39. A győzelem édes íze

Sziasztok!
Mint Shyla már említette, bizonyos okokból ő csak a fejezet elejét írta, egészen pontosan az aláhúzott szóig az ő munkája, onnantól folytattam, de nagyon sokban segített nekem. 
Pár komit írnátok, kérlek?

Puszi, NS

Los Angeles meghülyíti az embereket? Vagy ha nem is, mindenképpen játszik az emberrel, mikor éltem én olyat, hogy Alex megint hamarabb ébren van, mint én? Pedig most sem volt másképp. Igaz, még magam mellett tudtam az ágyban, de mikor az ébresztő megszólalt, már kelt is fel az ágyból. Vagyis inkább csak kelt volna, ha nem rántom vissza.
- Megint nem aludtál? - kérdeztem behunyt szemmel, álmoskás hangon. Nagyot sóhajtva huppant le újra az ágyra és karjait körém fonta.
- Mostanában megelégszem azzal, hogy téged nézlek... - terelte a témát azonnal. De mit vártam?? 
- Ez így nem lesz jó.. - ültem fel és fordultam felé teljes testtel. - Nézz rám. - kértem gyengéden és végigsimítottam a szeme alatti karikákon.
- Majd ha vége ennek az egésznek, kipihenem magam - mosolygott rám, közben csókot lopott tőlem.
- Mégis mikor? Két forgatás között? Vagy a kamera előtt? - vontam fel fintorogva a szemöldökömet. - Alex, ez nem megoldás. Nem alszol .. Ezzel csak még jobban hergeled magad Kim ellen. Viszont most csak és kizárólag ép ésszel győzhetsz. Itt most nem kell a mogorvaság. Azt kell megmutatni, hogy jó apa vagy, még annak ellenére is, hogy rohadtul kevés szabadidőd van, amit Somakkal tölthetsz. Úgyhogy szépen előveszed az édibédi apuci arcodat - csíptem két ujjam közé arcát, ahogy a nagyik szokták tenni - és leveszed a lábáról a bírót.
- Akarod mondani a bírónőt - vigyorgott rám végre, majd kacsintott. Torkából a korai órák ellenére is öblös, mély nevetés hangzott. Napok óta végre szívből nevet.
- Aha, szóval így áll a helyzet... Akkor majd én felöltöztetlek, még a végén lecsap a kezemről.. - csúsztattam tenyeremet széles mellkasára.
-Megyek lezuhanyozok - nyomta a hajamra az ajkait, aztán kicsusszanva alólam bement a fürdőbe, ahonnan két percen belül kihallatszodtak a csobogó víz hangjai. Miután kiutálkoztam magam - éljenek a reggelek -, előmásztam az ágyból, és a hűtőnél a kínálatot kezdtem elemezni. A reggelikbe merülve sétáltam a fürdő ajtajához, aztán hallva, hogy már nem zuhanyzik beléptem, és az ajtófélfának dőlve tovább olvasgattam. 
-Mit kérsz reggelire? - kérdeztem, felnézve a kínálatból, amit hamar meg is bántam. Törülközés hiánya végett, az izmai feszülő barna bőrén elvétve csillogott egy-egy vízcsepp, némelyik lassan, ingerlően szánkázott le rajta... Miközben a válaszára vártam, volt időm alaposan megnézni a jól ismert kockákat, amik látványa most furcsa erősséggel söpört végig rajtam. Szívem szerint ott helyben letepertem volna, de tudtam hogy annyi időnk nincs, mint amennyire nekem szükségem lett volna. 
-... maradjunk az omlettnél - zárta be aftershave-jét, aztán elindult felém. Na még csak erre volt szükségem... Villám gyorsan hátatfordítottam neki, és az ágyra ülve tárcsáztam a szobapincért, miközben reménykedtem, hogy a mondata első felében nem volt semmi olyan, amire válaszolnom kéne. 
-Jó reggelt, egy k... omlettet kérek, két piritóst, és... két kávét. Az egyiket két cukorral a másikat simán, és erősre - hadartam le gyorsan, az első elrontott szó után a tenyerembe temetve az arcom. 
-Azonnal visszük - ígérte a szobapincér, azzal megszakadt a vonal, nekem pedig el kellett kezdenem készülődni. 
-Minden rendben? - nézett rám Alex összevont szemöldökkel, miközben a szája szélén lévő vigyorban, és a szeme csillogásában is volt valami, ami olyan istentelenül pimasz volt, hogy az embernek kedve lenne... hagyjuk - parancsoltam magamra gondolatban. 
-Persze - mosolyogtam rá, aztán én is bementem a zuhanyzóba, és egy gyors tusolás után megfésülködtem, oldalra tűztem egy tincset a hajamból, és egy gyors, szolíd smink felkenése után magamra vettem az Ashleytől kölcsönvett ruhát. Előre szólt, hogy nagy rá kicsit, így tudtam hogy rám jó lesz, és nem is csalódtam... na meg az ízlésében sem. A ruha egyszerű volt de nagyszerű: mindamellett, hogy a bíróságon is megállta a helyét egy zakóval, egy szórakozóhelyre, (Ash szempontjából fontos) egy díjátadón, egy divatrendezvényen... bárhová fel lehet venni, csak tudni kell viselni. A zakóval együtt hivatalos benyomást keltett, ami nekem éppen kellett. A magassarkú nem volt az igazi, de pár órára igazán jó lesz - gondoltam én. (Ahha... végülis csak utána mezitláb jöttem haza. De lényegtelen, szerintem ez Los Angelesben egyáltalán nem szokatlan látvány.) 
Mire kimentem Alex is felöltözött, és a reggeli is megérkezett. A kávé illata már a szobába lépésemkor megcsapta az orrom, amire a gyomrom szinte azonnal válaszolt, úgyhogy sietve vettem magamhoz a bögrémet. 
Alex csak mosolygott a mohóságomon, hogy alig egy perc alatt kiürítettem a bögrét. 
-Még nem is mondtam... Jó reggelt - húzott magához a derekamnál fogva, aztán mit sem késlekedve megcsókolt. Vadul, és szenvedélyesen, de ebben a szenvedélyben benne volt minden érzelme, amitől csak még hevesebb lett, és szinte letarolt, így tényleg szükségem volt arra, hogy megtartson, mert bár a karjaimat azonnal a nyaka köré fontam, ha a tenyere nem simult a derekamra a zakó alatt, biztos hogy hanyat vágom magam. A nyelve szinte erőszakosan furakodott be a számba, hogy táncba hívja az enyém... mégis észveszejtő csók volt. 
A reggelit halkan beszélgetve fogyasztottuk el, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy alig két percenként nézett vagy a faliórára, vagy a tévé alatti dekóder órájára, a telefonjára vagy a karórájára. Ahogy múltak a percek, egyre feszültebbnek tűnt, egyre idegesebbnek, mintha a kivégzésére készülne, és nem vagyok benne biztos, hogy nem érezte úgy magát. 
-Alex - fontam össze az ujjainkat, mikor kiléptünk a liftből. - Minden rendben lesz - ígértem. 
-Azon jár az agyam, hogy mi van, ha ő nyer? - nézett rám kétségbeesetten. Olyan volt, akár egy kisfiú; sebezhető, és elesett, amitől kedvem lett volna anyatigris módjára védeni, de tartottam magam ahhoz, hogy nem folyok bele a kelleténél jobban, azon kívül ha akartam volna se tehettem volna semmit. 
-Nem fog nyerni - szorítottam meg a kezét. - Amíg ő nyer, addig nincs vége - mosolyogtam rá. 
-Jó lenne hinni abban amit mondasz - fújta ki a levegőt fáradtan. 
-Alex! - szóltram rá megrovóan. 
-Befogtam - adta meg magát. 
Ezután inkább a semlegesebb témákat érintettük, de Alex szemmel láthatóan nem ott járt fejben, így hamar hagytam hogy a gondolataiba mélyedjen. 
A bírósággal szemben egy kávézóba mentünk be, Matt ott várt ránk, egy-két dosszié az egyik, aktatáska a másik kezében. 
Rövid üdvözlés után leültünk egy asztalhoz, és néhány fontosnak tűnő kávé fölött nekiálltunk áttárgyalni néhány fontos dolgot. 
-Kim ügyvédje fog kérdezgetni ha minden igaz, lehet hogy fel fog tenni egy-két provokatív kérdést, hogy az ő javukra felelj, de Alex szerint megbirkózol vele - nézett rám kérdőn. 
-Nincs épeszű ember, aki ezt megkérdőjelezné - szólt közbe az említett. 
-Azt hiszem menni fog - hagytam figyelmen kívül a megjegyzést. 
-Nagyszerű! Remélem nem szokásod bepánikolni sem. 
-Meg lennék lepve - kotnyeleskedett Alex. 
-Fogd már be! - nevettem fel, amiben Matt is csatlakozott hozzám. - Egyébként nem. 
-Olyasmiket fog kérdezgetni, hogy miért gondolod Alexet jó apának, nem gondolod e, hogy a színészkedés, a festészet mellett hogy lehet valaki jó apa, mit gondolsz az anyagi helyzetéről, ilyesmik. Menni fog? 
-Mielőtt Alex közbeszólna - néztem az éppen megszólalni készülőre jelentőségteljesen -, igen, menni fog. Matt, a rám eső rész miatt ne aggódj, ő kérdez, én válaszolok, ez legalább két és fél éves korom óta egyedül is megy, mint a karikacsapás - legyintettem. - Inkább azzal foglalkozzatok, hogy mi vár rád, és Mr. Mindenlébenkanál-Apucira - vetettem bájos vigyort a mellettem ülőre, aztán hatalmasat kortyoltam a kávémba. 
-Rendben, látom téged tényleg nem kell félteni - kacagott fel, aztán kedvesemhez fordult. Nem igazán figyeltem miről beszélnek, a nevemet hallva ugyan fülelni kezdtem, de a koncentrációs készségem otthon hagytam. 
Kilenc előtt pár perccel indultunk el a bíróságra, de a tárgyalóterem előtt Matt megállított. 
-Mivel a tárgyalás zártkörű, ezért csak akkor leszel bent, amikor a vallomásod teszed, szóval, addig itt várj, szólni fognak ha bejöhetsz - közölte. 
-Rendben - bólintottam, aztán Alex felé fordultam, Matt pedig illedelmesen a terembe vonult. - Egy kalappal - csúsztattam az ujjaim a tarkójára, hogy közelebb vonjam magamhoz. - Megteszem amit tudok. Szeretlek - csókoltam meg. 
-Én is - felelte, aztán gyorsan magához szorítva Matt után sietett. 
Kim ekkor már két nővel a nyomában a folyosó végén járt, a szeme szinte villámokat szórt, úgy nézett rám, mint egy darab véres cafatra az út szélén, de nem érdekelt. Alex megtehette volna, hogy őt választja, de nem tette, ergo én nyertem. Ijé. 
Egy lila kosztümöt viselt, amiben legalább harmincötnek nézett ki, főleg abban az elfuserált sminkben, és azzal az idióta konttyal, amit legutoljára talán a születésem évében hordott a nagyanyám a fogadalom tételén. 
A nyomában - egy Kimmel ellentétben - stílusos nő, hosszú szőke hajjal igyekezett tartani vele a lépést, fekete, vékony testére simuló kosztümje kiemelte szépségét, és egy perccel sem nézett ki többnek huszonötnél, ami ha belegondolunk lehetetlen, hisz a jogi egyetem elvégzése nem egyszerű, és nem rövid. Szőke haját kivaslva, lazán hátradobva viselte, ízléses, natúr sminkje kiemelte természetes szépségét. 
A harmadik nő, feltételezhetően Kim anyja volt, az arca, az alakja is hasonlított az övéhez, hosszú sötét haja világosabbnak tűnt mint Kimé, de még így is szembetűnő volt a hasonlóság. Sötétszürke nadrágkosztümje kellőképpen takarta azt amire nem voltam kíváncsi, a haját egyszerűen kiengedte, sminket nem viselt, és végül mellettem állt meg. Megvetően nézett végig rajtam, a lányához hasonlóan, amint az ajtó bezárult az ügyvédnő mögött. 
-Semmi esélye - horkantott. 
-Majd meglátjuk - feleltem hasonló hangnemben. 
Nagyjából háromnegyed órát állhattunk az ajtó előtt, én a folyosón mászkálva szedtem össze a gondolataimat, megnéztem az épület makettjét, elolvastam a mellé írt szöveget, de végül a teremszolga kinyitotta az ajtót, és megkért hogy fáradjak be. A magassarkúmhoz mérten sietve tettem meg az utat egészen a tanúszékig, ahová először nekem kellett leülnöm. 
A hivatalos rizsa elmondása után az ügyvédnő kimérten lépett elém, és magabiztos, kéklő szemét rám emelte, és feltette az első kérdést:
-Miss Tailor, ha jól tudom, az első hetekben nem igazán kedvelték egymást Mr. Merazzal, megtudhatnám mi volt az oka? - tette fel az első kérdést. 
-Tiltakozom, bírónő! - állt fel Matt. - Bírónő, ennek mi köze a témához? 
-Bírónő kérem...! - szólalt fel az ügyvédnő, mire a bírónő bólintott. 
-Tiltakozás elutasítva, Mrs. DeHaan, kérem folytassa. 
-Köszönöm, bírónő - fordult felém újból, Mrs. DeHaan. 
-Nem lehet mindenki jóban mindenkivel, amikor megismerkedtek valóban nem voltunk jóban. Ő is, és én is olyan karakterek vagyunk, akik vagy kijönnek valakivel vagy nem, és első látásra nem volt meg a szimpátia - feleltem. 
-Értem. És mi volt az, ami kibillentette Önöket ebből? 
-A stáb, és a forgatás miatt sokszor maradtunk kettesben, sokszor találkoztunk, és el kellett viselnünk egymást, és azt hiszem kezdtünk belefáradni hogy mindig visszaszóljunk egymásnak, és hogy utálkozzunk. Lassan megismertük egymást, és be kellett látnunk, hogy ok nélkül kerüljük egymást, aztán amikor Somak kórházba került azonnal Los Angelesbe indult, én pedig magamra vállaltam hogy elrendezem a dolgokat Vancouverben, és így ez nem ment a forgatás kárára sem, ő pedig ott lehetett amikor a kisfia mellett volt a helye. 
-Miért gondolja, hogy Alex jó apa lenne? Elvégre színészként képzeli el jövőjét leginkább, ami nem éppen egy irodai munka. 
-Nem, nem az. De Alex tényleg szereti Somakot, és biztos vagyok benne, hogy bármikor a rendelkezésére áll, és hogy az összes lehetséges időt vele fogja tölteni. Az sem utolsó szempont, hogy nem csak a színészet érdekli, de remek festő, férfimodellként is megállja a helyét, és láttunk már olyat is, hogy valaki a táncból, vagy valamilyen sportból él meg, és Alex ezekben is jó. Közgazdász nem lesz, de jobban is járunk vele. Amellett, hogy ez mind olyan munka, amiért nem keveset fizetnek, törődne a fiával. Lehet, hogy nem havi rendszerességgel kapná a fizetését, de lehet hogy egy hónapban, vagy akár egy héten is többször fizetnének neki nem keveset. És Alexet ismerve, akár az utolsó fillért is Somakra költi, ha kell. 
-Ugyanakkor szem előtt kell tartani a tényt, hogy sokszor hónapokra el kell utaznia, akár másik földrészre is egy-egy munkáért - vetette közbe Mrs. DeHaan. 
-Igen, de vannak forgatási szünetek, ha kell át lehet íratni a forgatás menetét, hogy egyik hét helyett a másikon forgasson... Meg lehet oldani. Miért nem teszik fel ezeket a kérdéseket Brad Pittnek? Ő, és Angelina még többet forgatnak mint Alex, és több gyerekük is van. Tőlük mégse kérdezik meg állandóan. Nézzék, ha valaki, akkor én tudom milyen apa nélkül felnőni, úgy, hogy a szüleim csak pár éve váltak el. Ha beszéltem is apámmal, biztos hogy még a levegővételemmel is ellenkezett, vagy abszolút hűvösen viselkedett, és mára már két percnél többet nem tudunk beszélni egymással. Az a normális, ha egy család együtt él, de persze előfordul, hogy az embereknek el kell válniuk, nem sikerülhet mindig minden, én ezt megértem. De egy gyereknek akkor is szüksége van az anyjára, és az apjára is. Ha rajtam múlna, már régen betiltották volna azt, hogy egy gyerektől törvényesen is elvehessék az apját, mert hát csak képzeljék el, milyen lehet az, ha még csak nem is beszélhetnek az egyik szülőjükkel. Tudom, hogy Alex mögött nem volt apai támogatás, és azt is tudom, hogy ezt nem akarja a saját gyerekének, éppen ezért vagyok sziklaszilárdan biztos az igazamban. Alexet nem lehet eltiltani Somaktól - fejeztem be. 
Minden szavam igaz volt, minden szavamat komolyan gondoltam. Az egész teremben csönd volt, senki nem szólt egy szót se, csupán Alex tekintetében láttam valami olyan büszke, és hálás csillogást, amit még soha, sehol máshol nem láttam. 
-Nincs több kérdésem - kezdett el a helye felé hátrálni az ügyvédnő, miközben sokkoltan meredt maga elé. 
-Teremszolga kérem vezesse ki a tanút - sóhajtott halkan a bírónő. 
Alig egy percen belül már megint a terem előtt állva vártam, hogy vége legyen. Kim anyja fele annyi ideig volt bent mint én, aztán megint ketten várakoztunk, néma csendben. Annyira kész voltam már idegileg, hogy inkább kimentem elszívni egy cigit. 
A bíróság előtti lépcsőn álltam, és nekidőltem a hatalmas, széles betonkorlátnak, aminek a végén jókora oroszlánok gubbasztottak, a lábamat keresztbe tettem, miközben az agyam olyan baromságokon kattogott, mint hogy valamelyik nap olvastam a neten, hogy egy csendnek négy másodperc kell, hogy kínossá váljon, meg hogy 38-ban a Times magazinban Hitlert választották az év emberének... Aztán valahogy eszembe jutott, hogy mit csinálnék, ha végigmenne az utcán egy óriáskerék, két lábon sétálva, a kezét lóbálva. 
Ahha, asszem megőrültem. 


Már épp indultam volna a szemközti kávézóba, mikor Alex utánam kiáltott, és szinte futólépésben rohant utánam. 
-Ell! - kiáltozott, és pár lépéssel beérve szorosan a derekam köré fonta a karjait, felkapott, és vidáman megpörgetett. 
-Ezek szerint nyertünk - kacagtam fel. 
-De még mennyire hogy nyertünk! - állított két lábra, aztán két keze közé fogva az arcom legalább ezer csókot nyomott az arcomra, abszolút véletlen helyekre.
-Gratulálok, Szívem - öleltem át a nyakát.  
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm - darálta megállás nélkül, egy levegővel. 
-Alex, ne nekem köszönd - legyintettem. 
-Hát haver - lépett mellénk Matt, Alex vállára téve a kezét, mire az felé fordult, és örömtől ragyogó tekintettel rázott vele kezet. Amíg ők beszélgettek, addig én megszorítottam Alex kezét, aztán sietve bementem a vécébe.
A dolgom végeztével éppen a szoknyámat igazgattam, de még mielőtt kiléptem volna meghallottam hogy valaki bejön, így inkább vártam, hátha érdekes. Halkan lehajtottam a vécé tetejét, és alig hallható kopanással felguggoltam a tetejére.
-Kim, még fellebezhetünk! - hallottam meg egy érces női hangot. 
-Nem anya! - csattant fel egy másik, lágyabb hang. - Végigcsináltam ezt a kicseszett tárgyalást, mert ti azt akartátok, de nem fogok fellebbezni! Soha nem gondoltam, hogy Alexnek ne lenne joga látni Somakot! Elvégre az apja! És, őszintén szólva a csajnak igaza volt - zárta rövidre. 
-Hogy mondhatsz ilyet?! Egy apa ne adja be a válókeresetet, főleg ne akkor, ha még ilyen kicsi gyereke van! Az ilyennek nem lenne joga gyereket vállalni! - háborgott a hárpia. 
-Anya állítsd le magad! Én szeretem Alexet, de az érzések változnak, amiért nem hibáztatom, így jött össze, és remélem eszedbe jutott már, hogy ha Alex nem lenne, Somak sem lenne, akiért úgy odavagy, és akkor valószínűleg Danhez mentem volna hozzá, akit utáltál! Szóval válassz! - dühöngött Kim. Szimpatikusabb nem lett, de legalább nem tettem tönkre a woodoo babát, amit azért vettem hogy megátkozhassam. 
Los Angelestől tényleg megőrül az ember.


PS.: G@ß@♥.♥ megírom és felteszem, amint tudom:.