21. Kanapé

Helloka! 

A mostani részben egy kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, amit szerintem már sokan vártok:D De még nincs minden teljesen tisztában, ne örüljetek. 
Pár komit ha írnátok azt megköszönnénk, mert elég kevés komi jön mostanság:S

Kellemes olvasást! 

Puszi, Shyla

Mit számolnak a bárányok,
 ha nem tudnak elaludni?

Reggeli rutin helyett, reggeli kapkodással kezdtem a következő napot. Szlalom a földön heverő összegyűrt takaró és a bőröndöm között, aztán egy gyorsasági fogmosás, majd fésülködés, végül villámgyors felöltözés. És a végén naná, hogy megbotlok a saját lábamban. A konyhában egy bögre kávé várt, sietve kortyoltam belőle gyors ütemben kettőt, le is égettem vele a nyelvem sikeresen. Ezek szerint Ricsi nemrég még itt volt - néztem szét a már üres helyiségen. Akkor nyomás! Sietősen felkaptam a dzsekimet, aztán az asztalról a telefonomat. A bonbonos doboz még mindig az asztalon volt, bár ahogy láttam már nem volt érintetlen. Ricsi ezért kinyírlak!

Ez a reggel is jól kezdődik - tudatosult benne, miközben az előtérben rám várakozó srácokhoz léptem. 

-Bocs a késésért! - nyomtam el egy hatalmas ásítást. 

-Hosszú volt az éjszaka?? - villantott eszelős viygort Bron, és oldalba bökte Kellant. Mi van ezekkel? Francnak kombinálnak mindig... Bár meg kell hagynom, a gondolataim az előbbi mondat hatására sikeresen elkalandoztak. MÁS területekre. 

-Eltaláltad! Kel gumimacijai nem hagytak aludni... Hiába, nem nekem való az édesség! Valaki biztos ezért kotnyeleskedett bele a csokimba, ugye?? - próbáltam visszazökkeni. De nem az volt erre a legjobb módszer, hogy felevenítettem a tegnap estét, az már holtbiztos. 

Zavaromat a szemeime dörzsölésével próbáltam észrevétlenné tenni, senkinek nem akartam okot adni egy újabb pletykára, pláne, ha az újra címlapra kerülne. 

-Kit várunk? - ásítottam újra, szemeim le akartak csukódni. Tényleg nem sokat aludtam előző éjjel. Úgy gondoltam, hogyha Alex visszajön, már nem fognak körülötte járni a gondolataim. Erre tessék, itt van, és még jobban ráhangolódtam. Ez őrület!

-Nem csak neked volt hosszú éjszakád! - kacsintott rám Kiowa és elnézett a vállam fölött. Akaratlanul is 180 fokos fordulatot vettem a tengelyem körül és arcomra apró mosoly ült ki. Alex többet késett nálam. Tehát jól gondoltam, hogy kimerült volt. A kórházban éjszakázhatott?

-Hé! Most jöttem vissza, nem kibeszélni! - érkezett első megnyilvánulása, ami után a társaságunk azonnal elindult a forgatás helyszínére. 

Újabb nap, újabb jelenetek, megszokott hangulat. A nap eleji kis eligazítáds után, mindenki ment a maga dolgára. Elvégezték a szükséges beállításokat, én meg bevonultam a fiúk mellé a kondiba, és elfeküdtem az egyik padon, annak reményében, hogy pihenhetek kicsit. Percenként majdnem sikerült alfából bétába csöppennem, de egy-egy hangos nevetés, ajtócsapkodás, légáramlat, midnig kimosta a szememből az álom apró parázsszemeit. Újra és újra lépteket hallottam magam mellől, de nem akaródzott kinyitni a szemeimet. Mikor azonban már negyszerre ment el mellettem az az ütemes, dinamikus léptű cipőtulajdonos, kénytelen-kelletlen nyitottam fel pilláimat, és a jótékoy sötétség után a szemimbe szökő napsugarak csaknem megvakítottak. Hirtelen felültem, meg is szédültem tőle, néhány másodpercig összehúztam a szemeimet, éppen addig, amíg teljesen biztos nem voltam benne, hogy nem fogok kóvályogni, ha kinyitom őket. 

Ez a nap is tartogat számomra még meglepetéseket! - nyugtáztam magamban, mikor egy izmos alhassal találtam szemben magam. Itt-ott megcsillant rajta egy-egy izzadtságcsepp, én pedig irigyeltem őket, amiért hozzáérhetnek ehhez a kidolgozott csodához. Tekintetemet ráérősen csúsztattam végig a hasfalon, a szintén gyöngyöző mellkason, majd az izmos bicepszen, és a kitüremkedő kulcscsonton. Akkor pillantottam csak csodálatom tárgyának arcának, mikor szembetűnően megugrott az ádámcsutkája, és állát kicsit megemleve pimasz mosolyt villantott felém. Baszki Alex!! Hogy lehet valakinek ilyen teste?? Valami állami terhet kellene bevezetni érte. Nem tisztességes, egy nővel szemben sem. 

Még mindig bámultam, igaz már csak a férfias arcvonásai elemzésében merültem el, és nagyon reméltem, hogy az előbbi mustrálást nem vette észre. De az ajkai virító vigyor nem ezt tükrözte, sajnos. Helyes! Meglegyeztem az egóját, ismét. 

Próbáltam helyre rakni a gondolataimat, már amennyire a helyzet engedte. Nem sok sikerrel jártam ugyan, de legalább jövetelének az okát megtudtam. Jobb kezével egy gőzölgő kávésbögrét tartott felém. Elég feltűnően. Hé, ez eddig is itt volt?!

-Nem is tűnsz már olyan álmosnak, kislány! - törölgette a nyakáról a kis cseppeket, aztán a törölközőt hanyagul a szomszédos feknyomópadra tette. 

-Ha te azt tudnád... - sóhajtottam, miközben elvettem tőle a nekem szánt kávét, és felhúztam a lábaimat. Egyből jobban éreztem magamat, de azt hiszem, ez nem a friss feketének volt köszönhető. Sokkal inkább a kiszolgálás minőségének. 

A nap további részét átbeszélgettük Alexszel. Alaposan kikérdezett az otthoni életemről - amiről egyébként nem igazán szerettem beszélni -, a tanulmányaimról, és a későbbi terveimről. Az egész csevej valahogy olyan sablonosnak tűnt, most annak kellene jönnie, hogy megkérdezem milyen volt a gyerekkora, és miért lett színész? Ugyan már... Ezekre a kérdésekre bármelyik bulvárlapban megkaphatom a választ. Még csak keresgélnem sem kellene. Ilyenkor bezzeg nem találékonyak az újságírók... 

Végül csak találtunk témát. Somak. Róla mindenki keveset tudott, hiszen védte a családját a hírveréstől. Áhítattal, és odaadással beszélt a fiáról, saját elmondása szerint ő a személyes csodája. Néha ugyan szóba került Kim is, de csak futólag. 

Észre sem vettem, hogy lassan három óra lesz és a többiek szedelőzködni kezdtek. Ilyen korán vége a melónak? A jó világ...

Kis párosunk, néhány taggal kiegészülve vette az irányt egy közeli büfé felé, ahol a pincérlánynak elakadt a szava, amiért maga Edward Cullen rendelt tőle. Kel és Bron még mindig mókás kedvükben voltak, most ugyan a kiscsaj kárára poénkodtak: azt találgatták, mikor fog sikítozva, levegőt kapkodva berobbanni a konyhába, hogy szétkürtölje kik kajálnak náluk. Erre azonban nem került sor, ugyanis a lány láthatóan sokkot kapott, rosszabb esetben azonnal éber kómába zuhant, de ezt már nem tudjuk meg. Mindenesetre amíg mi ott voltunk, ki sem lépett a konyhából. 

A kései ebéd után a társaság két részre oszlott, voltak akik a közeli parkba mentek sétálni és hülyülni, de én a többiekhez csapódva mentem vissza  a szállodába.

Kávészervírozás ide vagy oda, nem aludtam az éjjel, és nyűgös vagyok. 

Ricsi a parkba ment, úgyhogy ahogy az ajtóhoz léptem és bezártam magam mögött, már vettem is le magamról a felsőt, ami a nappaliban kötött ki. A fürdőbe érve teleengedtem a kádat forróvízzel és megkönnyebbülten merültem a habokba. Valószínűleg elég sikeres kísérlet volt, mert nem sokkal később arra riadtam, hogy valaki kopog a fürdőajtón. A víz meg naná, hogy hideg. 

-Sellőlány, élsz még? - csapott rá még egyet az ajtóra Ricsi röhögve. Menj már a picsába! A legszebb álmot verted ki a szememből! - mérgelődtem magamban, de aztán belátta, hogy tényleg enyge tüdőgyulladással ér fel minden egyes perc, amit a kihűlt vízben töltök el. Megmakacsoltam magam, és a fürdőlepedőt magam köré tekerve indultam el a szobámig, ahol minden a reggelemet tükrözte. Minden engem tükrözött. A bőröndbe túrva megmaradtam egy spagettipántos toppnál, és egy bő szabadidőnacinál. Hajamat lófarokba kötöttem a fejem tetején, majd néhányszor áthurkoltam még rajta a gumit. Megmondani nem tudnám, hogy állt a frizurám abban a pillanatban, de elég bizarr látványt nyújthatott. 

Hirtelen tört rám a nikotin hiánya, a kardigánom hiányában Ricsi pulcsuját kaptam magamra, mikor a teraszra léptem. A hűvös szél megcsapta az arcomat, egész testemen remegések futottak végig. 

-Csatlakozhatok? - kérdezte egy rekedt hang a hátam mögül, mire automatikusan fordultam meg, és mikor Alex-szel találtam szemben magam, már kínáltam is cigivel. 

-Hogy kerülsz ide? - néztem rá mosolyogva. Nem mintha bánnám a dolgot, sőt... 

-Lehet, hogy néha nem tűnik fel, de van egy szobatársad... - húzta el a száját, miközben látványosan végigmérte a kölcsönzött felsőmet.

-Marha vicces... - forgattam meg a szemeimet. Végül mindketten nevetni kezdtünk, amiből majdhogynem röhögőgörcs lett. 

Körbenéztem a lakásban, Ricsi már megint aranyórásat játszott. Mostanában szokása volt felszívódni, nem tudom Kellannal, vagy Bronnal van-e, a lényeg, hogy nincs itt. 

A kanapén elhelyezkedve kezdtünk beszélgetni Alex-szel. A lábaimat felhúztam, tenyeremet fázó lábfejemre tapasztottam, de sehogy sem akaródzott zoknit húzni. Alex egy ideig kuncogott rajtam, aztán az ölébe fektette a lábaimat, és a tenyerével végigsimított a lábfejemen, amitől megrázkódtam. 

-Vigyázni! Csikis vagyok! - vallottam be nevetve és félig kicsavarodott pózban hajtottam fejemet a karjának. Éreztem a testéből áradó forróságot és jóleső érzéssel töltött el, ez a 180 fokos változás a kapcsolatunkban. 

Sokáig beszélgettünk, vagy csak nekem tűnt soknak?! Válaszaink egyre többet várattak magukra, szavaink halkabbak lettek - legalábbis az enyémek biztosan -, aztán mintha csak egy félbeharapott sóhaj lett volna - elszálltak. 

***

Csukott pilláim ellenére biztos voltam benne, hogy felébredtem. Mellőlem halk lépteket hallottam. A frissen főtt kávé illata belengte az egész nappalit, így mintha elhúzták volna előttem a mézes madzagot, a szemeim kipattantak. 

-Kávééét! - nyögtem álmos hangon, mire lágy kuncogás volt a reakció.

-Na, mit mondtam... kivételes érzések van a kávéillat felismeréséhez - poénkodott Ricsi. Kinek beszél el? - értetlenkedtem. 

-Mér nem tért magához - állapította meg egy másik férfihang. Mi van itt?!

Nehézkesen nyitottam ki a szemeimet, de amivel szemben találtam magma, megrendített. Megint átjáróház lett a helység? A szemben lévő két fotelt Bron és Kel foglalta el. A karfákon pedig ott ültek a lányok. Mindenki úgy vigyorgott, mintha élete legszerencsésebb napján lenne túl. 

-Mi van? - ásítottam nagyot, és már fordultam volna a másik oldalamra, mikor rájöttem, hogy nem az oldalomon fekszek. De még csak nem is a szobámban vagyok... Oldalra fordítottam a fejemet, majd elakadt lélegzettel figyeltem, a tőlem alig pár centire szuszogó Alexet. Karjai még mindig körülöttem voltak, testem ugyanabban a kicsavart pózban, mint este. Alex feje hátrabillent a kanapé támlájára, a lábait feltette a közeli asztalra, az enyémek viszont még mindig az ölében voltak. Egyik keze a combomon volt, a másikkal a derekamat ölelte szorosan magához.

-Ne nézz! Nem tudok aludni... - suttogta reszelős hangon, mire akaratlanul is mosoly ült ki az arcomra. Néhány másodperc múlva azonban már ő is a kíváncsi tekinteteket szemlélte. 

Természetesen azonnal zavartan bontakoztunk ki egymás öleléséből, amitől azonnal hiányérzetem támadt. Hirtelen mozgásunknak azonban meglett a következménye. Mindketten egyszerre nyögtünk fel fájdalmunkban. A derekam le akart szakadni, csak úgy mint a nyakam és a karjaim. Nem jó dolog félig ülő helyzetben a kanapén aludni, és félig zsibbadt félig sajgó tagokkal kelni, de kétségkívül megéri. 

Persze ekez után nem csak a srácoktól kaptuk a frappáns kis megjegyzéseket és a kétértelmű hozzászólásokat. Ash is kezelésbe vett minket. Kezdve a közös shopping-túrával. Alexet a srácok rángatták el valahová, én meg mentsváramként magammal cibáltam Kristent. Biztos ami biztos alapon. De mint kiderült, két tucat is kevés lenne ahhoz, hogy Ash-t bármiben is korlátozza. 

-Mikor ismered már el végre? - nézett rám kérdőn. 

-Mégis mit? - fordultam hozzá, miközben újabb ruhákat láttam a kezében, és imádkoztam, hogy ne velem akarja felpróbáltatni őket.

-A vak is látja, hogy oda vagytok egymásért... - mosolyodott el sejtelmesen. - Csak mindketten makacsok vagytok... - húzta fintorra előbbi mosolyát, mire Kristennel együtt nevetésben fakadtunk ki. 

A vártnál korábban szabadultunk a vásárlásból, ami annak köszönhető, hogy a Robsten párosnak, és még néhány szereplőnek a kora délutáni órákban fotózásra kellett menniük. 

A szállóban sietve felkaptam a vázlatfüzetemet - tanulva a múltkori hibából, mikor nem vittem magammal - és a táskámba vágtam pár ceruzát is, aztán Ash kitett a forgatás helyszínén, ahol most csak a technikai emberek dolgozak, valamint a farkasfiúk edzettek. Na meg nyomatták a pikánsabbnál pikánsabb megjegyzéseket.