4. Játék

Sziasztok! 

Meghoztam a negyedik fejezetet, remélem ezután is tetszeni fog a történet:))

Puszi, Naomi

A fogadás a hiszékenyek sportja.

 Én inkább Bronsonnal és Ricsivel társalogtam, a többiekkel annyira nem jöttem ki, róluk megmaradt az eredeti véleményem; felfújt hólyagok. Bár ebben a társalgásban sem volt túl nagy részem, a fejfájás némiképp tompította a beszélőkém, azért próbáltam ébredezni. 

Csendben körbenéztem a kávézóban, és bár mikor beléptünk akkor is láttam a billiárd, illetve csocsóasztalokat, de akkor valahogy nem jutott el a tudatomig, mi is az valójában. Most, valamivel értelmesebb, emberibb formában már természetesen eszembe jutottak a kedves emlékeim a csocsóasztalokkal kapcsolatban, nem volt kérdéses, hogy játszani akarok. 

Szó nélkül néztem az asztal túlsó oldalán helyet foglaló barátom felé, és epekedő tekintettel, egyértelmű vigyorral meredtem rá. 

-Már vártam, mikor esik le - sóhajtotta feltápászkodva az asztaltól. Vicces, hogy három éven keresztül nem is tudtunk megmaradni egy légtérben, annyira utáltuk egymást, most pedig szavak nélkül értettünk egymást, vagy félszavakkal folytattunk eszmecserét a világ nagy dolgairól... Humoros. 

Jóformán ugrándozva követtem Ricsit az egyik csocsóasztalig, és álltam be játszani. Feltűnő csend volt a kávézóban, a körülöttünk helyet foglaló emberek vagy egyedül voltak, vagy egyszerűen olyan csendben beszélgettek, amennyire csak tudtak. A mi asztalunk ugyan kicsit hangosabb volt, de ők sem voltak zavaróak, mégis mikor Tinsel megkérdezte, hogy hová tűntünk, tisztán hallottam az érteltetlenkedő válaszokat, végül Bronson észrevett minket. 

Mi akkorra már bedobtuk az első labdát, és elkezdtük a játékot. Egyikünknek sem sikerült még betalálni a kapuba, de én már egyszer közel voltam ahhoz, csak a kapufáról kipattant. 

-Mire játszotok? - állt meg az asztal egyik végében Chaske, és belekortyolt a kávéjába. 

Ricsivel egymásra néztünk, és látva a fölényes vigyorát, válasz nélkül hagytam Chaske kérdését, és inkább őt figyelmeztettem;

-Eszedbe se jusson! - sziszegtem élesen. - Ez egy kávézó - tettem hozzá. 

-Azt hittem nincs köztetek semmi - jegyezte meg Alex epésen. 

-Ha nem tudod miről van szó, inkább fogd be - feleltem egyszerűen. A következő percben a kapusommal lőttem egy gólt, a labda hangos csapódással ütközött a játékasztal falának. 

-Egyébként miről van szó? - kérdezte Tinsel, mellőlem figyelve ahogy újabb gólt lövök. 

-Arról, hogy a vesztes bújik e - felelt helyettem Ricsi, és bár próbált taktikázni, egy ügyes rántással kivédtem gyenge próbálkozását. 

-Mit csinál? - kérdezte Bronson, olyan röhejes arcot vágva, hogy bár tudtam, hogy erre játszik, elröhögtem magam, és Ricsinek végre sikerült gólt lőni. De nem bántam, azt az arcot látni kell. Még mindig én vezettem kettő-egyre. 

-Kösz, tesó - veregette egy pillanatra hátba Bronsont Ricsi, aztán visszafordult a játékhoz. 

-Hány labda van? - kérdezte Tinsel. 

-Tizenegy. 

Még két pont előny után Bronson nem hagyhatta, hogy Ricsi veszítsen, így átvette tőle a két támadókkal felszerelt rudat, és így próbálta barátját, és immár magát előnyhöz juttatni, de védekezésben mindig jobb voltam. Amíg én védtem, és próbáltam hátulról gólt lőni, Kiowa beállt hozzám előre, és az én passzomra várt. 

Végül 4-7-re győztünk, a visszavágóban, felcserélt partnerekkel pedig 6-5-re. A második menet előtt Alex és én kötöttünk egy fogadást (és közben persze nem bírtuk ki, hogy ne tépkedjük tovább egymás idegeit), miszerint ha megint mi nyerünk, vesz nekem egy doboz cigit, és egy üveg piát, de ha a másodikban veszítünk én jövök neki piával. 

Nem tudom, Alex és én köztem már a bemutatkozáskor is inkább ellenszenv húzódott, mint szimpátia, és azóta egyikünk sem törte magát túlzottan, hogy megszeressük egymást. Tipikus rosszfiús, szívtiprós külseje ugyan nem volt elítélendő, valahogy mégsem fogott meg. Pedig azt nem lehet mondani, hogy nem a zsánerem, egyszerűen csak... pont ő nem az. 

-Hát Alex... Asszem jössz nekem egy csekélyke is ajándékkal - kacsintottam kihívóan a zsörtölődve helyet foglaló férfira, aki gúnyos, és legyőzött vigyorral felelte;

-Jól van, nem kell ennyire örülni annak a csinos kis fejednek. 

-Ejnye, Alex, hisz még csak most ért véget a házasságod - rázta a fejét vigyorogva Chaske, de a barátja metsző tekintetét látva inkább befogta. 

-Milyen cigit kérsz? 

-Zöld Pallmall-t - feleltem gondolkodás nélkül. 

-Hol tanultál meg így csocsózni? - kérdezte Tinsel. 

-Kocsmában nőttem fel - vigyorogtam bennfentesen Ricsire. Mindig azt mondogattuk, aki valami ilyesmi játékban jó volt, hogy kocsmában nőtt fel... hisz a mi játékainknak a lehető legcifrább káromkodások is elengedhetetlenek kellékei voltak. 

Tévedtünk: délután nagyon is volt forgatás. Éppen azt a jelenetet vették, amikor Taylor és Kristen a parton beszélgetnek, és elcsattan egy csók, majd egy pofon is. Pár percig csendben elnézegettem az egyik kamera mellől a jelenetet, de aztán azt megunva inkább össze-vissza kezdtem sétálgatni. Lementem a tengerpartra is, ahol a Quileute törzs jeleneteinek egy részét fogják felvenni, leültem a homokba, és előhúzva egy szál cigit, rágyújtottam. 

Elgondolkoztam egy kicsit ezen az egészen, egészen onnantól, hogy először beszéltem Karennel telefonon. És bár még mindig nem tudtam, hogy voltaképp mi is a bajunk egymással, mármint Alexnak és nekem, de azért arra rájöttem, hogy Bronsonon kívül talán senki nem került hozzám, mégis sokkal hangsúlyosabb volt az ellentét köztünk, mint köztem és bárki más között. 

Figyeltem, ahogy a cigi füstje gomolyogva száll fel az amúgy is szürke égbe, aztán elnyomva a csikket bekaptam egy mentolos rágót, és visszafele kezdtem sétálni. 

-Szevasz, kicsilány - hallottam meg a mély orgánumú hangot a hátam mögül, aztán a hanghoz társult a mindent elsöprő látvány is; Kellan, mint mindig most is észvesztően dögös volt, vigyora szinte kettéhasította a fejét, a forgatás miatt feketére festett haja rövidre nyírva gubbasztott a feje tetején. - Milyen volt az este? 

-Fekete - feleltem, mert valóban néhány jelenet egészen feketén villódzott a tudatomban, valahányszor megpróbáltam felidézni őket. - Már ami. Neked? - kérdeztem. 

-Igazán... kellemes - vigyorgott kajánul, majd egy kopasz, kalapos muksó (gondolom a rendező), intett neki, ezért ott kellett hagynia, én pedig ismét a farkasok edzésén, a konditeremben kötöttem ki. 

-Csősztök - léptem beljebb. Egyhangúlag visszaköszöntek, én pedig helyetfoglaltam az éppen szabadon álló felülő... akármire, és a hangosan dübörgő rockot hallgatva figyeltem ahogy edzenek, viccelődnek, nevetgélnek. 

Kicsit hátrébb megláttam egy kosárpalánkot, kisebb helyet hagyva a különböző kondigépek és a kosársarok között. A narancssárga labda ott árválkodott a sarokban, én pedig mint ex-kosaras nem hagyhattam ki a kínálkozó alkalmat. Gondolkodás nélkül szeltem ketté a labda és köztem lévő távolságot, hogy egy pár pattogtatás után kosárra dobjak; sikeresen. 

-Kosaraztál? - lépett mellém Bron, kezében a narancssárga gömbbel. 

-Pár évig igen - bólintottam, elvéve a kezéből a felém nyújtott labdát. - Nem sokáig, és nem komolyan - vontam vállat. 

-Ahhoz képest... - mondta, mikor a következő dobás is belement. 

-Tudod, ezt a szöveget máshol is el lehet sütni - szólalt meg Bronsonnal egy időben Alex is, aki épp akkor állt fel fekvenyomásból, utalva az utolsó mondatomra. 

-Ha te ezt a mondatot máshol hallod, akkor ott már komoly gondok vannak a... teljesítményeddel, maradjunk ennyiben - jegyeztem meg csípősen, Bronson pedig felröhögött. 

-Hát Alex, emberedre akadtál - ütögette meg haverja vállát Kiowa, jelezve, hogy az említettnek ideje lenne felállni. 

-Ne nézz így rám, mert meggyulladok - szóltam rá, utalva arra, hogy igazán befejezhetné a bámulást. A férfi feleszmélve, és magában dohogva fordította el tekintetét, hogy haragját helyettem, a különböző súlyokon töltse le. 

-Hé! - kiáltottam fel, mikor egy kéz kiütötte a kezemből a labdát; reflexből utána kaptam, aztán Bronson továbbra is ostromozó kezei elől a hasamhoz szorítottam a labdát, az az idióta hátulról körbeölelve próbálta elszedni a kezemből. 

A végén nevetve rogytam térdre továbbra is a labdát védve, és az Istenért se adtam volna oda neki. 

-Ti mit csináltok? - kérdezte nevetve Chaske. 

-Szenvedünk. Leginkább - feleltem nevetve, vagy felsikítva, amikor Bro volt olyan kedves, hogy csikizni kezdte az oldalam. - Áááh! - visítottam.

Ahogy tegnap éjjel is a klubban, most is éreztem magamon egy perzselő pillantást, ami végigjárta az egész testem, kissé tovább elidőzve egy-két testrészemen. A tegnapi nappal (éjszakával) ellentétben ezúttal próbáltam megkeresni a pillantás tulajdonosát, de ez apró akadályba ütközött; mindenki minket nézett. 

Fáradt lihegéssel léptem ki a hűvös szabadba, vigyorogva bámulva újdönsult barátomra, aki szintén hatalmas mosollyal az arcán lépett utánam. 

-Bolond egy csaj vagy, az biztos - röhögött. 

-Sose voltam normális - ráztam a fejem. Annyira... természetesnek, és megszokottnak tűnt vele beszélgetni, hogy már most tudtam; hiányozni fog, ha majd hazamegyek. Viszont ez az időpont /szerencsére/ jó távolinak tűnt, és olyan volt, mintha csak egy illúzió lebegne a szemem előtt; Mintha egyszer majd ezt is meg kéne egyszer tenni, de csak kéne... Bronson már most közel került hozzám, bár eredetileg úgy terveztem, hogy senkit nem engedek közel. De annyira hasonlít a személyiségünk, és olyan kisugrázása, és dumája van a kölyöknek, hogy egyszerűen az ember nem tudja nem szeretni. Mindketten őrültek és hülyék vagyunk, és ebből nem is csinálunk túl nagy gondot, ráadásul /normális esetben igen, én is az vagyok/ mindketten közvetlenek vagyunk. Talán ez tetszett meg benne, mégsem tudtam úgy nézni rá, mint potenciális férfijelöltre.