napom, és még csak magyarázata sincs. Kedves vigyora volt, huncutul csillogó kék íriszei kíváncsian fürkésztek. 

Nem törődve idegesítő, kíváncsiskodó tekintetével elmondtam a kérésem, aztán megvártam míg kihozta. 

-Nem ide valósi vagy, ugye? - somolygott az orra, alatt. 

Megráztam a fejem. - Még csak közel sincs - feleltem titokzatosan. 

-Érezni az akcentusodból. 

-Te aztán tudod, mit kell mondani egy lánynak - feleltem szarkasztikusan. Öblös nevetése egy percre kibillentett a folyamatos duzzogásból, de tényleg csak egy pillanatra. 

-Bocs, nem azért mondtam... Aranyos, tényleg. 

-Mondtam, hogy tudod - nevettem fel, ezúttal tényleg azt állítva, hogy tudja. 

Fél óra csendes falatozgatás után amikor fizettem, és a szőke srác visszaadott, a pénzzel együtt visszacsúsztatott egy cetlit is. Kifelé menet elolvastam a macskakörmös írást;

Van kedved eljönni velem valahová? Megmutathatném a várost, de akár egy egyszerű vacsorában is benne vagyok... A nevem Josh. Hívj fel, hogy meg tudjuk beszélni. 

[Mobilszám]

Elvigyorodva sltáltam a mélygarázs bejárata felé, aztán úgy döntöttem, talán egy-két nap múlva felhívom, de estig minimum várok. Játszadozni akartam egy kicsit, nem akartam könnyen adni magam, azt akartam hogy szerezzen meg, pedig szegény srác semmit nem mozgatott meg bennem. Abszolút távol állt tőlem az ő stílusa, és a kisugárzása sem fogott meg, de mivel Kellan-ért inkább rajongok, Alexet ki nem állhatom, Bront inkább testvérnek tekintek, Ricsire pedig nem tudok úgy tekinteni, kellet találnom valakit, akivel lefoglalom magam, és adni akartam egy esélyt a srácnak is; mégsem ítélhettem el elsőre. 

-Merre jártál? - kérdezte Ricsi este, amikor beléptem a lakosztály ajtaján. 

-Kódorogtam egy kicsit a városba - vontam vállat. - Kicsit eldurrant az agyam, nem akartam még egyszer találkozni Alexszel, mert meg találtam volna folytani - forgattam a szemem, mikor a pulcsim felakasztottam egy fogasra a szobámban, és a cipőmtől is megváltam. 

-Szia, Gabi - horkant fel Alex, akit mikor kiléptem a szobából, meg is láttam; Kellan, Alex, Bronson, és Ricsi ott henyéltek a kanapén, valami bárgyú sorozatot bámultak. 

Bron és Kel visszafolytottak egy vigyort, Alex megvetően nézett utánam, mikor mezitláb elhaladtam mögöttük, míg Ricsi csak rájuk nézett, és megrázta a fejét. 

-Nehogy azt hidd, hogy zavarba hozod. 

-Nem hát - vágtam közbe. - Amit nem mondanék a szemedbe, azt nem mondom a hátad mögött sem, Alex. 

-Brutálisan őszinte a csaj - forgatta a szemét régi cimborám. 

-Mentem telefonálni - ugráltam be a szobába. 

-Csak nem felszedtél valakit? Máris? - kiáltott utánam Ricsi. 

-Nem én. Ő szedett fel engem - feleltem. A szobámban álló tükör éppen olyan szögben állt, hogy egy pillanatra láttam rajta Alex eltorzult arcát. Egy pillanatra féltékenységnek hittem, végül aztán inkább dühnek tituláltam, és betudtam a kondiban illetve az itt elhangzottaknak.