25. Verseny

Sziasztok, jó reggelt!

Valami csoda folytán - vagy csupán én voltam eddig nagyon béna :) - megjavult a blogspotom. Ez mindenkinek jó, tekintve, hogy Ti könnyebben megkülönböztetitek, hogy melyik részt ki írta, NS.-nek sincs annyi macerája az én részeimmel és én is tudom folytatni a többi blogomat. ( Hipp-hipp hurráááá! :D)

Újabb dráma, újfent Gabi és Alex között, én meg már nagyon várom a véleményeteket! Szóval nyomás olvasni és dobjatok meg minket pár komival. Higgyétek el, tényleg csodákat tesz. ;)

xoxo: Shyla

- Most meg mi az Isten bajod van?? - álltam Ricsi elé. Már percek óta, megállás nélkül szentségelt, azon is csodálkoztam, hogy egyáltalán levegőt vesz.
- Az, hogy megint elbasztad! - kopogtatta meg a halántékomat mutatóujjával. Zavartságom láttán, dühösen fújtatott egyet, aztán folytatta: - Szerinted mit gondol most Alex?? Egy srác felhív téged, te meg boldogan csacsogsz el vele, mintha lenne köztetek valami....
- Van is, te seggfej! Az öcsém, hagy beszéljek már úgy vele, ahogy nekem tetszik! - indultam az ajtó felé. Most, hogy fény gyúlt az alagút végén, kénytelen voltam a helyére tenni a dolgokat. Persze ehhez megint csak két ember szükséges. A másik fél azonban megint duzzog.. Remekül kifogtam a világ leghisztisebb pasiját - nyugtáztam magamban.
A folyosóra érve vettem észre, hogy már igen nagy a mozgás. Alex ajtaja felé haladva szembe jött velem Kel, majd Bron, próbáltak visszahúzni, noszogatni, hogy hagyjam Őt békén egy kicsit, le fog higgadni, csak egy kis idő kell neki, mire feldolgozza, hogy igen kelendő árucikknek számítok az államokban.
- Hagyjatok már békén! - löktem arrébb Bronsont, ezzel helyet csináltam magamnak a tovább haladáshoz. Egészen Alex ajtajáig trappoltam, ahol aztán hiába próbáltam bejutni. Mérgesen, ököllel kezdtem ütni az ajtaját, de nem hatotta meg a dolog. Percek óta dörömböltem, végül hatalmasat rúgtam az ajtajába, amibe belesajdult az egyébként is fájó lábam. Nagy hangzavar támadt kint, azt hitték valami komolyabb bajom van. Még Jay is mellém furakodott a kisebb tömegben, végül kiröhögött, hogy hogy lehetek ekkora hülye. A hangos beszélgetésre végül Alex kinyitotta az ajtót és csuklómnál fogva berántott az ajtón, aztán hangos csattanással becsukta. Azt hittem, hogy a tokjából is kiszakad. Máskor röhögtem volna a helyzeten, hogy egy lábon állok előtte, és valószínűleg ő is másképp viselkedett volna. 
- Normális vagy?? - nézett rám nagyra nyílt sötétbarna szemeivel és mintha aggodalom csillant volna benne. - Mutasd! - guggolt le elém, hogy közelebbről megnézhesse, milyen sérülést okoztam magamnak.
- Ne nyúlj hozzám! - kezdtem egy lábon ugrálni a nappaliban lévő kanapé felé, hogy aztán hatalmas lendülettel belevágódjak. Magam kezdtem tanulmányozni a lábamat, amin még csak egy nagy piros folt volt, de ha a megérzésem nem csal, hamarosan lila is lesz belőle.
- Mi van? - nézett rám mérgesen.
- Kibaszottul az van, hogy betelt a pohár. Mi a francnak kell neked minden másnap megsértődnöd valami miatt? - förmedtem rá, miközben a fájó tagomat masszíroztam. 
- Én nem... 
- Alex! Az öcsémmel beszéltem, nem a szeretőmmel, nem a pasimmal és nem a férjemmel!!! - vágtam a képébe idegesen. - Minden rohadtul félreértettél.... A Josh-ügyet még elnéztem, bár fogalmam sincs, mégis hogy érezhetted magad veszélyben.. Pont azzal az IQ-bajnokkal jöttem volna össze?? - kérdeztem szarkasztikusan. - Még csak a randira se mentem el... Ha nem vetted volna észre. De ha nehezedre esik feldolgozni ezt, van egy nyomós érvem. NEM vagyok a barátnőd, sem a tulajdonod! Akkor és azzal mennék el, akivel én akarok. - álltam lábra és indultam vissza a szobámba. Muszáj lesz jeget tennem a lábamra, ha nem akarom, hogy kétszer ekkorára dagadjon egy fél órán belül.
- Ell.. Várj, beszéljük meg.. - kapott a kezem után és maga felé fordított.
- Ezen nincs mit megbeszélni! Gyerekes vagy! - osztottam tovább, de közben nehezemre esett nem elveszni sötét íriszeiben. Belátta, hogy igazam van, de nem engedett el, sőt, egyre közelebb vont magához.
- Este, vacsorázzunk együtt. Úgy értem, nem itt, a többiekkel. Mutatok neked egy helyet! - ajánlotta. Na most komolyan.. Van ember, aki ellenáll a csábításának? Adjon már órákat, kérem!! - Már ha az a két marha egyáltalán a közeledbe enged... - fújtatott dühösen, miközben elnézett a fejem felett. 
- Ne aggódj! Garantálom, hogy leszállnak rólunk... - vigyorogtam rá gonoszan. - Fogadni fogok velük! 
- Nem kénee.... - akadékoskodott, még mindig a derekamat ölelve. Nem bízik bennem?! Gonoszkodva a nyaka köré kulcsoltam kezeimet és közelebb kúsztam hozzá, amíg testünk teljesen össze nem préselődött, ajkainkat néhány centi választotta el egymástól, így szinte számon éreztem forró levegő vételét. Mégsem engedtem neki, pedig látszott rajta, hogy a csókra vár. Azt lesheted! - húzódtam hátrébb tőle, minden egyes előrehajolásánál. A végén a hátam már ívbe hajlóan távolodott Alextől, és biztos vagyok benne, hogy ha ő nem tart engem, már régen elestem volna.
- De igen, kéne... - adtam meg magamat ajkainak, miközben leült a kanapéra, engem is magával húzva. Szemben helyezkedtem el vele, az ölében, lábaim csípője két oldalán szétvetve, így testünk a legjobb helyen ért össze ahhoz, hogy fojtott nyögést csikarjak ki belőle. 
Annyira magával ragadó volt a csókja, hogy arra eszméltem, rajta már nincs póló, ahogy lassan rólam is levándorol az anyag. Izmos felsőteste nekinyomódott melltartóval borított testemnek, miközben egyik kezemmel sűrű haját túrtam végig, másikkal pedig a vállát markoltam. Gerincem vonalán éreztem hatalmas tenyerét, ahogy a lehetetlenségig magához von. Állítom, hogy közöttünk egy fél kortynyi levegő sem tudott volna megrekedni, olyan mohón tapadtunk egymáshoz. Hajamat elsöpörte nyakamból, hogy csupasz bőrömre hintse csókjait.
Szenvedélyes pillanatainkat egy hangos kopogás zavarta meg. Hirtelen rebbentünk szét, arcunk eltávolodott egymástól, de még mindig nem voltam hajlandó felállni az öléből. Halkan vártunk néhány pillanatot, majd kuncogva újra ajkai után kaptam, amikor újra kopogtak, már szinte dörömböltek. Hirtelen ötlettől vezérelve velem együtt állt fel és sétált az ajtóhoz.
- Ajánlom, hogy nyomós oka legyen az illetőnek... - zsörtölődött, miközben úgy fordult, hogy belőlem még csak véletlenül se lássanak többet a kelleténél, és ajtót nyitott. 
- Bocs srácok! Indulnunk kellene a forgatásra... - húzta el száját zavartan Booboo, láthatóan zavarban volt ebben a helyzetben.
- Persze, azonnal megyünk! - mosolyogtam rá, aztán gyorsan eliszkolt. Bakker, majdnem félmeztelenül csimpaszkodok Alexre, akár egy majom, erre még ő van zavarban??
- Mindig a legkisebbel szúrnak ki... - kuncogtam, miközben megpróbáltam lekászálódni Alexről. Próbálkozásom nem járt sikerrel, mivel ugyanolyan hévvel csókolt meg, mint Boo érkezése előtt. Valószínűleg folytatta volna a félbeszakított szituációt. - Hééé! Nem venném a szívemre, ha miattam rúgnának ki! - szakítottam el egymástól ajkainkat, és újra megpróbáltam talpra szökkenni. - Alex... - néztem rá bosszúsan, mikor cseppnyi jelét sem adta annak, hogy méltóztatna elszakadni tőlem. - Alex!! 
- Jól van, na! Egy próbát megért... - mosolygott rám féloldalasan, miközben visszavettem a pólómat.
Fél perccel később, már telefonnal és kabáttal együtt álltam a liftben, szorosan Alex mellett, aki mint legutóbb is, hátulról ölelt át, közben állát fejem tetején nyugtatta. 
- Basszus.. Nekem be kell mennem a bankba! - jutott eszembe az öcsémnek tett ígéretem, miszerint utalok neki egy kis pénzt. - Bocs, majd utánatok megyek! - sóhajtottam nagyot.
- Veled megyek! 10 perc ide vagy oda, nem számít - csókolt a hajamba.
Derekamat ölelte, mikor a többiekhez értünk, akik meglepetten, de boldogan nyugtázták, hogy minden oké közöttünk. 
Pár perc séta után - amit természetesen végignevettünk -, a bankhoz értünk, ahol a nő udvariasságának és hozzáértésének köszönhetően röpke 15 perc(!) alatt végeztünk. Komolyan, ennyi ideig tart egy kibaszott kártyáról egy másik tetves kártyára utalni egy 10-est?? 
Taxival vágtunk neki a helyszínhez való útnak. Komolyan.. még a 20 perces út is rövidebbnek tűnt, mint a nő bénázása... Útközben felvázoltam Alexnek az ötletemet a fogadással kapcsolatban, aminek persze egyáltalán nem örült. Féltette a lábamat, de hajthatatlan voltam. 
Boldogan ugrottam ki a kocsiból, és elégedetten nyugtáztam, hogy a lábamnak semmi baja. Indulhat a verseny!
A srácokat nem nagyon kellett keresgélni, kint álltak Rob és Kritsten mellett, akik vígan szívtak egy-egy szál cigit. Az egész bagázs itt volt, úgyhogy tanúk is lesznek az alkunkra, így vissza se tudnak lépni.
- Kellan, Bronson! - léptem melléjük. - Egy kis fogadás?? - néztem rájuk kihívóan. 
- Hol a csapda, Cica? - érzett rá egyből a lényegre Kel.
- Ugyan.. Így ismersz?? - kacsintottam rá.
- Rendben, fogadjunk! - bólintott néhány másodpercnyi hezitálás után Bron. Na ezt már szeretem!! - De miben? - vigyorgott rám, aztán Alexre.
- Lefutlak sprintben! - vágtam rá dacosan, mire Kel hangosan röhögni kezdett. - Mit röhögsz? Téged is! - vigyorogtam képen.
- Vedd úgy, hogy veszítettél! - állt Bronék mellé Kiowa is, aki már izgatottan várta a tétet. Na igen.. A TÉT!
- Ne hidd! - vetettem oda foghegyről. - Ha nyerek, márpedig nyerni fogok... - mondtam magabiztosan. - Olyan távol maradtok Alex szobájától, na meg az enyémtől, amennyire csak a szálloda nagysága engedi. 
- Ha nyerünk, neked sokkal rosszabb lesz! - vágta rá Bron és összeöklöztek Kellannal.
- Mekkora táv? - nézett rám fölényesen Kel.
- Innen.. Mondjuk... Az első fenyőig, és vissza! Az durván 200 méter... - saccoltam szemre.
- Oké... - vágták rá egyszerre.
- Ash! Van valami kevésbé farmer nadrágod? - vigyorogtam rá. Tudtam, hogy kapni fog az alkalmon és azt is, hogy van nála legalább egy váltás rövidnadrág, amiben elég rendesen fáztam. De tekintve, hogy a srácok is abban voltak, mivel edzeni készültek, kénytelen voltam felvenni.
- Tinsel! Indítanál minket? - kacsintott rá Bron, majd szorosan mellém és Kel mellé állt.
Abban a pillanatban, hogy Tinsel elkiáltotta magát, már futottam is. Persze a srácok is futottak mellettem, elég rendesen. Szinte fej-fej mellett haladtunk egészen a fordulóig, ahol aztán hipergyorsan hátraarcot csináltam és már indultam is visszafelé. Bronék néhány másodperces kieséssel iramodtak utánam, de már késő volt.. Tudtam, hogy én nyertem, ez nem is kétséges. Megnyugodnom viszont csak akkor sikerült, mikor már Alex büszke ölelésében voltam. 
Néhány perccel később már éreztem, hogy nem igazán volt jó ötlet tőlem, pont most futóversenyt kezdeményezni, de legalább az vigasztalt, hogy lefutottam őket.
- Csak azért van, mert a sok izom, visszahúzott minket! - biztosított róla Kel.
- Na persze... - hagytam rájuk és boldog voltam, amiért végre nyugis esténk lehet.


Persze az esténk közel sem úgy alakult, ahogy terveztük. Mire a forgatás ideje letelt, a bokám valóban kétszeresére dagadt, rálépni pedig maga a kínszenvedés volt. Alex persze lovagiasan karjaiba kapott és meg sem állt velem az autóig, aztán újfent, egészen a szobájáig. Kezdtem örülni, hogy végre nem zavar be semmi az esti programunkba, mikor egy férfi jelent meg az ajtóban, akiről megtudtam, hogy orvos. Méghozzá a szálloda orvosa. Megvizsgálta a lábamat, aztán közölte, hogy szerinte nincs komolyabb baj, csak egy kis rándulás, minden rendben lesz, hogyha nem mozgatom pár órán keresztül és pár napig nem terhelem feleslegesen.
Innentől kezdve az estémet kinyírták. Alex úgy ugrált körbe, mint egy haldoklót, pedig igazán nem a kiszolgálásra vágytam volna, hanem rá. 
Nem sokkal később Ashley feje jelent meg az ajtóban, kezében egy nagy borítékot szorongatott, amire az én nevemet írták, nagy cirádás betűkkel.
- Azt hiszem, megyünk vásárolniiiii!! - sipította boldogan, figyelembe se véve elképedt arckifejezésemet, miközben a meghívót olvastam.