28. Vita

Sziasztok! 

Mindenkinek kellemes húsvétot, és sok locsolót kívánok, de amíg a srácok összeszedik magukat, addig hoztam egy kis olvasnivalót!
Néhány komi belefér?

Puszi, NS

Ne emeld fel a hangod,
Javíts az érveiden. 

Magamban gonoszul kuncogva bújtam vissza Alex mellé, a szobában csak az ő hangos szuszogását lehetett hallani, ami perceken belül visszaringatott az álomba Kellan ide, Kellan oda. 

Legközelebb a tapogató ujjak ébresztett, majd az elégedetlen morgás a fülem mellett. Halkan felnevetve, kómásan fordítottam Alex felé a fejem, aki homlokráncolva húzta le rólam a takarót. 

-Ezeket mikor és minek vetted fel? - kérdezte lényegretörően. Még nem is volt tudatánál, könyörgöm!

-Itt volt Kellan... Nem t'om mikor - ejtettem le a fejem erőtlenül, miután rájöttem hogy nincs a közelemben óra. 

-Mit keresett az itt? - sziszegte, a nyakamhoz hajolva, apró puszikat hintett, a sejtésem szerint jókora lila foltra. Ujjai illetlen helyek felé kóboroltak, úgyhogy odacsúsztattam a kezem, és összekulcsoltam az ujjainkat. 

-Téged keresett. Jó, mondjuk ezt direkt vettem fel, de megérdemelte! - emeltem fel az ujjam. 

-Egy kis kínzás nem fog megártani neki - értett egyet velem Alex. 

-Na látod.

-De azért ne feszítsd túl. Erősebb mint te - tette hozzá halkan. 

-Na jó, megyek rendelek valami reggelit. Te meg hívd fel... Karent - tettem hozzá, elsőre ugyan nem jött a számra a nevem, de aztán sikerült hozzátennem. Alex elmosolyodva megpróbált feltápászkodni, de túlságosan is álmos volt még. 

-Minek is? - szólt utánam ásítva. Egész nap bírtam volna hallgatni a hangját... 

-Mert Kellan valami szerződésről hadovált itt össze-vissza. De ezt majd tőle kérdezd meg. Mármint... Kellantól. - Hiába, reggel egyszerűen képtelen vagyok normálisan beszélni, pláne angolul. 

-Na jó, menj, ébredj fel - röhögött fel Alex, aztán egy alsóban keresztülcaplatott a nappalin. 

-Mi bajod? - vontam össze a szemöldököm. 

-Rossz igeidő, Ell - vigyorgott. Honnan a francból szedte ezt az Ell-ezést, ez számomra rejtély... De mindegy. 

Egy pillanatra elgondolkodtam, aztán rájöttem hogy igaza van. - Francnak kell 12 igeidő - morogtam kedvetlenül, de ő csak röhögött rajtam. Jelen pillanatomban egy laza mozdulattal megbuktattak volna emelt nyelvvizsgán. 

Amíg ő zuhanyzott, addig én megrendeltem a kaját. Nem akartam bemenni hozzá, mert biz' Isten nem állok meg az ajtóban. 

A tegnap este még mindig élénken élt az emlékezetemben, minden idegszálam megfeszült, ha azokra az elfojtott nyögésekre, hangos sóhajokra, a bensőmben érzett kellemes feszítésre, vagy bőrének finom puhaságára gondoltam. Semmi más nem volt az agyamban, csak a csókjainak, simításainak emléke, na meg az illata... Egy pillanatra végigszáguldott a gerincemen a bizsergés, amitől majdnem hanyatt estem. Lehet, hogy kicsit erősebb volt, mint gondoltam. 

Hirtelen két vizes kar fonódott körém, a hátamhoz simuló test pedig azonnal felvette a testem vonalait. 

-Össze ne ess nekem - csókolt bele a nyakamba. 

-Akkor ne csinálj ilyeneket! - szóltam rá kacagva. Alex jókedvűen elvonult, aztán egy farmerben került elő, és nekiállt borotválkozni. Tudtam értékelni. Épp felvettem az előző napi farmerom, mikor kopogtattak. 

-Alex! Hol a pénztárcád? - kérdeztem mielőtt kinyitottam volna az ajtót a szobapincérnek. 

-Az éjjeliszekrényen! Azt hiszem van benne egy tízes - felelte. 

Miután átvettem a reggelinket, és adtam a szobapincérnek borravalót, kiöntöttem a kávémat. Koffein! Épp leforráztam volna a nyelvem - ahogy minden reggel - mikor megszólalt Alex telefonja, de ő maga még nem került elő. 

-Felvennéd? 

-Halló, Alex telefonja - szóltam bele a telefonba. A másik oldalon egy fiatal, magabiztos, szórakozott hang szólalt meg. 

-Hello, Natalie vagyok. Alex ott van valahol? - kérdezte vihogva. 

-Borotválkozik... azt hiszem. De mindjárt szólok neki. Alex! - takartam le a telefon mikrofonját. 

-Ki az? - kérdezte a tükörben rám nézve, mikor nekitámaszkodtam az ajtófélfának. Magam felé fordítottam a telefont, lelestem a nevet, aztán semlegesen közöltem a nevet. Alex tekintete felragyogott, de nekem az a név nem mondott semmit. 

Gyorsan befejezte a borotválkozást, és vidáman beszélgetni kezdett a telefon túloldalán lévő személlyel. Rögtön utána Karennel kezdett beszélni, ezért én legközelebb akkor tudtam beszélni/találkozni vele, amikor mindenki egyszerre ment a forgatásra, de még akkor sem vele kezdtem foglalkozni, hanem Ricsivel, aki egész reggel olyan morcosnak tűnt. 

-Hé pajti - szökkentem mellé boldogan. Csak mormogott valami hello félét. - Hé, minden oké? 

-Nem, bazd meg - közölte magyarul. Összevont szemöldökkel, értetlenül néztem rá. 

-Most mi bajod? - váltottam át én is a többiek számára érthetetlen nyelvre, ami megütötte a fülüket. 

-Az hogy mondjuk az állítólagos legjobb barátod az elmúlt egy hónapban le se szartad - emelte fel a hangját. Döbbenten mentem az előre siető fiú után, hallottam hogy a többiek a hátunk mögött a vita tárgyát találgatják, éreztem egy égető pillantást a hátamban, de most nem ő volt az első. 

-Tessék? - kérdeztem, miközben egyre pipább lettem. Na, nehogymár! - Ha jól emlékszem te sem törted magad azért hogy velem legyél! És máskor is volt már olyan hogy akár hónapokig nem is tudtunk beszélni, most mi a franc bajod van?! - rohantam utána, fokozatosan emelve a hangom. 

-Igen, de most mondjuk te rángattál el erre a szarra, amit te nyertél meg! Én el se akartam jönni, emlékszel?! Te könyörögtél ott Isten tudja meddig, hogy jöjjek el veled, rémlik még valami, vagy a régi Gabi otthon maradt?! - kérdezte. Míg az én lábam földbegyökerezett, addig Ricsi fújtatva bepattant egy kocsiba, és magára vágta az ajtót. 

Persze a többiek is egyből megtaláltak, nem is tudom miért gondoltam, hogy lenyelik a gondolataikat.

-Ez mi volt? Miről veszekedtetek? Jól vagy? Mondj már valamit! Ricsinek mi baja? Nehezetekre esett volna angolul beszélni? - záporoztak felém a kérdések, egy apróra szűkült félkörben álltak körém, egyedül Kellan és Julia volt az aki velünk mit sem törődve kilépett a reggeli hidegbe, és beülve Ricsihez a kocsiba elindultak. 

-Semmi csak... Hisztizik - nyögtem ki végül, aztán bizonytalanul utat törtem magamnak köztük, és csendben kiléptem az ajtón, próbáltam nem törődni a paparazzikkal, a fényképezőkkel, és a követelőző kérdésekkel. Alex, a Summit kérdése miatt előrébb ment, és Kristennel kezdett beszélgetni, na meg Robbal, míg Bronson mellém szegődve próbálta kiszedni belőlem mi bajom. Vagy mi baja a másik idiótának. 

-De tényleg mondj már valamit. - Alex beszállt a kocsiba hátra a másik oldalról, ezt látva Bronson, mintha udvarias lenne kinyitotta a kocsiajtót, és előreengedett, így közéjük kerültem. Naná, így már a másik jómadár is hallhatta a magyarázatom, miközben a kezem a combomra csúszott. 

-Nincs semmi. Hisztizik, hát csinálja, leszarom. - Kezdtem egyre jobban felszívni a dolgot, és ezt látva rajtam inkább békén hagytak. Alex azt hiszem nyugtatni akart, amikor gyenge köröket kezdett rajzolni a lábamra a hüvelykujjával, de jelenleg nem érdekelt. 

Mi a francról beszél ez?! Mi az, hogy én még csak le se szartam! Ő állandóan eltűnt, hol ezzel hol azzal tűnt fel itt, ott, amott, volt hogy egész nap nem láttam, én viszont vagy a forgatáson voltam vagy a szállodában, ha máshol akkor ott ő is ott volt. És akkor se jött oda, még csak annyira se hogy szia, mizu vagy valami, én meg ha odamentem hozzá, vagy hozzájuk, akkor is mindig engem hidegen hagyó téma volt terítéken, vagy olyan amihez nem is tudtam hozzászólni. Érdekes, hogy Bronson és Kristen szerint, akik itt Alexen kívül a legközelebb kerültek hozzám, nem szóltak. Nem láttam hogy rosszul éreznék magukat, és erre ugyan lehetne mondani, hogy de hát ők már évek óta ebben élnek, és vannak itt barátaik, de arra az lenne a válaszom, hogy ő még hamarabb haverkodott össze a stábbal mint én, hát nehogy már!

-Bronson, szerinted elhanyagoltalak? - kérdeztem hirtelen. Nem akartam magam sajnáltatni, a véleményét akartam tudni. Homlokráncolva, értetlenül nézett rám, aztán vadul rázni kezdte a fejét. Nem úgy tűnt, mintha a kiborulásomtól félne - mostanában inkább Alexnek passzoltak ha felkaptam a vizet, mondván "ő tud kezelni" -, inkább a feltételezésem zavarta össze. 

-Nem! Egyáltalán nem. Ez a baja? - kérdezett rá megvilágosulva. Valami csattanást hallottam a hátam mögül, mikor odanéztem csak annyit láttam hogy Alex a kezét a homlokára tapasztva ejtette hátra a fejét. 

-Oh, hogy a rohadt életbe, Horváth Richárd most meghalsz - morogtam magyarul. A telefont nem vette fel, még a Bronsonéról is próbáltam. Túl jól ismer, ha Alexéről próbáltam volna, tuti rájön hogy én vagyok. Duzzogva fontam össze a mellkasom előtt a karom, és a mellettem ülő férfi vállára hajtottam a fejem, míg ő Bronnal kezdett diskurálni a fejem fölött, de olyan halkan, és gyorsan hogy nem is értettem belőle egy szót se. 

Bronson oldalán szálltam ki a kocsiból, de meg se várva egyiküket se rohantam előre, be egyenesen a forgatási területre, a biztonsági őr már messziről kinyitotta nekem az ajtót. Tűvé tettem érte mindent, végül a stúdió felső emeleti erkélyén találtam rá. Az odalenti embereket figyelte, éppen rálátott a kondira, és az egyik díszletre, ahol épp Rob, Kris és Tay figyelte David utasításait. 

-Te idióta vadbarom, mi a franc bajod van neked?! - csattantam fel türelmetlenül. - Te se nagyon törted magad az egy hónapban ha jól emlékszem, és nem tudom miért hisztizel, mikor érdekes mód Bronson szerint egyáltalán nem lettél se ő, se te elhanyagolva! Annyira idióta vagy, te gyökér! Ráadásul te tűntél el állandóan, nem én! Én ott voltam, mindig! Téged viszont lassan a jó Isten se tud nyomon követni hogy éppen hol vagy, esküszöm GPS-t kéne rádszerelni, hátha akkor egyszer az életben mindenki tudná hol keressen!

-De te most miről beszélsz, állj már le! Eljöttem veled, mert megkértél rá, de még jó hogy ők...

-Azt ne mondd hogy nincsenek elhanyagolva, mert nekik itt is vannak barátaik! - vágtam közbe. - Te még előbb haverkodtál össze velük mint én, ne mondd nekem, hogy amikor én épp mással voltam, te egyedül gubbasztottál egy sarokban, és vártad a megmentőt! 

-Hé,hé, srácok, álljatok le! - vágódott ki az ajtón, amin Nikki és Alex estek ki. Nikki nyugtatólag állt meg Ricsi előtt, kezét a vállára téve próbálta magára terelni a fiú figyelmét, de ő mereven bámult rám, ahogy én rá. 

A karomat szorongató férfi végül megunta a dolgot, és körém fonva karját bevezetett a társalgóba. Percekig ültem a kanapén, Alex előttem ült a dohányzóasztalon, kezei a combomon, várta hogy mondjak végre valamit, de mikor végre szóra nyitottam a szám, akkor is csak annyit kértem, hogy;

-Menjünk le cigizni. 

Percekig álltunk lent, kezünkben egy-egy cigi füstölgött, és bár ő ritkán gyújtott rá, most elfogadott egy szálat. 

-Egyébként ki keresett reggel? - kérdeztem rá végül, többé-kevésbé nyugodtan, nem akartam Ricsiről beszélni, mert meg volt az esélye, hogy fogom magam és visszamegyek még egy sort ordítozni. 

-A húgom. 

-Van húgod? - kérdeztem meglepetten, a szemöldököm a homlokom közepéig szaladt, és  ki is ment a fejemből Ricsi. A figyelem elterelés jobban sikerült, mint gondoltam. Gratulálok magamnak!

-Igen, van - röhögött fel. - 15 éves. 

-Márk is - fújtam ki a füstöt halvány mosollyal. 

-Ő fogja koreografálni a táncukat a gálára - húzta ki magát büszke mosollyal, amolyan "az én húgom" nézéssel. - Lehet hogy táncol majd, de mindenképp ott lesz - újságolta. 

-Tök jó - bólogattam vidáman. - És Karen mit akart végül? 

-Ja! Délután találkozom vele a szállodában, mert van valami parfümcég, akik engem akarnak a reklámba - villantott rám csábos mosolyt. - A szerződésről akar beszélni. 

-Jól megy - bazsalyogtam, miközben elnyomva a csikket, hozzábújtam és megcsókoltam. Reménykedtem, hogy sehol nem volt egyetlen kívülálló sem, különben hiába a reklámfelkérés, ha  a Summit egy bájos mozdulattal utcára teszi. 

-Hát így már érthető, Kellan borult ki reggel - röhögött fel mellettünk egy mély, öblös hang, amit több is követett. Persze, hogy ilyenkor találnak meg... 

-Döntsétek el mit akartok. Egyszer az a baj, ha nem vagyunk együtt, utána az ha igen? - vontam fel a szemöldököm. Ujjaim öntudatlanul fonódtak Alex kezére, ahogy az ő ujjai az enyémre. 

-Nem! Ez egyáltalán nem baj, jól mondom Jay? - fúrta barátja oldalába a könyökét Ashley. - De ma te az enyém vagy, ahogy Kristen te se menekülsz! - nézett ránk a buzgómócsing. - Nikkivel nem lesz baj, ő szeret tervezőhöz járni - legyintett. 

Na, már csak ez hiányzott - forgattam a szemem, aztán kétségbeesett, de beletörődő pillantást váltottam Kristennel. 

A következő órákban a társaság osztott minket rendesen, minden második megszólalás az Alex és köztem lévő kapcsolatot boncolgatta. A végére már torkig voltam az egésszel, csak egy kis magányra vágytam, de mereven tartottam magam az edzőimnél sikeresen bevált taktikához; kívül mosolygok, belül már háromszor kinyírtam. 

Kellan és Julia volt a szószóló, ők köszörülték rajtunk a legtöbbet a nyelvüket. Gödröcskés arc ide vagy oda, a "csábító" kék szemek menjenek a pokolba! Az a hülye izomkolosszus teste meg pláne... Egy-egy csendesebb pillanatban felmértem a helyzetet, és míg Alex éppen szexin nézett ki a rengeteg izommal és a kockahassal, addig Kellanon túl soknak tűnt, többnek mint kellett volna. Ráadásul pont 'izompóló' volt rajta, ami még jobban hangsúlyozta... Végül a fintorom leplezve indultam Ashley után, aki Krist és engem kézenragadva húzott maga után. Nem volt menekvés. 

-Hallani akarom a részleteket! - fordult felém azonnal a kis kíváncsi, amint beültünk a kocsiba. 

-Milyen részleteket? - emeltem fel a szemöldököm. 

-Milyen volt? - kérdezte türelmetlenül. 

-Mi? - adtam az ártatlant. 

-Ugyan, lerí rólatok hogy szex volt az éjszaka - legyintett. - Szóval? Milyen volt? - kérdezősködött. Kristen majd megszakadt a röhögéstől.

-Atya úr Isten, Ashley, ugye te sem gondoltad komolyan, hogy mindent elmesélek?! - kérdeztem. Nikki, aki vezetett, csak vetett rám egy futó, cinkos pillantást a visszapillantóban, miközben sunyi vigyorral megjegyezte;

-Oh, dehogyis nem gondolta komolyan...

-Ashley! - förmedtem rá, de ő csak nagyra nyílt szemekkel pislogott rám ártatlanul. 

-Ne tudd meg mit lerendezett, mikor mi az első film után összejöttünk Robbal... - nevetgélt Kris. 

-Kellene neked egy pasi... - dőltem hátra. Az arca legalább öt árnyalattal sötétebb lett, zavartan megköszörülte a torkát, lesütötte a szemét... Hékás! - Neked van valakid! - kiáltottam fel hirtelen. 

Nikki és Kris nagyra tágult szemmel néztek Ashleyre. 

-Ashley! - csattant fel Nikki. - Ki az? Mikor? Hogyan? Miért nem mondtad el?! - sipákolt. 

-Mert még csak alakulgat - vont vállat zavartan; ritkán láttam ilyennek, talán még soha.

Nem sokkal később odaértünk a tervezőhöz. Egy loft lakásban fogadott minket a város szélén, igazán gyönyörű kilátás volt, az egész falakat kitöltő üvegeken át, az egész városra rálátás nyílt, kedvem lett volna kiállni, és órákig gyönyörködni benne, esetleg lerajzolni... És akkor előkerült a pasas. 

Dús, fekete haját tonnányi hajlakkal lőtte be, kicsit felturbózva lapult hátra, nyakában, egy lazára kötött csokornyakkendő volt, a testére simuló fehér ingen átütött az atléta szegélye, főleg mivel még az inget be is tűrte a fekete vászonnadrágba. Fényes lakkcipőjén látszott hogy vigyázott rá. Kezében mérőszalag lógott, csípőjét kinyomva nehezedett az egyik lábára. 

-Szia, téged még nem ismerlek - nézett rám kedvesen. - Justin vagyok. 

-Gabriella - mutatkoztam be megrázva a felkínált kezet.