5. Élmények

Jó olvasgatást!

Xoxo.Bri.

5. Élmények

Egy szellemes kis nőnek nincs
halálosabb ellensége az unalomnál.

Bronsonnal még beültünk egy gyorsétterembe, ugyanis borzasztó volt hallani, hogy mennyire megéhezett az edzés közben, alig bírtam vissza tartani a röhögésem, amit ő is észrevett, s megjátszott haraggal vetett rám pár lapos pillantást.

Nagyon is irritált, ahogyan az emberek összesúgtak mellettünk, ahogy haladtunk az étterem felé, bosszantó volt, hogy öt percenként meg kellett állni, hogy Bronson autogramot tudjon adni pár bátor rajongójának, akik oda mertek hozzá menni, s meglepett, hogy a fiú milyen türelemmel és barátsággal elegyedett szóba velük. Nekem erre nem lenne türelmem az biztos!

- Végre! – sóhajtotta hosszú percek múltán, mikor végre leültünk az egyik eldugott asztalhoz egy-egy hatalmas pizza szelettel a kezünkben.

- Nem is értem miképp van türelmed hozzájuk – mondtam ki végül a gondolataimat.

- Nézd, lehet, hogy én vagyok a színész, de miattuk vagyok ismert, hálás vagyok értük és ennyit igazán megtehetek – magyarázta. – Különben is, legyezgetik az önbizalmam – vigyorodott el viccelődve.

- Mert nincs elég nagy egod – mondtam csípősen, apró vigyorral az arcomon, mire ő lenyelve a szájában lévő falatot kiöltötte rám a nyelvét és újra hatalmasat harapott a pizza szeletből.

Egy óra is eltelhetett mire haza vergődtem, s egy gyors zuhany után beültem a tévé elé, hogy valami ócska, elcsépelt, szerelemtől fröcskölős szappanoperát megnézzek. Hiába, ha nincs ló jó a szamár is. Aztán végül teljesen másra akadtam...

Valamelyik zenecsatornán újabb Eclipse részletet mutattak be, aminek kapcsán aztán én is szóba kerültem, s a múltkori est pár részlete is, ehhez kapcsolódóan Alex válása is helyet kapott a pár perces videóban.

- Hogy érzi magát a történtek után? – kérdezte a riporter, a férfi látszólag nagyon unhatta már az e fajta kérdéseket, mert alig észrevehetően sóhajtott egyet, s válaszolt;

- A feleségemmel békében váltunk el, semmi okom nincs, hogy panaszkodjak, mert szerintem ez egy barátság kezdete, amiben remélhetőleg a fiúnk sem szenved kárt a jövőben... Jobban belevetem magam a színészkedésbe és majd meglátjuk mi sül ki belőle – vont vállat.

- El akarja még kötelezni magát a jövőben? – jött az újabb kérdés.

- Ha megtalálom azt a nőt, akit hozzám rendeltek biztos vagyok benne, hogy megragadom az alkalmat – felelte homályosan a színész.

- Elképzelhető, hogy a rajongók közül találj rá az igazira? – Talán már nincs is olyan sztár, akinek ezt ne tették volna fel.

- Semmi sincs kizárva – felelte tömören mélybarna szemeit a kamerába fúrva, úgy éreztem mintha engem nézne, miközben ajkai féloldalas mosolyra húzódtak. Pár pillanatra elidőztem férfias vonásain, kócos, tökéletesen beállított haján és szépen metszett ajkain...

- Gabi, itthon vagy? – hallottam meg Ricsi hangját a kulcs zörgés kíséretében, mire úgy kapcsoltam ki a tévét mintha valami tiltottat néztem volna. A szívem valamiért a torkomban dobogott.

- Csak nem homopornót néztél? – vigyorgott gúnyosan.

- Az ágyad alatt találtam – viszonoztam mosolyát, mire szépen szólva elküldött a halál egy bizonyos részére, amin csak nevetni tudtam. – És amúgy hol maradtál ennyi ideig? – kérdeztem szórakozottan.

- A srácokkal beszélgettem, mit tettél te Alexel? – kérdezte cinkosan rám pillantva.

- Hogy érted? – értetlenkedtem, miközben elnyúlva a kanapén figyeltem a 'konyhában' való ténykedését.

- Hát olyan... mogorva lett, Kiowa azt mondta, hogy miattad, mire Alex valamit morgott az orra alatt és egyáltalán nem barátságosan nézett Kiowára... – magyarázta rosszat sejtve.

- Csupán válaszoltam a csipkelődéseire, nem tehetek róla, ha a lelkére veszi... – vontam vállat. Miért gondolkodtam el komolyabban azon, hogy a férfi megsértődött rám? Hagyjuk!

- Majd meg szokja – hagyta rám a dolgot, majd arrébb lökve a kanapén leült mellém egy jól megpakolt tálcával. Kérdőn nézett rám, mire megráztam a fejem. Nem voltam éhes.

- Bronsonnal beültünk enni – magyaráztam.

- Még a végén féltékeny leszek – mondta csipkelődve, mire csak prüszköltem egyet és bekapcsoltam a tévét, hogy ne legyen olyan nagy csend. Irritált. – Viszont inkább megnyugodtam – mondta végül, mire értetlenül pillantottam fel rá. Eléggé le voltam csúszva a kanapéról...

- Mert? – adtam hangot a tudatlanságomnak.

- Annyira lázadsz ez ellen a forgatásos mizéria ellen, hogy az valami elképesztő – mondta. – Reméltem, hogy azért találsz barátokat.

- Nem kellenek innen barátok – motyogtam. – Egyszer úgyis el kell mennünk, nem? Hát akkor minden fussak fölösleges köröket?

- Mert néha a fölösleges körök megváltoztathatják az életedet...

Másnapra kicsit elgondolkodtam Ricsi szavain, de különösebb változást nem hozott a napomba. Figyeltem a forgatást, néha kimentem cigizni társasággal vagy a nélkül. Mindegy volt.

- Azért ennyire ne unatkozz – hallottam meg Kellan hangját, majd megfordulva egyből szembetaláltam magam féloldalas mosolyával. Sápadt volt, akár egy vámpír. A szőke szerintem jobban állt neki.

- Már cigizni sem szabad? – kérdeztem.

- Ez hányadik is? – kérdezte felvont szemöldökkel, mire inkább csendben maradtam. Valóban; egy fél dobozzal már biztosan elszívtam. Milyen nőies...

- Nem illik ilyet kérdezni – vágtam végül vissza, noha tudtam, hogy nagy hülyeséget válaszoltam.

- Ja, biztos – mosolyodott el mindent tudóan. – De nem hibáztatlak, ezek tényleg uncsi jelenetek – vágott egy apró fintort, mire akaratlanul is felnevettem.

- Na, látod! – vigyorogtam elégedetten, mire csak felnevetett, s elnyomva a csikket egy köszönéssel vissza ment a többiekhez. Valami volt. Valami más volt, ha vele voltam. Úgy éreztem magam mintha valóban egy nyálcsorgató rajongó lennék, nem tudtam vele olyan normális lenni, mint a többiekkel. Kiábrándító.

Percekig még a cigi füstjét bámultam, majd azt is megunva inkább a farkasfiúkhoz mentem, remélve, hogy Bronsont is ott lelem, vagy legalább Ricsit. Nem csalódtam, noha Ricsi Jacksonnal és Nikkivel ütötte el az időt Bronson az egyik fekvőn ügyeskedett, majd mikor meglátott egy boldog mosollyal üdvözölt.

- Mizujs? – kérdezte.

- Mizu, mizu, mizu... – csúszott ki a számon magyarul a dalszöveg, mire pár szempár értetlenül nézett felém. – Ne akarjátok tudni – mondtam angolul. – Amúgy semmi, veletek? – kérdeztem.

- Nem több – felelték szinte egyszerre, hosszú percekig csak ácsorogtam köztük és gondolkodtam, hogy mit is mondhatnék. Nem nagyon találtam témát, így inkább csak leültem az egyik bordásfal tövébe és bámultam mindenfelé.

- Élményekben gazdagon fogsz haza menni, ha ezt így folytatod – mormolta elégedetlenül Chaske, mire nem tudtam mit mondani.

- Ötleteket – mondtam végül, mikor még mindig hitetlenkedve bámult rám.

- Az emberek ölni tudnának, ha egy helyiségbe kerülnének velünk, ő meg leül és csak bámul maga elé – hitetlenkedett Kiowa.

- Mert én nem tartozom azok közé – válaszoltam durcásan. Én csak a szeretteimért ölök, senki másért! – Én én vagyok! – tettem még hozzá.

- De ki vagy te? – kérdezte valaki, de nem tudtam kihez kötni, majd csak Alex hátát láttam, ahogy felkelve az egyik súlyokkal megrakott gépről kiment a teremből.

- Bal lábbal kelt – vont vállat szórakozottan Bronson.

- Vagy csak nagyon rá hangolódott a szerepére – mormoltam csak úgy mellékesen, mire páran felnevettek és helyeslően bólintottak. Kezdem azt hinni, hogy Paul és Alex nincsenek is olyan távol egymástól....