38. Lakás

Sziasztok!
Meg is hoztam az új részt, bő háromnegyed órával az ígért nap előtt! 
Uhh, szurkoljatok a magyar vizsgámhoz!:)
Pár komit, ha kérhetnék... légyszilégyszi. naaaa. Tudom, hogy ti is akarjátok. Tudom én, jól tudom:)
Na, kellemes olvasást:) 

Puszi, NS

Jó ember szava követ lágyít,
rossz ember szava fejet fájdít.

-Mit gondolsz? - kérdezte halkan, amint a szobánk ajtaja bezárult mögöttünk. Szerencsére egy rajongó se várt már ránk, Alex szerint az ilyenek mindig csak a meglepetés ereje, és a cikkek miatt vannak, az embereket Los Angelesben jobban érdekli Brad Pitt, vagy Leonardo DiCaprio... 
-Hogy beteg - feleltem, előszedve a cigis dobozom, aztán az egyik lábam kilógattam az ablakon, így lovagló ülésben ülve cigiztem, ha már erkély nem volt. - Egyrészt. Másrészt, Z tervem már van - közöltem, halványan elmosolyodva. 
-És az mi? - vett ki egy cigit a dobozból, aztán a párkánynak dőlve rágyújtott. 
-A babysitter - fújtam ki a füstöt. - Kim nem tud mindig Somakkal lenni, és biztos vagyok benne, hogy rá lehet venni a babysittert, hogy amíg Kim nincs otthon, addig néha beugorhass Somakhoz - magyaráztam, és láttam rajta, hogy kétkedve, de egyetért. 
-De egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ez hogy jutott eszébe - tört ki belőle. - Mi...
-Alex, ne törődj vele, inkább azzal, hogy hogy lehet megakadályozni. Ha már egyszer a bíró is tudja, akkor már mindegy, inkább beszélj Matthew-val! - nyomtam a kezébe a nálam lévő telefonját. 
Rám nézve bólintott, elnyomta a cigijét, jobb híjján az épület falán, aztán a párkányra téve a csikket a két keze közé vette az arcom, és megcsókolt. Ajkai lágyan, hálásan becézgették az enyémeket, mintha édes vallomást súgott volna, úgy vigyázott mintha összetörhetne, holott úgy tűnt, őt kéne egy kicsit helyre hozni. A kezem ösztönösen simult az oldalára. 
Mikor szétváltunk rámosolyogtam, aztán a telefonját a szeme elé emelve elzavartam intézkedni. 
Micsoda hülyeség az egész...! Micsoda hülye világban élünk egyáltalán, hogy lehetséges az egyáltalán, hogy egy apát így elszakítsanak a fiától. Régen maximum az apa dönthetett amellett, hogy elhagyja a családját, de szerintem soha senki fejében nem fordult meg az, hogy elvegye valakitől a gyerekét... Ez ABSZURD!
Egy órával később már túl volt egy hosszas beszélgetésen Mattel, és az ágyon feküdt, és bámulta a plafont. Nem bírtam tovább nézni. 
-Na jó, gyere - ragadtam meg a kezét, felhúzva az ágyról. 
-Hová? - kérdezte kicsit kábán ráncolva a homlokát. 
-Én megnézem a várost, te meg kiszellőzteted a fejed! Próbálj meg kicsit lazítani - tettem zsebre a mágneskártyánkat, aztán összefonva az ujjainkat, elindultunk lefelé. A liftben mögöttem állt, a hasamat ölelve állát a vállamra támasztotta, tekintete fáradt volt, és kétségbeesett. 
Majd egy fél órát tébláboltunk Los Angeles belvárosában, én nagyon jól éreztem magam, de Alex szinte csak testben volt ott, és hiába próbáltam kirángatni ebből, egyszerűen nem hagyta magát. Végül berángattam egy Starbucksba, leültettem az egyik hátsó boxba a fal mellé, rendeltem két kávét azzal ültem le mellé. Hálás puszit nyomott az arcomra, aztán lassan, elmélázva kezdte iszogatni. 
-Alex - sóhajtottam, karjára simítva a tenyerem. - Megoldjuk - bizonygattam. - Tudom, közhelyes, de ne rágd magad rajta, mert nem lesz jobb tőle - kérleltem. - Segítek amiben tudok, de nem hagyod. 
-Köszönöm - lassan kifújta a levegőt, aztán megcsókolt. 


Hajnaltájt arra keltem, hogy éppen felkel mellőlem, ezért a keze után nyúltam. Sietve kulcsolta össze az ujjainkat, aztán a homlokomhoz hajolva megpuszilt. 
-Aludj még, korán van - parancsolta szelíden. - Sajnálom, hogy felkeltettelek.
-Hová mész? - hunyorogtam, lassan felemelve a fejem. 
-Nem megyek sehová, itt leszek a kanapén - ígérte. Sóhajtva engedtem el a kezét, aztán hasra fordulva a párnába fúrtam az arcom. 
Mikor legközelebb felkeltem, a nap már régen felkelt, teljes világosságba borítva mindent, nem úgy mint hajnalban, amikor csak félhomály volt. A mellettem lévő hely üres, és hűvös volt; Alex talán már órák óta talpon volt. 
-Bezzeg én ne menjek sehová... - morogtam gorombán. A konyhába mentem, de a kávésbödön üres volt, kaját úgyszint nem találtam, csak egy csomag kávét, amit még le kellett főzni, szóval nekiálltam... volna. De korán reggel volt, a zacskó pedig makacs, szóval nem igazán sikerült kinyitni. 
-Hagyd csak, hoztam én - vette ki a kezemből egy másik két, aminek párja a másik oldalról egy Starbucks-os poharat csúsztatott elém. Bevágta a szekrénybe a zacskót, aztán nyomott egy puszit az arcomra. 
-Mióta vagy fent? - kérdeztem belekortyolva a kávémba. 
-Mióta hajnalban felkeltem - felelte. - Olyan fél hat körül lehetett. - Nekitámaszkodott a pultnak, én pedig felültem mellé, és a vállára támasztottam a homlokom. 
-Nem sokat aludtál, mi?
-Alig valamit - értett egyet.
Nem tudtam mit mondani. Letettem a poharam, és felé fordulva megpusziltam az arcát, miközben átöleltem a nyakát. 
-Hm - mosolyodott el, aztán átkarolta a hátam, aztán ajkait a homlokomra nyomta. - Szeretlek. 
-Én is - suttogtam. 
-Mit szólnál - kezdett bele -, ha ma elmennénk megnézni pár lakást? - kérdezte. 
-Tessék?
-Mióta eldöntöttük hogy elválunk, még nem volt időm külön lakást szerezni, és szeretnék a forgatás után egyből beköltözni. 
-Elmehetünk ha gondolod, csak akkor felöltözök - néztem a szemébe. 
-Siess - csókolt meg gyorsan, de aztán rájöttem, hogy még meg se kaptam a reggeli csókom, úgyhogy visszaléptem, a kezem az arcára simítottam, és hosszasan megcsókoltam. 
-Csak hogy tudd: nélküled kelni legalább annyira utálok, mint te nélkülem - közöltem vele, aztán erősen rázva a csípőm besasszéztam a fürdőbe. 
Egy gyors zuhany után, egy szál törülközőben mentem ki a táskámhoz. Felvettem a bugyim és a melltartóm, aztán vacillálni kezdtem. Végül a laza szabású fehér ruhámnél döntöttem, amihez barna öv volt, és a fehér magassarkúmat vettem hozzá, aztán miután megfésülködtem a vállamra vettem a táskám, és indulhattunk. 
-Jól nézel ki - súgta a fülembe a liftben. 
-Köszönöm - mosolyogtam. - Hová megyünk? 
-Először a tengerpartra - felelte. - Illetve... A ház és a part között van még egy ilyen sétáló utca szerű valami, de lényegében a tengerparton van. 


-És, mondd csak... - fogtam meg a kezét, mikor kiszálltunk a taxiból a sétáló utca elején. - Van ennek a hirtelen jött lakásvásárlási kényszernek bármi nemű köze az elhelyezési perhez?
-Ennyire átlátszó voltam? - röhögött fel kínosan. 
-Csak ha ismer az ember - vontam vállat. 
-Nekem... Reggel gondolkoztam, és az jutott eszembe, hogy talán jó pont lehet a bíró szemében, ha legalább van egy állandó lakcímem - vont vállat. 
-Igen, ebben igazad van. Én este ezen az egész peres... dolgon gondolkodtam, és rájöttem, hogy nagyobb hülyeség mint először hittem. Mikor Somak kórházba került, azt mondtad, hogy le se tudtad vakarni, most meg egyszerűen el akar tiltani Somaktól? 
-Ahha, valami hasonló - nyitotta ki előttem a jómódú társasház ajtaját. 
-Áh, jó napot! - köszönt ránk egy kosztümös nő. - Jenett vagyok, és fogom megmutatni a lakást, jöjjenek - biccentett a lift felé. Elkezdte ecsetelni miért is jó ez a lakás, és így és úgy, de én még mindig a váláson rágódtam. 
A lift egy rövid folyosóra vezetett a legfelső szinten. Ahogy kiléptünk azonnal a bejárati ajtóval találtuk szembe magunkat, az pedig egy hatalmas szobába nyílt. Az hagyján, hogy hatalmas volt, de a kilátás is isteni volt, egyenesen a tengerpartra nézett. Na és az ablakok méretei...!
A barna színekben pompázó szobából öt ajtó nyílt. Volt benne egy hatalmas szekrénysor, meg egy hosszú, L alakú fekete bőrkanapé, egy síkképernyős tévé, egy dohányzóasztal... a másik oldalon ott volt egy tényleg elképesztő méretű ebédlőasztal, a stáb fele tuti körbe tudná ülni, de csak hat szék volt köré téve. 
Az ablakokról gyönyörű csipkefüggönyök lógtak, a falakon pár festmény kapott helyet. A nappali és az étkező fölött egy-egy modernebb csillár lógott. Már ha ez beletartozik a csillár fogalmába....
-Az előző tulaj megnősült és vidékre költözött, mihamarabb szeretné eladni a lakást, berendezéssel együtt, mert minden más ott van az új lakásban, ő nem tud mit kezdeni vele. Három hálószoba, egy fürdő, és egy konyha van. Mindhárom hálószobához egy-egy gardrób tartozik, de sajna csak egy fürdő van - kuncogott. - Kimegyek telefonálni, addig átbeszélhetik, itt hagyom az asztalon az iratokat. 
-Köszönjük - mosolyogtam rá halványan, aztán elindultam az egyik ajtó felé, találomra. 
-Na, mit gondolsz? Szerintem egész jól néz ki - szólalt meg Alex. 
-Viccelsz? Ez a lakás elképesztő! - lelkendeztem, de a vigyor hamar lefagyott az arcomról, mert végig a per járt a fejemben. Hogy lehet valaki ekkora...?! 
-Hé - nézett be Alex. - Láttad már a konyhát? - mosolygott rám, és végre a szemei is ragyogtak, ahogy szoktak.  
-Nem, de azért ez se rossz - mosolyogtam rá gyorsan. Elindultam a konyha felé, és amikor elmentem mellette gyorsan végigsimítottam a karján. 


Miután tisztá
ztuk, hogy az egy nagyon klassz lakás, azt mondtuk a nőnek, hogy később visszatérünk rá, és még három lakást megnéztünk. Mindig kikérte ugyan a véleményem, de mivel mégiscsak ő fog benne élni, és határozottan csak a véleményemet mondtam el, de az utolsó lazán kizárta ez alapján. A második és harmadik lakás között elugrottunk ebédelni, jó, egy hot dogot nem mondanék ebédnek, de akkortájt ettük. Vagy valami ilyesmi.
Este felé megnéztünk egy filmet, legalábbis elkezdtük. Épp ott jártunk, hogy Hugh Jackman fia megtalálja a robotot miután lezuhant, mikor megcsörrent Alex telefonja. Nagyot sóhajtva nyúltam a távirányítóért, hogy leállítsam a filmet, miközben ő elővette a készüléket, és megnyomva a zöld gombot a füléhez emelte. Percekig csak hallgatott, aztán hümmögni, helyeselni kezdett, és valami ötletről hadovált, de nyíltan nem mondott ki semmit. Miközben beszélt a távirányítval játszottam, pörgettem, az ujjaim közt forgattam, de tíz perc elteltével meguntam, és a hűtőhöz sétálva kivettem a vacsorára rendelt kínai maradékom, aztán melegíteni kezdtem. 
-Megbeszélem vele - zárta le a beszélgetést, és már le is tette a telefont. - Hé - állt meg velem szemben, a pult másik oldalán, miközben a kínaiból falatozgattam. Tágra nyílt a szemem a kíváncsiságtól, talán ezen nevethetett fel. - Matt mondta, hogy mostanra tudta elintézni, hogy tanúkat hívhassunk a tárgyalásra. Holnap amúgy már rögtön kettő lesz - sóhajtott fel. 
-Miért? - ráncoltam a homlokom. 
-Reggel lesz egy, amin az elhelyezésről döntenek, vagy legalábbis próbálnak - magyarázta. - Ha ez sikerült, akkor a délutánin a vagyonos cuccokról lesz szó, bár az rövidebb, mert kötöttünk szerződést, csak ezt Somak is befolyásolja. 
-És? - buzdítottam folytatásra. 
-Matt arra gondolt, hogy lehetnél te tanú. Egyrészt, mert ha már úgyis velem jöttél, akkor már logikus hogy te jössz, másrészt mert te tudnál... 
-Azzal nem lenne gond, hogy rádumáljam a bírót engedélyezze a láthatást. De... később nem tudott hívni? - kérdeztem feszülten. - Hánykor lesz a tárgyalás?
-Kilenckor - felelte. - De Matt-tel félkor kéne találkozni a bíróság előtt. Mi van? - kérdezte. 
-Mibe menjek baszki, bikinibe? - morogtam magamnak magyarul, de mikor rákérdezett, csak legyintettem. - Megyek elszívok egy cigit - nyúltam a táskám felé, hogy kivegyem a dobozt, meg az öngyújtót, és ezzel együtt gondolva Ashley találékonyságára a telefonomat is előhúztam. 
-Hová mész? - ráncolta a homlokát Alex. 
-Megnézem ki lehet e jutni a tetőre, ott kényelmesebb lenne, mint az ablakban - feleltem. - Jössz? - kérdeztem. 
-Mindjárt, de ezt még felveszem - nézett rám kissé félve, miközben futó pillantást vetett az újra rezegni és zenélni kezdő telefonjára, mire szemetforgatva kimentem a szobából. A folyosó végén míg vártam a liftre az egyik kezemben két ujjaim között forgattam az öngyújtóm, a másik kezemmel tárcsáztam. Ashley pár csörgés után már fel is vette, én pedig a liftben már mondhattam is a magamét. 
-Szia, csajszii! - trillázta vidáman. - Mi újság? Eddig hogy megy?
-Szia Ash. Hát, nem a legfényesebben, és ez vezetett oda, hogy most tanácsért kezdjek könyörögni - vágtam rá. 
-Mi történt? - kérdezte komolyabban. 
-A helyzet az, hogy Kim kitalálta, hogy meg akarja vonni a láthatási jogot Alextől. Ebbe most nem akarok belemenni, tudom, szörnyű, én is utálom, stb, stb. De... az előbb hívta Alexet Matt, tudod az ügyvédje, hogy hívjunk tanúkat, erre kit találtak ki? Engem. Most mit várnak, állítsak be bikiniben?
-Hát nagy sikert aratnál, az biztos - szúrta közbe, míg én a legfelső emeleten kiléptem a liftből. Megkerestem azt az ajtót, ami a lépcsőt rejtette, aztán elindultam felfelé. 
-Te vagy az első, akitől ilyenkor tanácsot kérnék, szóval várom a tanításod, oh, nagy Mesterem - humorizáltam. 
-Már szinte semmi sincs nyitva... - motyogta, inkább csak magának, aztán mint aki megtalálta a fényt az alagút végén, felkiáltott, én pedig reméltem, hogy tényleg így van. - Megvan!
Én közben elértem a tetőre vezető ajtót, így nagy nehezen kinyitottam, és félve attól, hogy nem tudnám kívülről kinyitni, kitámasztottam egy, az ajtó mellett talált jókora téglával. Ashley közben beszélt, de nem értettem mit, így miután befejeztem az erőlködést, megkértem hogy ismételje el. 
-Azt mondtam, hogy én kölcsönadhatok egy ruhát. Nem sokkal a forgatás előtt vettem egy egész jó rucit, fekete, és elég testhez simuló, de van egy női zakóm a gardróbomban, ami még illik is hozzá. Szerintem cipőd az van, de ha nincs, azt is vegyél kölcsön nyugodtan. Bármit, amit szeretnél. 
-Ashley, ez mind nagyon kedves tőled, és tényleg hálás vagyok, de... - kezdtem bele, rágyújtva egy cigire. 
-Ohh, persze, értem én. Ha minden igaz, Alexnek van kulcsa, de ha nincs nála, akkor a pótkulcsomat az előkertben lévő vízóra hátoldalára akasztva tartom, menjetek be nyugodtan. - Ezután lediktálta a riasztó kódját, és elmagyarázta mit hol találok. Letettem a telefont, és a tök üres tetőn lefeküdtem a földre, és a csillagokat kezdtem bámulni, időnként beleszívva a cigimbe. 
-Ell - szólított meg "valaki". Egyetlen ember hív így az egész világon.
-Hmm? - emeltem fel a fejem.
Alex lefeküdt mellém a földre, és a mellkasára húzta a fejem, de én inkább elfordultam, és rá merőlegesen feküdve a hasára hajtottam a fejem. Alex szórakozottan beletúrt a hajamba, és a homlokomból hátrasimította. 
-Meg... Megkéne keresnünk Ashley házát - fújtam ki az utolsó slukkot, aztán elnyomtam a cigit. 
-Minek?
-Mert egyrészt nem tudok, másrészt nem is akarok új ruhát venni a tárgyalásra, és Ashley kölcsönadja az egyik ruháját - feleltem. 
-Menjünk - kelt fel, aztán engem is magával húzva, elindultunk Ashley-hez. 
Nem lakott messze, maximum tíz perc lehetett az út gyalog. Mikor odaértünk, bemásztam az előkertbe, előszedtem a vízóra mögül a kulcsot, amiért megszenvedtem, mert minden másodpercben attól rettegtem, hogy a bokorból rámmászik egy tarantulla. 
-Megvan! -  rohantam vissza Alexhez, átmásztem a kerítésen, és bementünk a lakásba. Kioldottam a riasztót, aztán felrohantam az emeltre, ahol a hálója volt. A gardrób ajtaja félig nyitva volt, így aztán hamar megtaláltam, benne a fekete ruhát már keresni kellett. Végülis pár perc alatt megtaláltam. Egy egyszerű, testhezálló, combközépig érő, fekete ruha volt, aminek az aprócska "ujja" a vastag vállpántokból indul ki. Leszedtem a vállfáról, amit visszaakasztottam, aztán megkerestem a sokat emlegetett fekete zakót, aztán feltúrtam a szekrényt egy magassarkúért ami jó rám. Mindent belepakoltam egy szatyorba, aztán megfogva a lent várakozó Alex kezét, visszamentünk a szállóba. Nem sokkal később már lefeküdtünk, mert másnap korán keltünk, és nem akartam megismételni az előző napi vitát, így az ébresztőt is beállítottam.