43. Féltékenység

Halihó! 

Igen, igen jól látjátok, itt is van a 43. fejezet. Az előzőhöz hasonlóan itt is él a lehetőség, így aki megtalálja a váltást, előbb kapja a következő fejezetet, stb... Próbálkozzatok minél többen!

Annyit még elárulok, hogy ezt is NS kezdte el és én folytattam. :))

Jó keresgélést! A válaszokat várjuk KOMMENTBEN! :)

xoxo: Shyla

Ha gyanú férkőzik valakinek a szívébe, 

az olyan, mint valami lassan ölő méreg. 

-Nem ér kihasználni, hogy te vagy az erősebb! - durcáztam, a mellkasom előtt összefonva a karomat. 

-Hát már hogyne érne? - kacagott fel Alex. - Gyere, együnk valamit - húzott egy kis bisztró felé.
Miután gyorsan letudtuk a vacsorát, és két elvitelre kért kávéval visszamentünk a szállodába.
Alig értünk be, már be is mentem a fürdőbe, hogy lezuhanyozhassak, a hajamban állt a só, és a homok. Ráadásul a barnásabb bőrömön is elég jól látszott a tenger nyoma, szóval tényleg nagy szükségem volt arra a zuhanyra.
-Szívem, csörög a telefonod! - kiáltott be Alex. A hangját tompán hallottam csak, de még így is volt benne valami ami nem tetszett.
-Ki az? - kérdeztem elzárva a csapot.
-Kellan. Mit akar ez tőled? - ráncolta a szemöldökét. - Egyáltalán mióta hívogat?
-Délelőtt vettem észre, hogy több sms és nem fogadottam van tőle. De különösebben nem érdekel - vontam vállat magam köré csavarva egy törülközőt, aztán felnéztem rá - az arcán valami furcsa rosszallás ült, amitől hátrahőköltem. - Mi van?
-Mondd, mióta megy ez köztetek?
-Ki vagy te, az FBI-nak dolgozol? - vontam fel a szemöldököm röhögve, aztán ellépve mellette a cuccaimhoz léptem, és ruha után kezdtem kutakodni.
-Komolyan kérdem. Gabi, a pasi nem hülye, ha nem válaszolsz abbahagyja.
-Egyébként, ha tudni akarod ma beszéltem Ashley-vel. Szerinte Kellant megviselte hogy téged választottalak, neki pedig esélyt sem adtam, és most esélyt akar. Alex, ne hisztizz, Kellan nem érdekel - vettem fel a pólóm, aztán egy laza mozdulattal kihúztam a hajam a textil alól. A póló nem sokat mutatott a nadrágomból, így a lábamból szinte minden látszott, de Alex erre most ügyet sem vetett, nem úgy mint máskor.
-Nem hisztizek. Gabi a francba már, mit akar ez a...
-Úgy tudtam jóban vagytok! - vágtam bele értetlenül.
-Jóban vagyunk, amíg békén hagyja a csajomat! - vágta rá.
-Akkora barom vagy! - csattantam fel. - Ha akarod nézd csak meg a telefonom, kutasd át az üzeneteimet, a híváslistáimat, és bármit amit jónak látsz! Tudod mit? Leszarom! - tártam szét a kezem, aztán egy pulcsit magamra kapva felmentem a tetőre a cigimmel.
A parázs sistergése sem tudott megnyugtatni, az enyhe égető érzés a torkomon és a tüdőmben semmit nem használt. Eddig mindig úgy éreztem, mintha az egészségemmel együtt a stresszt is felégetné, de ez más volt. Alex túl sokat jelentett nekem ahhoz, hogy hagyjam hogy pár szál cigi egyszerűen semmissé tegye amit érzek. Lényegtelen hogy az szerelem, gyűlölet vagy harag, eddig még sosem sikerült elterelni vele a figyelmem, pedig korábban mindig működött.

A pokolba az egésszel!
-Hogy az a jó magasságos Úristen az egekben...! A francért nem tud hinni nekem az a vadállat behemót hülyegyerek... - kezdtem bele egy jó cifra káromkodásba, miközben visszamentem.
Alex és köztem valami olyan kínos, és fagyos csend állt be, mintha még mindig ott járnánk, ahol azelőtt; a bunkó-utállak-barom résznél, amikor mindenki azon dolgozott, hogy mi összejöjjünk.
Az ágyban is messze feküdtünk egymásról, és míg én a kapcsolatunkat féltettem attól, hogy Kellan egy laza csuklómozdulattal szétalázza a kapcsolatomat, amiért annyit szenvedtünk.
Egész éjjel forgolódtam, nem tudtam ő mennyire van ébren, vagy hogy egyáltalán mit gondol, akarja e még ezt az egészet kettőnk között, holott semmi rosszat nem tettem. Az elmúlt időszakban még csak eszembe sem jutott Kellan, se senki, csak ő. Csak ő, és hogy láthassa a kisfiát.
-Elmész te a francba - morogtam magamnak magyarul, aztán lerúgva magamról a takarót felültem, és egész éjszaka töprengtem, olvastam, zenét hallgattam, vagy az ablakon át az eget bámultam.

Veszettül szarul esett, hogy még csak meg sem rezzen álmában, nem fintorog, nem is sóhajtozik nagyokat, mint ahogy addig, mindössze egyenletes lélegzetvételét lehetett hallani. Bezzeg Ő marha jól tud aludni, még ilyen helyzetben is. Mondjuk nem hibáztatom, hiszen eddig én akartam őt mindenáron pihenésre kényszeríteni, most meg, hogy végre nyugton van, az nem tetszik... Ő basszus Gabi, össze vagytok veszve! - intettem magam gondolatban és legszívesebben jól fel is pofoztam volna magam, amiért egyszerre képes vagyok iránta szerelmet és mérhetetlen dühöt is érezni. Miért nem lehet csak az egyik?! Minden annyival könnyebb lenne...
Újból átható pillantást vetettem Alexre, aztán úgy döntöttem, hogy most még a jelenléte is sok nekem, annak ellenére, hogy lényegében az ő tetves büszkesége és makacssága miatt jutottunk idáig. Magamra kaptam egy rövidnadrágot, és egy lenge felsőt, a hajamat copfba kötöttem és a cigimmel együtt megindultam a kijárat felé. Mielőtt az ajtóhoz értem újra megszólalt a telefonom. Az éjszaka folyamán többször csinálta ezt, bár kikapcsolni nem akartam, mivel Karen akkor sehogy sem érne el minket, mégis lehalkítottam, hogy legalább Alex ne ébredjen fel a hangra. Pedig mennyire megérdemelte volna!!
Csettegve trappoltam vissza az éjjeliszekrényig, ahol aztán elfutott a pulykaméreg a hívó láttán.
Kicsattogtam a kis nappaliba, gondosan becsuktam a háló ajtaját, aztán fogadtam a hívást.
- Mit akarsz? - tértem rá mindenféle köszönés nélkül a lényegre. Kellan még azt sem érdemli meg.. Ezek után meg...
- Morcos vagy, Cica? - kérdezte és szinte magam előtt láttam, ahogy a vonal túlsó végén jót mosolyog.
- Mondd, te nem lennél morcos, hogyha egy kibaszott idióta a nap 24 órájából 28-ban sms-ekkel és hívásokkal bombázna? - dobtam le a fotelba a cigisdobozomat idegesen.
- Ha az az idióta nálam próbálkozna és biztos válaszolnék neki, úgy tűnik, nagyon rámenős fajta...
- Abban biztos vagyok, csakhogy az az idióta cseppet sem ismer még engem és ez ennyiben is marad. Valószínűleg a csökött agyával azt sem tudja felfogni, hogy mi az a NEM, arról meg pláne nincs fogalma, hogy nekem Alex kell és nem ő - fogtam a lehető legrövidebbre.
- Mitől jobb Ő mint én? - tette fel már sokadszorra a kérdést.
- Már a tudat, hogy Ő Alex, jobb mint Te valaha leszel.. Remélem megértetted, hogy kibaszottul rühellek...
- Ez csak vicc... - röhögött a telefonba.
- Ó bazdmeg Kellan, menj, rúgj be, idd le magad tök részegre, leszarom. Szedjél fel valami ócska, szakadt ribancot, nem érdekel. Csak takarodj már a kapcsolatom közeléből, te seggfej - tettem rá a telefont. Abszolút nem érdekelt a mondanivalója, egyáltalán maga az ember nem érdekelt. Ha felfogta volna a tényállást a legelején, akkor nem kellett volna elküldenem a picsába.

Még mindig fújtattam és a telefont a kezemben szorongatva álltam a nappali közepén. A cigimmel szemeztem, már ahhoz se volt erőm, hogy kimenjek az épületből és a kora reggeli hűvös szellőben nyugodjak le. Kellett a cigi, most! Kezeim még mindig az ingerültségtől remegtek, ahogy felnyitottam a doboz tetejét, hogy kihúzzak egy szálat. Nehezen sikerült, többszöri próbálkozás után csak, meggyújtani a végét, hogy végre magamba szívhassam a nikotinadagomat. Aztán észbe kaptam, és kinyitottam a hozzám legközelebb eső ablakot, hogy ki tudjak hajolni. Kint alig észrevehetően szemerkélt az eső, amitől olyan érzésem lett, mintha még az időjárás is engem akarna hergelni. Újra mélyen beleszívtam a cigibe, ujjaim remegése pedig csillapodott, már-már teljesen abbamaradt.
- Mit csinálsz ott? Ki fogsz esni... - hallottam magam mögül Alex aggódó hangját, de rohadtul nem foglalkoztam vele. A tegnapi vita óta most szólt hozzám először. Mikor látta, hogy rá se bagózok, hátulról megragadta a csípőmet, és behúzott az ablakból.
- Engedj már el a francba, cigizek! - ráztam le magamról a kezeit, és csak most tudatosult bennem, hogy ha aggódik akkor valószínűleg még mindig akar engem. Akaratlanul is boldogság öntött el, de ez sem tartott sokáig, mert még mindig éreztem a tegnap esti dühömet és a Kellan által felszított kedélyem sem volt most alkalmas arra, hogy megdumáljuk a dolgokat.
- Ell.. - hangzott meglepett, csodálkozó hangja, ahogy szembefordított magával. Karjait azonnal körém fonta, hogy még csak esélyem se legyen a menekülésre. Én nem öleltem át őt, pedig nagyon nagy kísértést éreztem, mégis tartottam magam, mert megérdemelte, hogy szarul érezze magát. Most meg!
- Mi van? - tartottam el a cigit párosunktól, aztán ahogy ránéztem, láttam, hogy már csak a csikk van a kezemben, úgyhogy lazán kipöccintettem a nyitott ablakon.
- Hallottam... - nézett mélyen a szemeimbe, de mielőtt ellágyulhattam volna elkaptam a tekintetemet és inkább borostáját kezdtem tanulmányozni. Igencsak ráférne egy borotválkozás, így korán reggel.
- Mit? - kérdeztem vissza flegmán.
- A beszélgetést... - mosolygott rám féloldalasan.
- És? - vontam fel a szemöldökömet.
- Szóval, én... Tudom, hogy barom voltam.. Sokszor vagyok az.. A féltékenység teszi... Most, hogy már tudom, mit veszíthetek..- suttogta akadozón.
- És? - maradtam még mindig teljesen jeges és érzéketlen.
- Sajnálom, Ell. Szeretlek! - hajolt közelebb, hogy meg tudjon csókolni, de tenyeremet meztelen mellkasára tapasztva toltam el magamtól. Ó, Alex, miért nem tudsz felvenni egy rohadt pólót, legalább akkor, mikor ennyire kevés elszántság van bennem?! - Ne már, tényleg sajnálom...
- Mikor fogod már fel, te hülye, hogyha nekem Kellan kellene akkor nem veled lennék? Nincs okod a féltékenységre. Soha nem is volt.. Ha már két idióta között kell választanom, akkor legyen a nagyobbik az.. - megrökönyödött arcát látva láttam, hogy nem épp erre számított, de ahogy nyaka köré kulcsoltam karjaimat elmosolyodott. - Különben meg, én joggal féltékenykedhetnék arra a millió meg egy csajra, aki úgy odavan érted, hogy egy mosolyodtól elájulnak.. - fintorogtam, arra gondolva, hogy szavaim egytől egyig igazak.
- Neked nincs vetélytársad! - bújt újra közelebb hozzám és mintha csak iménti szavait akarná bizonyítani, megcsókolt. Most nem húzódtam el előle. Nagyon hiányzott már ez. Hiányzott a csókja, az ölelése, az érintése, pedig kevesebb mint 10 óráig voltunk fasírtban. Hosszan csókoltuk egymást, nyelvünk összegabalyodott, néha egymás ajkába harapva húztuk a másik idegeit, pont, mint a veszekedésünk előtt.
- Úgy szép az élet, ha zajlik! - vigyorogtam rá zihálva, mikor levegőért kapkodva elváltunk.
‎- Mit szeretnél ma csinálni? - vonta fel a szemöldökét, miközben a száját csücsörítette. Egész viccesen festett...
‎- Ha hiszed, ha nem, veled ellentétben én rohadtul nem aludtam az éjjel. - néztem rá csúnyán és ásítottam egyet.
- Sajnálom - fúrta arcát a nyakamba, így édes csókjától észre sem vettem, hogy mikor kerültem a karjaiba, csak arra lettem figyelmes, hogy engem cipelve indul meg a háló felé.
- Tudok menni - mosolyogtam rá.
- Nem mondtam, hogy nem tudsz - zárta le a témát és megcsókolt. Finoman, szerelmesen. - Jóvá akarom tenni - csókolt meg újra.
- Akkor higgy nekem, és messze kerüld el Lutzt... - vetettem rá sötét pillantást. - Nem kellenek a zűrök.. - oktattam ki, miközben az ágyra telepedett velem és mellkasára vonva kezdett simogatni. Fejemet álmosan nyugtattam szíve fölött és a megnyugtató tamtamjára elnyomott az álom. Közen folyamatosan magamon éreztem Alex cirógató ujjait, valószínűleg érintésére álmomban is elmosolyodhattam. Alex telefonjának hangjára ébredtem, és legszívesebben földhöz vágtam volna a készüléket, újabb nyugis és meghitt percek reményében.
Nem nyitottam ki szemeimet, csak hallgattam Alex szexi, mély hangját, ahogy rekedten a telefonba suttog valamit. Még mindig félálomban voltam, így abszolút semmi nem ragadt meg fejemben a beszélgetésből.
Miután Alex lerakta a telefont, karjaival újfent körülölelt, és egy homlokcsók után megpróbált óvatosan kicsusszanni alólam.
- Nem jó ötlet.. - nyögtem csukott szemekkel és ujjaimmal pólójàba marva bírtam maradásra.