3. Adottság

Hellóka!

Jó olvasást! <3 :D

Xoxo.Bri.

3. Adottság

Kerüld a másnaposságot – maradj részeg!

Ijesztő volt belegondolni, hogy ezeknek a testőröknek valóban fontos szerepe volt, hogy tényleg ekkora állatok kellettek a sztárok biztonságához, hogy a rajongók nehogy szét tépjék őket. Hogy vesztheti el bárki is a fejét egy másik ember láttán? Sosem értettem, ezért sem vittem sosem túlzásban a rajongást, nekem lett volna megalázó a rajongók tömkelegében ácsorogni és tűrni, ahogy áttaposnak rajtam, majd ájultan elalélni, ha valamelyik kedvencem egy felületes pillantást vet rám. Nem, ez nem én lettem volna, nem is akartam ilyen lenni.
- A cigid – figyelmeztetett Kristen, mire idejében tartottam távolabb a cigit és pöcköltem le a hamut, ami megadóan hullott a piszkos földre, majd szívtam mélyet az igencsak megrövidült cigiből.
- Hogy bírjátok ezt? – utaltam a két nagydarab fickóra. Engem biztos megőrjítene, ha két ilyen jönne mindig utánam, tőlük alakulna ki az üldözési mániám.
- Meglehet szokni – vont vállat mindkettő. – Inkább ők, mint a több száz rajongó – vette át a szót Rob.
- Nem hiányzik, hogy újra egyedül mászkálhassatok akárhova? – kérdeztem.
- De – bólintott Kristen rá lépve a csikkre. – De ez van, mindegyikünk álma az volt, hogy színészek legyünk, ezért pár dologról ugyan le kellett mondanunk, de az élet már csak ilyen, nem? – Nem várt választ, ahogyan sem én, sem Rob nem válaszoltunk. Elszívtuk a maradék cigit, majd vissza mentünk a dübörgő épületbe, ahol egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a neonfények, alig láttam az orrom hegyéig, de legalább a bárpultig eljutottam.
- Vodkát és egy energiaitalt, legyen szíves – mosolyogtam a pultos srácra, aki látszólag meglepődött, de azért kiadta a kért italt.
- Csak nem a régi szép idők? – hallottam meg magam mögül Ricsit, majd már el is nyúlt mellettem, hogy pár kortyot lopjon az összeöntött italomból.
- De-de – mosolyogtam. – De kérem – szóltam rá, majd egy húzásra megittam a maradék löttyöt. – Au! Ez fejbe vágott! – nyögtem fel, mikor megéreztem az alkoholt a fejembe szállni, a szédülés hirtelen kapott el, majd el is múlt. Csak a jó kedv maradt.
- Úgy látszik hosszú esténk lesz – sóhajtotta Ricsi mindent tudóan, majd inkább letelepedett a bár pulthoz, ahova később Nikki is csatlakozott, míg én újra a táncolok közé vetettem magam. Imádtam táncolni, olyankor tudtam csak igazán felszabadulni, gond nélkül rázni a csípőm a zene ritmusára és kikapcsolni az agyam. Nem hiába mondják; ha a zene bekapcsol az egész világ ki.
- Te sosem fáradsz el? – nevetett Bronson, mikor már vagy negyed órája táncoltunk.
- Elfáradni? Nem ismersz te engem – kacagtam felszabadultan, nem akartam, mégis megkedveltem a fiút, szimpatikus volt bármennyire is próbáltam magamnak beadni, hogy ezek mind felfújt hólyagok. Tévedtem, noha ezt velük nem készültem közölni.
Hosszú percek teltek el, s mire észre kaptam Kellan táncolt mögöttem teljes testével hozzám simulva, noha előröl egy teljesen más pillantás perzselte végig a testem. Nem találtam a tulajdonost. Kellan mellett olyan kicsinek és törékenynek éreztem magam, egyre jobban kisebbségi komplexusom keletkezett, ahogy néha felém magasodott, miközben táncoltunk.
Fene se tudja mennyi idő telhetett el, de egyszerűen már remegtek a lábaim, így jobbnak láttam inkább vissza ülni a bárpulthoz és újra tölteni az elhasznált alkohol mennyiségét, ami tánc közben elhagyta a szervezetem.
- Nem tűnsz kezdőnek – sétált mellém Alex arcán gunyoros mosollyal, mire csak fölényesen rá villantottam ezerwattos mosolyom.
- Csak nem tanulni akarsz a mestertől? – kérdeztem peckesen.
- Oh, kicsi lány, annyira jó azért nem vagy – próbálta csorbítani önbizalmam, de ez nem nagyon akart sikerülni. Kevés ő ehhez.
- Na, kibeszél – horkantottam. – Mióta itt vagyunk egyszer nem láttalak táncolni vagy éppen inni – mondtam, mire elégedetten elmosolyodott, amit nem tudtam mire vélni.
- Csak nem kerestél?
- Én? Dehogyis! – hárítottam, mire csak felnevetett. Nem hitt nekem én pedig nem találtam jó magyarázatot. Tényleg nem kerestem, egyszerűen csak körbe néztem és ott volt, nem tudtam levegőnek nézni.
- Skacok, indulnunk kellene, ha megakarjuk úszni a riportereket és címlapokat... – mondta sietősen Kellan egy szexi mosolyt villantva rám, majd tovább is állt. Tekintetem pár pillanatra elidőzött széles, fekete ingbe rejtett hátán, majd inkább vissza fordultam a maradék italomhoz, s lehúzva azt kérdőn néztem az elgondolkodó Alexre.
- Csak nem az élet nagy kérdésein rágódsz? – kérdeztem gúnyosan, mire viszonozta gúnyos mosolyom.
- Csak nem az zavar, hogy én még tudok? – kérdezte felállva a székről, követve a mozdulataimat.
- Én nem vagyok részeg – prüszköltem sértetten. Hazudtam. Nem hitt nekem. Azt hiszem egyszerű a képlet.
- Menj végig egyenesen az oszlopig – mondta nemes egyszerűséggel, mire én még mindig dacosan bólintottam, s eltökélt szándékomban állt végre hajtani a feladatot. Ugyan miért sikerült volna? Már az első lépésnél elakadtam a másik lábamban, mire kénytelen voltam Alex után kapni, hogy el ne vágódjak, mint egy krumplis zsák.
- Ja , tényleg, teljesen józan vagy – mondta gúnyosan, miközben továbbra is kitartóan tartott a karjaiban. Kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam, így inkább köhécselve kibontakoztam a segítségből és egy köszönés elmormogása után Ricsi után siettem, majd belekapaszkodva a fiúba haza indultunk. Vagyis inkább vissza a szállodába.

Xoxo.

Reggel hatalmas fejfájással ébredtem, elképzelni sem tudtam, hogy miképpen szerzek valami fejfájás csillapítót, így továbbra is tehetetlenül feküdtem az ágyon, s vártam a segítséget, ami hamarosan meg is jött.
- Ricsi, utállak! – mormoltam kómásan, mikor vigyorogva leült mellém kezében egy pohár vízzel és pirulákkal, míg a gőzölgő kávét az éjjeliszekrényre rakta, az illat csábítóan hívogatott, ahogy megéreztem azt.
- Erre születni kell – mosolygott fölényesen, tudván, hogy miről beszélek; sosem volt másnapos. Annyit ihatott, amennyit akart, seggrészegre ihatta magát a másnaposság messziről elkerülte, bezzeg engem...minden alkalommal úgy éreztem magam mintha leütöttek volna valami fabárddal.
- Az biztos – motyogtam még mindig kómásan, majd félig-meddig felülve lenyeltem a kapszulákat, s egyből a forró kávé után... nyúltam volna. – Hé! – morogtam hitetlenkedve, mikor kivette a kezemből az életet adó nedűt.
- Először szedd rendbe magad – tanácsolta, s kár lett volna vele veszekednem. Makacs volt, mint az öszvér vagy csak egyszerűen én nem voltam elég kitartó meggyőzni. Nem tudom.
Egy feladó sóhaj kíséretében elvonultam a fürdőszobába, majd letusolva hajat is mostam, s háromnegyed óra múlva már felfrissülve ültem le Ricsi mellé a kanapéra, a híradót nézte.
Épp a tegnapi Twilight-bulit mutatták, még most is kirázott a hideg, ahogy meghallottam a rengeteg kérdést, majd meg láttam magam és Alexet is. Inkább elkapcsoltam, amit Ricsi elégedetlenül fogadott, de inkább nem mondott semmit. Helyes!
- És mit csinálunk ma? – kérdeztem hosszú, unalmas percek múltán, mikor már vagy két szappanoperán is túl voltunk.
- Nem tudom, mivel a színészeink is gondolom szintén másnaposok gondolom a forgatás elmarad, tehát... kaptunk egy szabad napot – mosolygott elégedetten nyújtózkodva egyet. Engem is megnyugtatott, hogy nem kell jó pofiznom senkivel sem. Tévedtem.
- Igen? – kérdezte Ricsi, mikor ajtót nyitott, s én a kanapé végébe csúszva kíváncsiskodtam, hogy ki a frász képes ilyen szép napon megzavarni minket.
- Sziasztok, reméltem, hogy még vagy már itthon talállak benneteket, páran elmegyünk kávézni meg ilyenek...egy kis sokkal szolidabb szórakozás, eljöttök? – Bevallom, ha nem Bronson jön elrángatni minket eszembe sem jut, hogy elmenjek, de megkedveltem a kölyköt. Nagyon szimpatikus volt!
Kértem két percet, hogy átöltözhessek, s magamra kaptam egy fekete csőnadrágot és egy smile mintás pink pólót, amire még felkaptam a bőrdzsekim és készen is voltam. A fiúk nagy örömére ez nem tartott tovább pár percnél, nekem sem volt kedvem órákon át a tükörben szépítkezni.
A hotel előtt még vártak ránk egy páran; Kiowa, Chaske, Alex és Tinsel. Fáradtan mosolyogva fogadtak minket, amit nem is csodálok, ők is eléggé a pohár aljára néztek a tegnapi nap folyamán, s szerencsére nem is kellett messze menni a kávézóig. Az utca sarkán volt.
Az apró helyiség barátságos volt, asztalok, bárpult és pár csocsó és biliárdasztal. A fiúk elfoglaltak egy nagyobb asztalt, míg én és Tinsel leadtuk a rendeléseket; nem volt kedvünk arra várni, hogy valamelyik pincér megszánjon minket és nagy lassan felvegye a rendeléseket.